Ötpróba hírek (összes)

Kategóriák szerinti szűrés
24
ápr

BSI-pontok nyomában

Rendszeresen futsz, túrázol, bringázol vagy úszol a Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett eseményeken, mégsem kapod meg érte jól megérdemelt Ötpróba-pontjaidat? Ne ijedj meg, csupán néhány kattintás, és már jóvá is tudjuk írni őket!

24
ápr

Mit vigyél magaddal egy tavaszi bringatúrára?

Végre nyakig vagyunk a bringaszezonban, idén tavasszal is tobzódhatsz a biciklitúrákban, az ötpróbás eseménynaptárból mazsolázva. Ha két keréken sportolsz velünk, akkor nemcsak a te felkészültségeden múlik a túra sikere, hanem a bringád felszereltségén is – elvégre technikai sportágról van szó. Ezért alaposan nézd át indulás előtt, hogy tutira minden nálad van-e, amire szükségetek lehet útközben: neked és a járgányodnak.

22
ápr

Két keréken és két lábon az Őrség legszebb tájain

Igazi barátságos, családbarát programnak ígérkezik a II. Őrségi Kerékpáros és Terepfutó Fesztivál, amelyre május 18–19-én kerül sor Őriszentpéteren. Amíg a szülők sportolnak, a gyerekek a játszóházban tombolhatnak, de akár gyermekfutamokon is próbára tehetik az erejüket. A versenyeket pedig helyi termelők finomságainak kóstolgatásával zárhatják a megfáradt futók és bringások. Kell még ennél több egy szuper tavaszi hétvégéhez?

17
ápr

5 tipp, ha az első úszóversenyedre készülsz

Hobbiúszóként sem kell megijedned az úszóverseny szótól – már csak azért sem, mert az ötpróbás úszóesemények nem a versengésről, hanem csakis a mozgás öröméről szólnak, ami közösségben, inspiráló emberek között még nagyobb élmény. Most pár tanáccsal segítünk a felkészülésben.

13
ápr

Az Ötpróba programmal 24-en utazhatnak Tokióba!

Az Ötpróba, az ország egyik legnagyobb, több évtizedes múltra visszatekintő szabadidősport-közössége ismét megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottsággal, hogy egyesített erőkkel tehessenek még többet a hazai szabadidősport fejlődéséért. Ennek eredményeként az Ötpróba mozgalom hagyományaihoz híven 2020-ban a legsikeresebb ötpróbázók közül 24-en részt vehetnek a tokiói olimpián is.

11
ápr

Ilyen volt az első ötpróbás sárkányhajóedzés

Április 11-én sor került a legelső sárkányhajós edzésünkre, aminek nem titkolt célja volt, hogy megkönnyítse a kajak-kenu pontok megszerzését a kezdők számára, egy kis előzetes közös gyakorlással. Jelentjük: jókedvben és pozitív tapasztalatokban nem volt hiány, úgyhogy legközelebb is találkozunk – remélhetőleg még több újonccal kiegészülve. Az edzésről Tarján Tamás edző és az egyik résztvevő, Gaál Gyöngyi mesélt az Ötpróbának.

10
ápr

Evezz velünk egy hajóban, és nyerj profi evezőlapátot!

Tudjuk, hogy ötpróbázóként nem a megúszásra játszol, sőt: a kihívás a lételemed, különben nem is lennél itt. Egy kihívás teljesítését most mégis megkönnyítjük neked egy kicsit bátorításképpen: ezentúl közös sárkányhajós edzéseken, egy jófej csapattal készülhetsz a kajak-kenu eseményekre. Tarts velünk, és ha te vagy a legkitartóbbak egyike, akkor egy bajnoki cím és egy profi, dedikált Brača sárkányhajólapát lesz a jutalmad!

9
ápr

Tripla hegymenet a Pilisben: jön a Kínok Kínja

Az egyik legkeményebb hazai országúti versenypályának veselkedhetnek neki azok a bevállalós bringások, akik indulnak a XVII. Kínok Kínján. A hosszútávra nevezőknek háromszor kell leküzdeniük az 1400 m-es szintemelkedést egészen a pilisi Két-bükkfa-nyeregig. A hegymenet a rövidtávú útvonalból sem marad ki. Szűcs György versenyigazgatót kérdeztük a nagy múltú rendezvényről.

3
ápr

Hátizsákmustra a tökéletes tavaszi túrához

Végre beköszöntött a kirándulószezon, amikor egyik pontszerző túra éri a másikat. Az útvonalak izgalmasak, a csapat is nagyon jónak ígérkezik – szóval rajtunk nem múlik, hogy szuper tavaszi programjaid legyenek, amiket sokáig emlegetsz majd. Egy a lényeg: ne hagyj otthon semmi fontosat – magadat a legkevésbé. A biztonság kedvéért írtunk neked egy listát arról, hogy mi kerüljön a hátizsákodba, ha

Tovább

3
ápr

Vágj bele most a pontgyűjtésbe, és egy pontot ajándékba adunk!

Még nincs egy Ötpróba-pontod sem? Vagy már elkezdtél gyűjtögetni, de még 10 pont alatt vagy?

2
ápr

Kóstolj bele az evezésbe az Ötpróba sárkányhajós flottájával!

Sok ötpróbázóval együtt talán számodra is nagy kihívásnak tűnik az evezős pontok megszerzése – hiszen a vízi sportok macerásabbnak látszanak, és több gyakorlást igényelnek. Pedig nincs mitől tartanod: nyílt sárkányhajós edzéseinken biztonságban, jó hangulatú csapatokban érezhetsz rá az evezés ízére. 

2
ápr

Biztatásból sosem elég: megérkeztek az Ötpróba jelvények

Legyél bármennyire elszánt ötpróbázó is, a húzós hétköznapokon néha biztosan rád fér egy kis extra motiváció, hogy ne veszítsd szem elől a sportcéljaidat, és edzés helyett ne a tévé előtt köss ki. A már jól ismert, pontokért megszerezhető adidas ajándékok mellett mostantól virtuális jelvényeink is segítenek neked abban, hogy lelkes tudj maradni minden körülmények között. Zsebeld be mindet!

27
Már

Tanulj evezni az Ötpróba sárkányhajós edzésein!

Gyakran halljuk ötpróbázóinktól, hogy fejtörést okoz a kajak-kenu pontok megszerzése, hiszen sokan még sosem vagy csak elvétve eveztek. Te is közéjük tartozol? Akkor ennek örülni fogsz: megvan a megoldás. Elhatároztuk, hogy sárkányhajós edzésekkel segítünk a tanulásban. 

20
Már

TÚRABOTTAL VAGY ANÉLKÜL?

Vajon úri huncutság a túrabot, amivel csak a pénztárcád tartalmára pályáznak a gyártók, vagy fontos kiegészítő a sportoláshoz? Szerintünk bizonyos helyzetekben egyáltalán nem árt, ha van – de fontos, hogy okosan válassz: a saját igényeidnek, ne a divatnak megfelelően. Ebben segítünk most.

14
Már

Kezdők is bátran vízre szállhatnak a Vízitúra Kupán

A többfordulós Vízitúra Kupa eseményei az egész ország vízisport-kultúráját fellendítik, bekapcsolva a sportéletbe a hazai tavak és folyók többségét. Az egyes futamokon Ötpróba-pontokat is lehet szerezni, ami egyben azt is jelenti, hogy a tapasztaltabb amatőr evezősök mellett a kezdőkre szintén gondoltak a szervezők. A részletekről a versenysorozat főszervezője, Foltán László mesélt az Ötpróbának.

12
Már

SMR henger: tényleg olyan sokat tud?

Egy szóval: igen. Kicsit bővebben: a sokoldalú SMR henger egészen új szintre emeli a stretchinget, ugyanis a feszes, bemerevedett izmokat egyszerre oldja és nyújtja. Ehhez alapjáraton általában nemcsak te, de egy masszőr is kellene – ami napi szinten csak kevesek számára megoldható. De mire képes még az SMR?

7
Már

Tedd hatékonyabbá az edzésedet nyújtással!

Talán veled is előfordult már, hogy a megúszásra játszottál, amikor a sportolás utáni nyújtásra került a sor. Mondván: a stretching mellékes, hiszen nem fejleszti az izmaidat, és a teljesítményedet sem pörgeti fel. Gondold újra, ezek ugyanis tévhitek! Néhány perc lazítással sokkal többet tehetsz az edzésed sikerességéért, mint gondolnád. De mire jó pontosan a nyújtás?

6
Már

Csapatok, figyelem!

Egyedül nem megy – tartja a mondás. Nos, ezzel vitatkoznánk: eddig több mint húszezer ötpróbázó cáfolt rá eme tételre. Ha mégis elkélne egy kis segítség a pontok gyűjtése során, mostantól csapatban is lehetőség lesz erre, ráadásul négyféle kategóriában. Hogy melyek ezek? Az alábbi ismertetőből kiderül.

5
Már

VI. Strázsa Honvéd Emlék-Teljesítménytúra – Tisztelegj! Lépés indulj!

Volt lőtéren, harcjárművek mellett, laktanyától laktanyáig vezeti a katonai nosztalgiát és a Felső Kiskunság természeti értékeit kedvelőket a Strázsa Honvéd Emlék-Teljesítménytúra. A tipikus alföldi élővilágot – köztük a védett Strázsa-hegyet is – bemutató áprilisi rendezvényről az egyik szervező, Asbóth György mesélt nekünk.

4
Már

A sport szerelmesei: ötpróbás lánykérés a Rómeó és Júlia Félmaratonon

A sport hozta össze őket, és azóta is az ötpróbázás az egyik kedvenc közös hétvégi időtöltésük. Conti Viktória és Molnár Mihály stílszerűen a veronai Rómeó és Júlia Félmaratonon pecsételték meg szerelmüket egy jegygyűrűvel, Valentin-nap hetében. Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy megkérdezzük a részletekről őket  – már csak azért sem, mert Misi az Ötpróba pontranglista második helyezettje. Sok boldogságot kívánunk!

28
feb

Storcz Botond: „A sport tanított meg rá, hogyan érjem el a céljaimat”

A háromszoros kajak olimpiai bajnok Storcz Botond sportvezetőként továbbra is a hazai kajak-kenu sport meghatározó alakja – miközben aktívan részt vesz a szabadidősport népszerűsítésében. Az Ötpróba kajak-kenu nagykövetét többek között a tömegsporttal kapcsolatos személyes tapasztalatairól és egyéni motivációiról kérdeztük.

22
feb

FUTÓFIESZTA BUSÓ MÓDRA

Március 10-én negyedszerre rajtol el az elmúlt években óriási sikert aratott FutaPécs Dunafutás a busók földjén. Az esemény neve beszédes, hiszen egy igazi mohácsi futóversenyen természetesen a busók is tiszteletüket teszik. Ők lesznek a hangulatfelelősök, és szelfizni is lehet majd velük.

20
feb

KVÍZ! Képben vagy az ötpróbával?

Fogadjunk, hogy tudunk olyat kérdezni az Ötpróbáról, amire még te sem tudod a választ! Vagy mégsem…?

15
feb

4 nap alatt a Balaton körül

Sok sportbarát bakancslistáján szerepel a Balaton körbefutása. Ha te is közéjük tartozol, és pont az idei évre tervezted, akkor jó hírünk van. Az álmodról akkor sem kell lemondanod, ha most esetleg lecsúsztál az Ultrabalatonról, hiszen tavasszal, a 12. Spuri Balaton Szupermaraton négy napja alatt elérheted a nagy célt. Erre egyénileg, párban és váltóban is lesz lehetőséged.

13
feb

Kiss Gergely: „Az élsport világán túl is van élet”

Három olimpiai aranya után még mindig aktív dr. Kiss Gergely vízilabdázó – élsporton innen és túl. Edzései és meccsei mellett többek között az Ötpróba futónagyköveteként és a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatójaként tesz nap mint nap a szabadidősport népszerűsítéséért. Ezúttal a tömegsport szerepéről és a hobbisportolók hatékony motiválásáról beszélgettünk vele.

11
feb

Zala megye büszkesége: a Göcsej Galopp

Nem véletlen, hogy az idén 11. alkalommal megrendezett Göcsej Galopp a visszajáró túrázók és terepfutók mellett a Hungarikum Bizottság helyi szervezetének elismerését is kivívta. A Zala megye gyönyörű dimbes-dombos vidékén zajló tavaszköszöntő eseményről az egyik főszervező, Mézes Tibor Sólyom mesélt az Ötpróbának.

7
feb

Tavaszvárás a Dunazugban

Zsámbék környéke olyannyira népszerű a természetjárók körében, hogy évente több túrát is szerveznek ide a lelkes helyi sportbarátok. A hagyományos novemberi kirándulás után február 24-én a szintén hagyományos Tavaszváró gyalogtúra a Nyakason névre hallgató program következik. A lenyűgöző panoráma és a dicsőség mellett idén gulyásleves és oklevél is várja a kirándulókat. A részletekről Patyi Jánost, a szervező Zsámbékfutás egyik oszlopos

Tovább

6
feb

Utazz vonattal a Velencei Karneválra!

Fantasztikus hangulat, bámulatos látnivalók, színpompás maskarák a gondolák városában – ki ne hallott volna még a Velencei Karneválról? Ha most Te is szeretnéd személyesen átélni a nem mindennapi élményt, az Ötpróba kiemelt támogatója jóvoltából pénztárcabarát módon teheted meg!

4
feb

Ötpróba hősök – Mesélj magadról, és inspirálj másokat!

Ötpróba hősök Mesélj magadról, és inspirálj másokat!

1
feb

5 tipp a sportos újévi fogadalmak betartásához

Újévi fogadalmak… emlékszel még rájuk? Nem vagy egyedül, ha esetleg így egy hónap elteltével a nagy év eleji nekibuzdulásod kicsit már alábbhagyott. Úgy sejtjük, hogy ha az Ötpróba oldalán jársz, akkor épp egy sporttal kapcsolatos fogadalmat igyekszel betartani. Segítünk, hogy elérd a célodat!  

28
jan

Letölthető az Ötpróba 2019. évi naptára!

Kinézted már, milyen versenyeken szeretnél pontokat szerezni 2019-ben? Nevezéskor ne felejtsd el megadni Ötpróba azonosítódat, januártól csak azoknak tudjuk megadni a pontokat, akik ezeket jelentkezéskor feltüntetik!

25
jan

Az Ötpróbáról szól az életünk

Molnár Mihály sok ötpróbázó példaképe, nem véletlenül. Jelenleg 248 ponttal ezüstérmes a legtöbb pontot összegyűjtött tagok között, pedig mindössze három éve kezdett rendszeresen sportolni. Szintén lelkes ötpróbázó párjával szinte minden hétvégén részt vesznek egy-egy sportprogramon. Megkérdeztük Misit a sikerei titkáról.

22
jan

Mutasd meg, miért érdemes túrázni! – ÖTPRÓBA FOTÓVERSENY 2019

Fogadjunk, hogy a te zsebedben is ott lapul a mobil még túra közben is, hogy elkapd a kirándulások legjobb pillanatait! Ha rendszeresen koptatod a túrabakancsodat, akkor tudod, hogy miért érdemes újra és újra útra kelni. Meséld el másoknak is az élményeidet képekben!

22
jan

A futás a ráadás: háromnapos farsangi fiesta Kaposváron

Farsangi mulatság, télűző szalmabábégetés, bolondos felvonulás, bálok, színház és más színes programok – ezt kínálja a kaposvári Dorottya rendezvénysorozat, amelyre február 8. és 10. között kerül sor. A dínom-dánom egyik csúcspontja a 9. Kométa Farsangi Félmaraton, aminek kulisszatitkairól a főszervezőt, Péter Attilát kérdeztük.

21
jan

Téli álom helyett Téli Margita

Több mint 20 éve rajtol el Gödöllőről minden évben a Téli Margita túra és terepfutó verseny, amelyen tavaly közel 1000 természetjáró vett részt. Idén február 9-én járhatják be az érdeklődők a pazar látnivalókkal tarkított, változatos útvonalat. A részletekről Pálffy Tibor, a szervező egyesület elnöke beszélt az Ötpróbának.

17
jan

Harcolj sporttal a téli nyavalyák ellen!

Réteges öltözködés, sál-sapka, multivitaminok, sok gyümölcs és zöldség, forró tea és influenzaoltás. Neked is itt áll meg a tudományod, amikor épp a téli betegségek ellen igyekszel felvértezni magadat? Pedig egy fontos dolog kimaradt: az a tény, hogy a fizikai edzettség bizonyíthatóan extra védelmet nyújt a nemkívánatos vírusok és bacik ellen. Lássuk, miért jóbarátod télen is a sport!

16
jan

Bújj elő a meleg szobából: szombaton Téli Sportágválasztó!

A négy falon kívül pezseg a téli sportélet Budapesten, csak annyi a kérdés, hogy te lemaradsz-e róla. Ne tedd, inkább csempéssz egy kis színt a téli szürkeségbe! Hétvégén több mint 20 havas-jeges sportágat hoz el neked a Téli Sportágválasztó a Vasas Jégcentrumba, ahol jól ismert és feltörekvő, de annál izgalmasabb mozgásformák között tobzódhatsz. Mindezt ráadásul ingyen.

8
jan

5 ok a rendszeres mozgásra az újévi fogadalmad mellé

Egy gyerek még igazi örökmozgó: ösztönösen tudja, hogy az ember mozgásra termett. A felnőtteknek viszont ehhez már nem elég az önfeledt rohangálás okozta szabadságérzés emléke: észérvekre van szükségük a sportolás elkezdéséhez. Főleg, amikor így januárban az újévi fogadalmak betartásáról van szó… Össze is szedtünk pár érvet – hogy aztán a legmeggyőzőbb mégis maga a mozgás öröme legyen majd.

2
jan

Szolgálati közlemény – utólagos pontbeszámítás

Rengeteg ötpróbázó érdeklődik hétről-hétre, hogy mikor kaphatja meg jól megérdemelt melegítőjét, és visszamenőleg meddig számíthatja be a pontjait. Nos, a következő sorok választ adnak mindkét kérdésre.

13
dec

Letölthető az Ötpróba 2019. I. negyedéves naptára!

Kinézted már, milyen versenyeken szeretnél pontokat szerezni 2019-ben? Nevezéskor ne felejtsd el megadni Ötpróba azonosítódat, januártól csak azoknak tudjuk megadni a pontokat, akik ezeket jelentkezéskor feltüntetik!

8
dec

Szabó Gabriella: „Nagyon motivált vagyok Tokióval kapcsolatban”

Egy kis útkeresés után újra teljes erőbedobással edz háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk, Szabó Gabi. Legközelebbi célja a válogatottba kerülés, ami után irány az olimpiai felkészülés. Arról beszélgettünk vele, hogyan telnek a napjai mostanában.

7
dec

#NekedAdom

A Nagy Sportágválasztó elindította a #NekedAdom karácsonyi kampányát. Mi idén az egymás ajándékára szánt összeget egy rászoruló sportoló gyermeknek szeretnénk felajánlani, hogy ezzel támogassuk pályafutását.

24
nov

Dombi Rudolf: „Idén szeretnék revansot venni a Vizesgálán”

Az olimpiai bajnok kajakozó egy éve vonult vissza az élsporttól, ám az aktivitásából cseppet sem veszített. De vajon mibe fekteti most az energiáit és a tudását? Erről és a közelgő Vizesgálán való szerepléséről kérdeztük.

23
nov

Kiss Gergely: „Nemcsak az olimpia számít, hanem az is, hogy te jól érezd magad a bőrödben”

Háromszoros olimpiai bajnok és háromszoros apuka, aki a medencén túl is megállja a helyét – az életben és a tágabb értelemben vett sportéletben egyaránt. A tavalyi évhez hasonlóan idén is szurkolók hada várja majd, hogy bajnoktársaival összecsapjanak a Vizesgála barátságos vízilabdameccsén. Addig is megkérdeztük, hogyan látja manapság a világot.

21
nov

Storcz Botond a Vizesgála sztárjai között

A hétvégi Vizesgálán sok más kajak- és kenubajnok között Storcz Botonddal is találkozhatsz, ha ellátogatsz a Duna Arénába. Az esemény alkalmából arról kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnokot, hogy mi mindennel foglalkozik manapság, és éppen hol tart az élete.

19
nov

Így kerüld el a tipikus hibákat úszás közben

Ha úszás után nem érzel fáradtságot, vagy épp ellenkezőleg: gyorsan és nagyon kimerülsz, esetleg csigalassúsággal haladsz, netán fájdalmaid vannak a vízben, akkor kezdhetsz gyanakodni, hogy nem a megfelelő technikával úszol. De mi lehet a gond? Lássunk néhány tipikus technikai hibát, amik lehet, hogy téged is érintenek.

19
nov

Cseh Laci sportról, életről és a közelgő Vizesgáláról

Az Ötpróba úszónagykövete és Magyarország egyik legsikeresebb férfi úszója, Cseh László sokszoros Európa- és világbajnok, aki az olimpiai érmeket is halmozza. Laci a tavalyi évhez hasonlóan idén sem hagyja ki a november 25-ei Vizesgálát. Ennek apropóján beszélgettünk vele sportkarrierje tanulságairól és az életéről.

13
nov

Őszutó a Zsámbéki-medencében: közeleg az évadzáró gyalogtúra a Nyakason

Zsámbékfutás által szervezett februári túra óriási sikere után november 24-én újabb hangulatos esemény várja a kirándulni és futni vágyókat a Zsámbéki-medencében. A varázslatos panoráma mellett a korábbi években megszokott, igazi kirándulós vendéglátás – zsíros deszka, tea és rágcsálnivalók – csalogatják a résztvevőket. További jó hír, hogy a választható távok alkalmazkodnak a téli időjáráshoz, így mindenki könnyedén teljesíteni tudja a kihívást.

Tovább

8
nov

8 tanács a biztonságos szabadtéri futáshoz

A közelmúlt eseményei sok szabadban edző futót megrémisztettek: egyre többen tartanak utcai támadástól. Egy-két kirívó esetből viszont nem helyes általánosítani, pusztán ezek miatt ne add fel a kedvenc hobbidat! Ha néhány alapszabályt következetesen betartasz, akkor biztonságban sportolhatsz.

31
okt

Kisokos kezdő úszóknak

Amikor zöldfülű úszóként még csak szokod a vizet, akkor minden idegen, és rengeteg dologra kell figyelned, hiszen teljesen más közegben mozogsz, mint a szárazföldön. Ez a tested mellett az agyadat is alaposan lefárasztja. Van viszont néhány alaptrükk, ami ugrásszerű fejlődést hozhat. Most eláruljuk őket, hogy hamarosan olyan otthonosan érezhesd magad a vízben, mintha kétéltűnek születtél volna.