VI. Strázsa Honvéd Emlék-Teljesítménytúra – Tisztelegj! Lépés indulj!

Volt lőtéren, harcjárművek mellett, laktanyától laktanyáig vezeti a katonai nosztalgiát és a Felső Kiskunság természeti értékeit kedvelőket a Strázsa Honvéd Emlék-Teljesítménytúra. A tipikus alföldi élővilágot – köztük a védett Strázsa-hegyet is – bemutató áprilisi rendezvényről az egyik szervező, Asbóth György mesélt nekünk.

Mi volt a célotok a túra életre hívásával?

Itt nálunk, a Felső Kiskunságon ilyen jellegű túraútvonalak és túrák korábban nem voltak, ha eltekintünk az Izsák és Kiskőrös közötti sárga jelzésű turistaúttól, és a Petőfi teljesítménytúrától. Ezért kitaláltuk, hogy meghosszabbítjuk az említett túrautat, és egy 40 km-es útvonalbővítéssel összekötjük Kunadacs mellett az észak-déli irányú piros jelzésű túraúttal. Majd a túraút felavatásának apropóján megszerveztük az első teljesítménytúrát is. 2017-ben tovább bővítettük az úthálózatot, és egy 10 km-es körtúraútvonalat is létesítettünk.

A Strázsa név egyrészt a rendezvény katonai vonatkozásaira, másrészt a Strázsa-hegyre utal. Szabadszállás ugyanis korábban katonaváros volt, egészen 2004-ig, amikor bezárt az utolsó alakulat. A túra útvonala a helyőrség volt katonai objektumait, illetve a katonai szervezetek által használt gyakorló- és lőtereket köti össze. Emellett bemutatjuk a környék egyéb értékeit és nevezetességeit: itt található például a már említett 125 méter magas,  helyi védettségű Strázsa-hegy, amely valójában egy domb. Korábban ezt a tájat homokbuckák tarkították, amelyeken szépen megtelepedett a növényzet, ezért ma már szurdokjellegűek.

Miről emlékeztek meg a túrával?

Szabadszálláson 30 éve számolták fel az MN 7038 önálló harckocsi dandárt és az MN 6671 lövészezredet, valamint 15 éve a város utolsó katonai szervezetét, az MH Alföldi Kiképző Központot, és ezzel együtt megszűnt a szabadszállási helyőrség is. A túra rajtja és célja is stílszerűen a volt laktanyában lesz, de a kijelölt útvonalak érintik a korábban katonák által használt kiképzési objektumokat is. A résztvevők – reméljük sok korábban Szabadszálláson szolgált katona is – a túra után be is járhatják a volt laktanyát. Emellett a helyőrség emlékeit őrző és folyamatosan gyarapító Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjteményt böngészve nosztalgiázhatnak, feleleveníthetik katonaemlékeiket.

Milyen egyéb látványosságokra számíthatnak a résztvevők?

Sok más érdekesség mellett meglátogathatják az ún. Dörmögő-házat, József Attila nagyapjának csőszházát. A honvédségi lakótelepen (Mátyás király tér) pedig látható egy T34-es harckocsi, illetve két kerekes, ma már műemléknek számító harcjármű. Emellett megtekinthetők a katonai szervezetek emlékművei és emlékkövei, valamint a helyőrség parancsnokai tiszteletére létesített park is. Éppen ezért elég sok érdeklődő gyerek is részt szokott venni a túráinkon.

Melyik táv a legnépszerűbb, és mennyien érkeznek?

Leginkább a 15 km-es távot szeretik a túrázók, mert ez a gyerekek és az idősebbek számára is könnyen teljesíthető. Főleg azoknak való, akik nem nagy túrázók, inkább csak szeretik a természetet, és egy kicsit kikapcsolódnának. A rajt helyszínére busszal visszük a rövidebb távokra nevezőket, akik onnan a hosszabb távra jelentkezőkkel együtt gyalogolhatnak.

Ebben az évben a túránk része a Cartographia Kupa túrasorozatnak is, ezért kb. 600 fővel számolunk.

A túra után kézműves vásár várja a résztvevőket. Milyen portékák közül válogathatnak majd?

Már a túra során az egyik ellenőrző ponton lehetőséget biztosítunk a Győgyei Birtok saját borkészítményeinek kóstolására. A célban pedig a Birkás Bor- és Pálinkaház borászati termékeiből, illetve helyi méhészek portékáiból is vásárolhatnak az érdeklődők.

Előregisztráció esetén  egy finom helyi specialitást – csintovai csülökpörköltet – fogyaszthatnak ebédre a túrázók, illetve megvásárolhatják az alkalomra készült emlékpólót is.

Más vidékekről és külföldről is érkeznek természetbarátok?

Szerbiából 50–60 fő látogat hozzánk, de előfordulnak lengyelek, németek, románok és egy itt élő holland család 6–8 tagja is rendszeres résztvevője a túráinknak.

További információk és nevezés a szervező Honvéd Nyugdíjas Klub weboldalán.