Igazi barátságos, családbarát programnak ígérkezik a II. Őrségi Kerékpáros és Terepfutó Fesztivál, amelyre május 18–19-én kerül sor Őriszentpéteren. Amíg a szülők sportolnak, a gyerekek a játszóházban tombolhatnak, de akár gyermekfutamokon is próbára tehetik az erejüket. A versenyeket pedig helyi termelők finomságainak kóstolgatásával zárhatják a megfáradt futók és bringások. Kell még ennél több egy szuper tavaszi hétvégéhez?

Mi volt a célotok a rendezvény létrehozásával?

Leginkább az, hogy nem volt még olyan esemény a környéken, ami a futókat, illetve a hegyi és országúti kerékpárosokat is megmozgatta volna egyazon hétvégén. Pedig sok bringás fut is, és fordítva. Ráadásul a térség maximálisan alkalmas erre, kifejezetten kerékpáros paradicsom. Folyamatosan zajlanak a fejlesztések, épül az infrastruktúra, például egyre több a kitáblázás. Mi egy egész hétvégés fesztivált álmodtunk meg, mert az a tapasztalatunk, hogy aki csak egy napra jön, és vissza kell mennie, annak hiányérzete támad, nem tudja kellőképpen megismerni az Őrséget. Amikor viszont relatíve hosszú időt tölt a bringa nyergében vagy sokat fut a környéken, akkor testközelben tapasztalhatja meg, milyen eggyé válni a természettel, miközben megfigyeli a vadon élő állatokat, és érzi az erdő illatát.

Miért szeretik a rendezvényt az emberek a visszajelzések alapján?

Többek között azért, mert nagyon emberközeli: nálunk még a főszervezők is teljes mellszélességgel részt vesznek a lebonyolításban, igyekszünk a résztvevők minden kérdését megválaszolni, és valóban törődni velük, hiszen a kedvükért rendezzük meg az eseményt. Apait-anyait beleadunk, hogy jól érezzék magukat. A népszerűség másik oka talán az, hogy próbáljuk maximalizálni a résztvevők számát, nem szeretnénk megágyazni a tömegturizmusnak. Helyette egy minőségi, családias és barátságos rendezvény a miénk, ahol hasonlóan gondolkodó emberek találkozhatnak. Tavaly 200 körül volt a nevezők száma, idén a limitet felemeltük kétszer 250 főre, így most legfeljebb 500 érdeklődőt tudunk fogadni.

Miben fejlődött a fesztivál a tavalyihoz képest?

Idén a zöld szemlélet áll a középpontban: egyre inkább környezettudatos a verseny. Csapvízzel kínáljuk az indulókat, PET palack nem is lesz, és az étkezés során is az újrahasznosítható tányérokra voksolunk. Arra is felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy hozzák a kulacsaikat, mert szeretnénk, ha egyre szélesebb körben elterjedne ez a gyakorlat.

A másik újdonság inkább szakmai. Összefogtunk az Őrségi Nemzeti Park igazgatóságával, akik ismeretterjesztő előadásokat fognak tartani. Emellett pedig több érdekes rendezvényt is összekapcsolunk ezen a hétvégén. Például az Őrségi Nemzeti Park által szervezett lepkenapokra ingyenes kerékpártúrákat indítunk a szomszédos faluba, Szalafőre, amihez ingyen lehet bringákat bérelni.

Szintén fejlődés, hogy most még gyerekbarátabb lesz a fesztivál. A tavalyihoz hasonlóan idén is biztosítunk gyermekmegőrzést a játszóházban, ahol óvónők vigyáznak majd a kicsikre. Így akár mindkét szülő el tud menni futni vagy bringázni. De gyerekfutamok is lesznek kisebbeknek és nagyobbaknak.

Több olyan gyönyörű helyre is el lehet jutni a fesztivál során, ahová korábban csak katonaként lehetett. Mit láthatnak az indulók menet közben?

Régebben itt, a szlovén-magyar határon nem lehetett tartózkodni. Így sok szép, szinte érintetlen részen haladunk majd. Még a legrövidebb távon is igyekszünk megmutatni a tipikus őrségi tájat. Emellett egyébként a helyi specialitások is fontos szerepet kapnak, mert mindkét napon termelői piac várja a rendezvényközpont mellett a versenyzőket. Ez tavaly is nagy sikert aratott. De a frissítésbe is becsempésztünk helyi különlegességeket: tavaly például kézműves olajokkal lehetett tunkolni, de őrségi rétest is felszolgáltunk.

Mennyire jellemző, hogy a fesztiválra érkezők összekötik egy kiadósabb hétvégi kirándulással a sportolást, vagy családi programot csinálnak belőle?

Egyre inkább, ezért arra is felhívjuk a figyelmet, hogy mielőbb foglaljanak szállást az érdeklődők, mert nagyon gyorsan betelnek a helyek.