FUTÓFIESZTA BUSÓ MÓDRA

Március 10-én negyedszerre rajtol el az elmúlt években óriási sikert aratott FutaPécs Dunafutás a busók földjén. Az esemény neve beszédes, hiszen egy igazi mohácsi futóversenyen természetesen a busók is tiszteletüket teszik. Ők lesznek a hangulatfelelősök, és szelfizni is lehet majd velük.

A Dunafutás laza, felszabadult hangulatú futófesztiválnak ígérkezik, ahol a profik, a hobbisták és a kezdők is megtalálják a számításukat, a rendezők ugyanis minden edzettségű sportoló számára kitaláltak egy-egy passzoló távot. A kíváncsiak, akik bele szeretnének kóstolni a Dunafutás hangulatába, 6 km-en indulhatnak. A rutinosabbak megcélozhatják a 13 km-t, az igazán bevállalósak pedig a félmaratonra nevezhetnek. Akiket pedig a szabadság és a korlátlanság vonz a futásban, azoknak a free run kategóriát ajánljuk, ahol kedvük szerint választhatják meg a távot. A Dunafutás egyúttal emlékezetes családi hétvégi program lehet, már csak azért is, mert a 400 m-es ovis futás most sem marad el.

A sportolás öröme és a busók társasága mellett az ajándékokért és a vendéglátásért is érdemes rajthoz állni a Dunafutáson. A futás után minden sportoló ingyenesen pihenheti ki a verseny fáradalmait a Mohácsi Uszodában, rajtszáma felmutatásával. Emellett az ötpróbázóknak, illetve a BSI Spuri Aranykártya tulajdonosoknak 10% kedvezmény jár a nevezési díjból, a 15 év alattiak pedig féláron nevezhetnek. Emellett mindössze 500 Ft-ba kerül a nevezés azoknak a szintén 15 évnél fiatalabb futóknak, akik a free run kategóriában indulnak. A kedvezményeket csak előnevezés esetén lehet igénybe venni.

A résztvevők mindezeken túl rengeteg értékes ajándékot nyerhetnek a tombolán, sok minden más mellett edzőterembérletet, esztétikai fogászati kezelést, illetve egy páros hétvégi pihenést a pogányi Zsályaliget Hotelbe.

További információ és nevezés a Dunafutás weboldalán.