Kóstolj bele az evezésbe az Ötpróba sárkányhajós flottájával!

Sok ötpróbázóval együtt talán számodra is nagy kihívásnak tűnik az evezős pontok megszerzése – hiszen a vízi sportok macerásabbnak látszanak, és több gyakorlást igényelnek. Pedig nincs mitől tartanod: nyílt sárkányhajós edzéseinken biztonságban, jó hangulatú csapatokban érezhetsz rá az evezés ízére. 

A halogatás az evezés terén sem jó taktika – főleg, ha szeretnéd megszerezni a melegítőt, amihez minden Ötpróba sportágban pontot kell gyűjtened. Ezért arra biztatunk, hogy mielőbb jelentkezz sárkányhajós edzéseink egyikére, és szerezz egy kis rutint az első versenyed előtt. Az eszközöket és az edzőket mi biztosítjuk, neked csak annyi a dolgod, hogy elgyere, és lelkesen húzd a többiekkel az evezőket.

Az edzésekről Storcz Botondot, az Ötpróba kajak-kenu nagykövetét, háromszoros olimpiai bajnok kajakozót is megkérdeztük:

Miért érdemes eljönnie az ötpróbázóknak egy közös sárkányhajós edzésre?

Egyrészt azért, mert jobb közösségben sportolni. Másrészt pedig azért, mert a sárkányhajó segítségével az is biztonságosan megtapasztalhatja, milyen a vízen lenni, aki még sosem ült kajakban vagy kenuban. A sárkányhajó ugyanis nagyon stabil: nagy a hajó önsúlya, és 20 ember ül benne – szemben egy könnyű versenykajakkal, amiben mondjuk egy 70 kilós ember foglal helyet.

Mennyire hasznosítható a sárkányhajós edzéseken megszerzett tudás egyszemélyes hajóban később?

Egyfajta vízbiztonságot ad. A versenykajak és -kenu viszont nagyon más műfaj, ezért ha valaki sárkányhajóról váltana más hajóra később, akkor a túrakajak jobb választás, azt könnyebb megülni.

Milyen felszerelés szükséges az edzéshez?

Teljesen megfelel egy olyan szerelés, amit futáshoz viselsz, csak most nem cipővel, hanem mezítláb. Fontos, hogy olyan ruhát válassz, ami nem lóg, ha vizes lesz. A testre tapadó aláöltöző ruhák nagyon jók erre a célra. Ezen kívül különösebb rákészülésre nincs is szükség.

***

 Meghoztuk a kedvedet? Foglalj helyet magadnak a közös edzésekre! Foglalok!