Kezdők is bátran vízre szállhatnak a Vízitúra Kupán

A többfordulós Vízitúra Kupa eseményei az egész ország vízisport-kultúráját fellendítik, bekapcsolva a sportéletbe a hazai tavak és folyók többségét. Az egyes futamokon Ötpróba-pontokat is lehet szerezni, ami egyben azt is jelenti, hogy a tapasztaltabb amatőr evezősök mellett a kezdőkre szintén gondoltak a szervezők. A részletekről a versenysorozat főszervezője, Foltán László mesélt az Ötpróbának.

Hogyan és miért jött létre a Vízitúra Kupa?

A Vízitúra Kupa egy civil kezdeményezés: a Vízitúrázók Közössége hívta életre. A versenysorozat kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a vízitúrázás barátai időről időre találkozzanak egymással, és próbára tegyék tudásukat országszerte, az egyes tagszervezetekhez közeli vizeken. A Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek érthető módon megtetszett az ötlet, és a kezdeményezés mellé állt támogatóként, illetve szervezőként.

Miért fontos az MKKSZ számára a szabadidősport?

Szükséges egyfajta háttérbázis ahhoz, hogy olimpiai bajnokaink lehessenek a vízisportok terén. Ezt a bázist pedig csak a szabadidősport képes megteremteni. Ha például az evezés rendszeres, közös családi program, akkor a tehetséges gyerekek előbb-utóbb felbukkannak utánpótlásként a tagszervezeteinknél. Nem titkolt célunk tehát a toborzás.

Milyen a mezőny összetétele általában?

Ez egy teljesen amatőr versenysorozat, nem kell hozzá sportorvosi engedély, de néhanapján azért felbukkannak profik is a futamokon. Nyilván sok visszajáró résztvevőnk van, akik akár az összes helyszínen vízre szállnak. Mert bár minden eseményen hirdetünk győztest, a kupát az kapja meg, aki a lehető legtöbb pontot szerzi meg a versenysorozatban az idény során.  

Mennyire jellemző, hogy egészen kezdők is rajthoz állnak?

Abszolút, sokszor olyanok is elindulnak túrakajakkal, akik még soha életükben nem szálltak vízre. Ezek a hajók alkalmasak arra, hogy végigmenjenek vele a távokon a gyakorlatlanok is. Persze az időeredményt tekintve nagy a szórás a kezdők és az edzettebbek között. De mindenképp biztatnám az érdeklődőket arra, hogy belevágjanak, főleg, hogy hajót az egyes helyszíneken is lehet bérelni.