Ötpróbával otthon! 54. nap

Sziasztok, Szélpál Tamás vagyok, az Ötpróba projektvezetője és ma én hozom az #Ötpróbávalotthon kampány legújabb feladatsorát.

Stábtagjaink nevében szólok most és őszinte leszek: kezdünk kifogyni az otthon elvégezhető feladatok ötleteiből, azonban nem adjuk fel és továbbra is igyekszünk új gyakorlatokkal előrukkolni. Mint én ma: a reggeli kerékpározáshoz készülődve, az előszobán átcipelve a vasparipámat megállapítottam, hogy ennek a néhány másodperces emelésnek bizony volt sportértéke – mi lenne, ha megpróbálnám még hosszabb ideig is megemelni a bringámat?

Az ötlet egyébként nem tőlem származik: a népszerű fővárosi bringás felvonulás, a Critical Mass résztvevői a célba érkezést követően mindig a fejük fölé emelik a kerékpárjukat, amely már-már a demonstráció jelképévé is vált az évek során. Jómagam ezzel a mozdulatsorral ha másra nem is, de a testedzés fontosságára mindenképp szeretném felhívni a figyelmet, hiszen ha kipróbálod, rögtön egyetértesz majd velem abban, hogy nem is olyan egyszerű ez a feladat…

Végy tehát egy bringát, ragadd meg az ülés és a kormány alatt, majd emeld fel a fejed fölé és tartsd ki, ameddig csak tudod! Amikor már úgy érzed, hogy nem bírod tovább, óvatosan ereszd le, tarts egy kis pihenőt, majd csináld meg újra a gyakorlatot – 4-5 ismétlés után már bizonyosan „érezni fogod” a karjaidat… A vállalkozó szelleműek tovább is színesíthetik a feladatot mondjuk azzal, ha a fejük fölött a tartás közben elvégeznek néhány karhajlítás-nyújtást – természetesen továbbra is bringával a kezükben. Aki így tesz, alaposan megdolgoztatja a bicepszét, tricepszét, hátizmait, sőt még a törzsét is, hiszen a kerékpár stabilan tartásához az egész testünk megfeszítése szükséges.

Aláírom: nem a leghétköznapibb módja a bicikli használatának a fentebb részletezett gyakorlat, mindazonáltal legalább egyszer érdemes kipróbálni – és mikor, ha nem a karantén alatt tennénk meg ezt? Persze, néhány sorozat elvégzését követően nyugodtan nyeregbe is pattanhatunk, hogy eredeti rendeltetésének megfelelően szeljük bringánkkal a kilométereket. 🙂