Ötpróbával otthon! 4. nap

Sziasztok, Csabai-Kaskötő Brigi vagyok, az Ötpróba valamint a Nagy Sportágválasztó szervező csapatának tagja. Mutatom a 4. napi feladatot! 🙂

A korona vírus megjelenése és annak komoly veszélyei miatt az utóbbi hetekben, napokban megváltozott az életünk. A rohanós, pörgős világunk átalakult, nem mondom, hogy teljesen a „feje tetejére állt”, de tény, hogy a jelenlegi helyzet mindenkinek új forgatókönyvet kezdett írni az életében. Számos újdonsággal találkozunk, hiszen átalakultak a minden napjaink és megváltozott nagyon sok minden körülöttünk, új élethelyzetekkel kell megbirkóznunk ezekben a napokban.

Talán sokunk számára a legnagyobb kihívás az, hogy maradjunk otthon… hiszen furcsa az, hogy a mozgalmas mindennapjaink helyett most minden kicsit lelassul, monotonná válik ebben az új élethelyzetben.  DE nem lehet elégszer elmondani azt, hogy mennyire fontos, hogy igenis aki teheti az MARADJon OTTHON!!! Nem gondolom azt, hogy ennek az otthon töltött időnek unalmasnak kellene lennie. Az, hogy ki mit hoz ki a következő időszakból, az mindenkinek saját magára van bízva, az biztos, hogy szükséges hozzá némi kreativitás. 😉

Az Ötpróba csapatának tagjaival elhatároztuk, hogy segítséget nyújtunk Nektek és adunk pár jó tippet, hogy mivel tudjátok feldobni napjaitokat, hogyan tudtok otthon is hatékony edzésmunkát végezni különböző mozgásformák segítségével.

Én most egy kicsit itt csalni fogok…hiszen 1 tippről volt szó, de én most 3-at is megsúgok majd Nektek. 🙂 A virtuális egység a harmadik feladat teljesítéséért jár majd!

  1. Ébredés után reggel nyisd ki az ablakokat, ülj le a földre/szőnyegre, kapcsold be a kedvenc megnyugtató zenédet (akár ezt https://www.youtube.com/watch?v=RGBgrnCWZg8) és 10-15 percen keresztül végezz nyújtó és mobilizáló gyakorlatokat. Miközben átmozgatod minden izomcsoportod, élvezd a beáramló friss tavaszi szellőt és engedd el magad. Próbáld ki! Ha csak 5 perced van már az is szuper, hiszen ez egy remek napindító kis rituálé tud lenni, saját tapasztalat. 😉 (tény, hogy jobb ezt egyedül végezni, nyakadban ugrándozó gyermekkel nehéz kikapcsolni teljesen, így lehet érdemes kicsit korábban kelni, mint a többiek. :D)
  2. Kisgyermekes édesanyaként így hogy nincs most se ovi, se munkába járás csak „home office” igyekszem itthon is valamiféle jó kis napi rutint kialakítani a 3,5 éves „duracell nyuszi” kislányomnak”. Így a férjemmel bevezettük, hogy hétköznap reggelenként „kötelező” reggeli ovis torna van, amit mind a hárman végzünk, ez is max 10-15 perc. Gondolom, mindenki el tudja képzelni milyen viccesen nézhetünk ki mi felnőttek, ahogyan az Alma Zenekar és még sorolhatnám kiknek a gyerekdalaira ugrálunk vagy gimnasztikázunk, mikor éppen mit. Ami biztos, hogy nagyon nem fáradunk el, max. a sok nevetésben, de tény, hogy így kellően felpörgünk és ez is remek kis napindító tevékenység tud lenni. Ráadásul a család is együtt nevet, még mosolygósabbá tesszük a reggeljeinket.
  3. Na és most már ajánlok egy konkrét edzést is Nektek. Számos edzésterv van a fejemben, sok gyakorlat eszközzel és eszköz nélkül egyaránt, de mégis néha van olyan, hogy nincs kedvem gondolkodni, hogy épp mit is edzzek. Ilyenkor bekapcsolom a Youtubeot és rákeresek valamelyik hazai vagy külföldi edző oldalára és megcsinálom az Ő általuk vezényelt edzést. Ma az egyik kedvenc hazai edzőm videójára edzettem.

ÍME A MAI FELADAT A #ÖTPRÓBÁVALOTTHON KIHÍVÁSHOZ!

Bevallom azt terveztem, amíg délután alszik a  kislányom én edzem egy jót, na persze…szép álom… nem aludt, viszont ez engem nem tartott vissza, és Luca is edzett velem egyet. 🙂 Ez egy 15 perces mindent átmozgató edzés volt, én előtte rendesen bemelegítettem, majd az edzés után még plusz has és hátizom erősítő gyakorlatokat csináltam, majd nyújtottam, így egy teljes komplett edzésem volt. Vasárnap délutánra, a hét zárásaként pont tökéletes is volt számomra.

Próbáljátok ki, nagyon ajánlom.

Jó edzést Mindenkinek! Vigyázzatok magatokra!

Brigi 🙂