Húzd fel a nyúlcipőt húsvétkor: vár az Ökofutás!

Te is azok közé tartozol, akik hanyatt-homlok menekülnek a locsolók és a kölnieső elől? Vagy csak szeretnéd a húsvét hétvégét családi körben, a tavaszi természet ölelésében, tartalmas programokkal tölteni? A II. Ökofutás szervezői pont rád gondoltak, amikor a bükkösdi Ökoparkban rendezett sportos családi húsvétolás programját megálmodták.

Április a természetközeli, bensőséges hangulatú, alacsonyabb létszámú futóversenyek barátainak kedvez: 11-én kerül sor ugyanis a II. Ökofutásra a bükkösdi Ökoparkban. Az ovis, gyermek- és változatos felnőttfutamokat kínáló esemény nevéhez híven igazán zöldnek ígérkezik. Egyrészt azért, mert a pálya nagy része nem aszfalton, hanem a park dimbes-dombos, vadregényes útjain vezet, így a terepfutás névre is rászolgálna a rendezvény. Másrészt pedig azért, mert kiemelten ügyelnek a környezetvédelemre a szervezők: a frissítés csapvizet jelent, amit a futók elmosható fémbögrében kapnak; a szeméttermelés pedig már tavaly is elenyésző volt, és idén szintén erre törekszenek.

A húsvéti hangulatról az Ökopark színes ünnepi programjai gondoskodnak majd. A tavalyi évhez hasonlóan most sem maradhatnak el a gyerekek kedvencei: a tojás- és nyuszikeresés, a tojásfestés, a kézműveskedés és az arcfestés. Ha pedig már Ökopark, akkor természetesen lehetőség lesz állatsimogatásra és lovaglásra – már csak azért is, mert a nevezés mellé egy-egy ajándék Ökopark-belépő jár. Az eredményhirdetésre várakozók ezek mellett ökototózhatnak is, ahol jutalmat ér, ha eleget tudnak a természetvédelemről. További jó hír, hogy este nem kell sietni hazafelé, ha a család nagyon belemerülne a játékba vagy a szaladgálásba, mert az Ökopark szállást is kínál: vendégházak várják alkalmi lakóikat akár egész hétvégére.

További információk és nevezés az Ökofutás weboldalán.