Nem túlzás, a koronavírus-járvány átírta az életünket, ráadásul egyelőre megjósolhatatlan, hogy meddig tart. Az élet azonban nem áll meg, az Ötpróba is folytatódni fog, lássuk, hogyan.

A járványhelyzet következtében tilos hazánkban a szabadidősport-események megtartása, ezért az Ötpróba soron következő pontszerző rendezvényei is elmaradnak, ezek hiányában pedig pontgyűjtésre sincs lehetőség. A lehetséges folytatással kapcsolatban nem született még hivatalos állásfoglalás, azonban a sorozatot koordináló Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. vezetősége megvizsgálta a lehetőségeket, és több felmerülő forgatókönyv közül határozottan az Ötpróba meghosszabbítása mellett tette le a voksát.

Terveink szerint a program – az eredeti szándéknak megfelelően – továbbra is igazodni fog az olimpiai ciklushoz, tehát 2021 nyaráig tart majd. Úgy gondoljuk, hogy a járvány miatt idén pontszerzés szempontjából kieső hónapok (március és április biztosan, május valószínűleg, június pedig kérdőjelesen) következtében rengeteg ötpróbázó esik el attól az esélytől, hogy elérje a melegítőt, illetve tokiói sorsjegyet garantáló 60 pontot, vagy abszolválja az ahhoz szükséges, hiányzó sportágait. A sorozat meghosszabbítása lehetőséget biztosít majd számukra is, hogy teljesítsék kitűzött céljaikat.

Amint megszületett az aktív Magyarországért felelős Kormánybiztosság által jóváhagyott hivatalos döntés a folytatás részletei vonatkozásában, tájékoztatni fogunk Benneteket. Köszönjük megértéseteket!