Hivatalos: ahogy arról már néhány hete beszámoltunk, az Ötpróba program továbbra is igazodik az olimpiai ciklushoz, és a tokiói játékok kezdetéig tart.

Az aktív Magyarországért felelős Kormánybiztosság jóváhagyta a programot koordináló Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. elképzelését, amelynek értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követően hazánk legnagyobb szabadidősport-eseménysorozata tovább folytatódik. A részletek vonatkozásában természetesen továbbra is ki vagyunk szolgáltatva a járványnak, hiszen rendezvények híján a pontgyűjtés is szünetel.

Szervezőtársainkkal heti rendszerességgel egyeztetünk a folytatással kapcsolatban: amint hivatalossá válnak az első nyári vagy őszi rendezvényidőpontok, úgy fogjuk folyamatosan frissíteni eseménynaptárunkat, illetve tájékoztatni Benneteket is a további részletekről.

Ne feledjétek addig is: első az egészség, mindenki tartsa be a szükséges óvintézkedéseket és vigyázzon magára!