Elindult az Ötpróba Úszóiskola, ismerkedj meg Merkely István oktatónkkal!

Álmodtunk, hogy a TE álmod is valóra váljon, így elindítottuk az Ötpróba Úszóiskolát, ahol a kezdőtől az edzés szintig biztosítjuk neked a lehetőséget az úszásoktatásra, edzésre és fejlesztésre.

Bemutatjuk oktatónkat Merkely Istvánt és csapatát, a Buborék Úszóiskolát.

Merkely István

1991-ben végeztem a Testnevelési Egyetemen, testnevelő tanár és edzői szakon.

Testnevelő tanárként dolgozom 1991 óta a Budai Középiskolában (korábban Táncsics Mihály Gimnázium) és az egyetemi éveim alatt kezdtem úszásoktatással foglalkozni, majd 1999-ben megalapítottam a saját úszóiskolámat.

A Buborék Úszóiskola (eredeti nevén Ficánka úszóiskola) 1999. szeptemberében kezdte meg működését a XII. Kerület Városmajor utcai uszodában. 2016 szeptemberétől a MOM SPORT Uszodájában folytatjuk munkánkat.

Azóta több tízezer gyermek és felnőtt fordult meg nálunk és sajátította el az úszás nem éppen lebecsülendő tudományát. Tanítványaink közül nem egy gyermek az úszásban, vízilabdában s egyéb vízi sportokban jelentős eredményt elért szülők gyermeke így dicsekvés nélkül elmondhatjuk tehát, hogy iskolánkat a legsportosabb családok is nagy becsben tartják.

Oktatási metódusunkat mindig a jelentkezők igényéhez igazítottuk, oktatóink között elosztva a speciális feladatcsomagokat. Alapoktatásunk hat szintre tagolódik, négy hetes turnusbeosztás szerint, 45 perces órákkal: vízhez szoktató, kezdő, mély vízhez szoktató, félhaladó, haladó s végül a szintfenntartást beidegző edzésekkel.

2014-ben megalapítottam a Buborék Szabadidő- és Sportegyesületet.

2017-ben megalapítottam a SOTE Vízilabda SE utánpótlás szakosztályát.

Több vizes sportágat is űzök: kajak-kenu, szörf, sárkányhajózás, úszás, SUP

2017 óta szervezem az Ötpróba úszás próbáit – (Ötpróbázz Sztárokkal, Vizesgála – Duna Aréna, Ötpróba Úszónapok – Tüske Uszoda) így nagy örömmel veszek részt az Ötpróbázók napi szintű oktatásában.

–          Víziszonyod van

–          Nem tudsz úszni

–          Edzésre szeretnél járni

–          Tudsz úszni, de 100 méter után megkapaszkodsz

–          Gyorsaságod fejlesztenéd

–          Úszás stílusod fejlesztenéd

Időpontok:

Kedd és csütörtök: 7:00-8:00, 19:00-20:00, 20:00-21:00 között

További információ: 06 30 900 0473

HELYSZÍN:
MOM SPORT, 1122 Csörsz utca 14-16.

Az Ötpróbának köszönhetően a részvételi díj:
8 alkalom – 14 900 Ft
(mely tartalmazza a belépőjegy és az oktatás árát is)

Alkalmanként 1 óra.

Szeretettel várunk az Ötpróba Úszóiskolába!

További információ: https://otprobatokioba.hu/uszoiskola