„Az első, sporteseményért járó póló az én esetemben összefonódik az első Ötpróbás rendezvénnyel, amin részt vettem. Ez a 2018-as UPC Mobil Ultra Tisza-tó félmaraton volt. Pár hónappal előtte kezdtem el futni rendszeresebben, heti 1-2 alkalommal. Csabi barátomhoz (a szemüveges srác a fényképen) csatlakoztam, hogy együtt a rójuk az utat a Margitszigeten. Ő akkor már régebb óta űzte ezt a sportot. Az UTT félmaratonnak is együtt vágtunk neki Csabival.

Általában 10-11 km-t futottunk a szigeten. Úgy gondoltam, ha 10 km megy, kétszer ennyivel sem lehet majd gond. Anno a Kinizsi 100-nál is hasonlóképp gondolkoztam: mivel már voltam előtte 50 km-es túrán, bizonyára a 100 km is gyerekjáték lesz. Végül is sikerült, de elég fájdalmas élmény volt.

A Tisza-tó gátján futni 21 km-t, a tűző napon, elképesztő melegben, embert próbáló kihívás volt. Mindenféle tapasztalat nélkül, víz nélkül, sapka és táska nélkül indultam neki a versenynek. Minden frissítőpont oázisként hívogatott, ahol újra tudtam tölteni az energiámat.  A kiszáradással és a kimerüléssel küzdve, végül sikerült szintidőn belül teljesíteni a megmérettetést. A célba érkezés után a végtelen mennyiségű jégkrém, az érem, a póló és az életre szóló élmény mindenért kárpótolt. Máig is sokat használom a pólót. Nagyon szeretem, kiváló minőség. Azóta sok Ötpróbás eseményen kísért már utamon. Örök emlék marad, egy tökéletes rendezvény sorozatról.”