Az idei a negyedik Zúzmara-futásom lett volna, ha a tavalyi verseny előtti nap nem történik egy apró kis „baki”, ami megakadályozott abban, hogy a következő nap rajthoz álljunk.
Az 1. és a 2. Zúzmara Futófesztiválon is félmaratont futottam, de valahogy az idei évben nem vágytam ilyen hosszú távra, inkább 10 km-re neveztem. Andi jelentkezett kísérőnek, akivel a Sparon már futottunk egy félmaratont.
Január első péntekén – csak hogy felelevenítsük, hogyan kell párban futni – tettünk két kört a Margit-szigeten, majd miután vasárnap három barátommal tekeregtünk kicsit Zuglóban, 6 napos téli álomra vonultam, és vasárnapig egy métert sem futottam.
A 3-as villamos megállójában találkoztunk Andival, onnan sétáltunk a versenyközpontba, amit idén is a Hungexpo G pavilonjában rendeztek be.
Az „épületbe” érve rögtön belebotlottunk két LÁSS-os ismerősbe, majd a rajtzónában még egy harmadikkal, Jucussal is sikerült összefutni. Aztán hogy a verseny előtt és közben hányan köszöntek ránk… Jó érzés volt, hogy közülük kettőt én ismertem fel, nem arcról. 😀 ráadásul Kingát futás közben!
A rajt előtt többféle hírt kaptunk a félmaratont futóktól, és bennem a legmélyebb nyomot az hagyta, hogy egyes helyeken jeges a pálya. Na, szép! Ezek szerint idén is csúszkálni fogunk?
Az elején futottunk kicsit a csarnokban, aztán irány az ügető, ott is a beton. „Terepen” csak nagyon keveset kellett futni, amit annyira nem is bántam. Legfeljebb azt, hogy potyára vettem elő a régebbi csukát, csak hogy kíméljem az aktuálisan használatos futócipőt.
Két kört kellett futnunk, de a kettőnek más-más volt az útvonala. Az első annyira nem is maradt meg, talán csak annyi, hogy sokat kanyarogtunk, és hogy futottunk azon az úton is, amin aznap a rajtközpontba menet sétáltunk már.
A kör vége felé – emlékeztetőül, hogy mégiscsak az Ügetőn vagyunk – egy rövid szakasz erejéig letereltek a betonról, és kaptunk egy kis ízelítőt a dagonyából. Itt egy pocsolyát sikerült is telibe találni, amit kis fáziskéséssel egy mellettünk futó lány is jelzett a sikolyával. 🙂 Huncut mosollyal a hangomban elnézést kértem, de hát ilyen ez a szakma, főleg esőben vagy mikor olvad a hó. 🙂
A táv felénél villámlátogatás a pavilonban, futottunk bent egy karikát, és már jött is a következő felvonás!
Ha jól emlékszem, a második kör is kanyargósan indult, majd miután túljutottunk ezen, egy zenei pontnál egy ismerős dal első hangjaira lettem figyelmes. A következő pillanatban már tudtam is, honnan ismerem. 2017-es nagy kedvencünk volt, Alvaro Solertől a Sofia. Felelevenedtek a közös spinningórák, a szép emlékek, ami talán még a futásnak is adott egy kis lökést.
Jó ideig élvezhettük a zenét, de lassan csak kikerültünk a bűvköréből, és jött egy nagyon hosszú egyenes. Biztos voltam benne, hogy a szembejövő futók már a cél felé közelednek, mert az előbbi zenei pont környékén hallottuk a speakert és a befutóidőket, de erre azért még várnunk kellett. Nem is keveset.
Csak futottunk, futottunk, még az ellenkező irányba, de a visszafordító sehogy sem akart elérkezni. Jó volt a tempónk, így aztán nyomtuk is, hogy minél közelebb legyünk az 1 órás időhöz.
Hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, visszafelé még egyszer letérítettek a hosszú egyenesről, de ekkor már ilyen apróságokkal nem foglalkoztam, hiszen úgyis mindjárt vége. Jött is a pavilon, a rajtközpont hangjai és a chipszőnyeg. Megvan!
Az időeredményünk 1:01:16 lett. Bár az órám szerint szinte végig 6 perc körüli volt a tempónk, az utolsó 4 km-en 6 percen belüli, de valamiért az 5–6. km 6:28 és 6:27 lett, pedig nem is álltunk meg frissíteni. De ezek csak számok, nem érdemes emiatt keseregni, mert a versenyhangulat, a sok barát és ismerős, az élmények – tócsán innen, Sofián túl – mindent felülírnak.
Végül köszönet Andinak, hogy végigfutotta velem a 10 km-t, az októberi félmaraton után másodszor is jót futottunk.
