esemény betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

Maradj Fitten! – június

2020. június 1.

5 km (1 pont)
7 km (2 pont)
10 km (2 pont)

ESEMÉNY HONLAPJA

A MARADJ FITTEN! FŐ CÉLJA, HOGY RENDSZERES MOZGÁSRA BÍRJA A SZABADIDŐ-SPORTOLÓKAT A KÖRNYÉKÜKÖN, AKIK ÖTPRÓBA-PONTOKKAL IS GYARAPODHATNAK A TELJESÍTÉSEIKET KÖVETŐEN.

A program állomásai könnyen elérhetők, nagyvárosok közelében találhatók, időben azonban korlátozott a sorozat, hiszen Ötpróba-pontszerzés tekintetében csak augusztus 15. napjáig tart. A kijelölt pályákon futva, túrázva és kerékpározva lehet majd teljesíteni a meghatározott távokat, az állomások sora pedig folyamatosan bővül: a szervezők terve, hogy valamennyi megyében lehessen szervezett keretek között mozogni.

A teljesítések igazolásához semmi más nem kell, csak egy okostelefonon engedélyezett helymeghatározás funkció, egy regisztráció a GPS alapú mérést végző felületen, illetve egy előzetes nevezés, amely során kérjük, ne felejtsd el Ötpróba-azonosítószámodat, hogy jóvá tudjuk írni a pontjaidat. Ha megtetszett a program, ITT tudsz bővebb információkhoz jutni és részt venni rajta.

A Maradj Fitten! program pontszerző állomásai folyamaton frissülnek, ezért érdemes gyakran felkeresni az eseménynaptárunkat, hogy tájékozódhass a lakóhelyedhez legközelebbi pályáról. A pontgyűjtés részletes szabályait pedig ITT találod. Jó sportolást!

 MÁV utazási kedvezmény igénybevételéhez kérd a jegyed ide:

Részletek

Dátum:
2020. június 1.
Honlap:
https://otprobatokioba.hu/maradj-fitten/