Gyökeresné Udvarhelyi Andrea levélben fejezte ki háláját az Ötpróba szervezőinek, amelyben leírta, hogy milyen sokat köszönhet a versenysorozatnak. Szívhez szóló sorait olvasva rögtön eldöntöttük, hogy megkeressük és megkérjük, hogy mesélje el, miben változott meg az élete, amióta velünk mozog napi rendszerességgel.
– Idén januárban lettem 53 éves – kezdi Andrea. – 2000-ben mentem férjhez, azóta kettesben éljük az életünket, közös gyermekünk nincs. Boldog gazdija vagyok egy 15 és fél éves kutyusnak és két cicának. Negyven évesen kezdtem el és 44 évesen fejeztem be felsőfokú tanulmányaimat, ezzel is igazolva, hogy sosem késő elkezdeni valamit. A közigazgatásban dolgoztam, de az egészségem érdekében kénytelen voltam meghozni egy nehéz döntést, kiléptem a munkahelyemről. Ezt láttam az egyetlen megoldásnak arra, hogy kikerüljek a mókuskerékből, legyen elég erőm a változtatáshoz. Utólag tudom, életem egyik legjobb döntése volt.
Sporttal a gyerekkori trauma ellen
A sport korábban játszott bármilyen szerepet az életedben?
– A sporthoz való kötődésemet nagyban befolyásolták a gyermek- és kamaszkorom eseményei.
Két és fél hónaposan állami gondozásba kerültem, ahonnan háromévesen egy idősebb – 49 és 60 éves – házaspár vett magához, őket hívom a szüleimnek. Anyukámmal és az ő édesanyjával éltem egy kertes házban korán megismerve annak minden szépségét és az azzal járó kötelezettségeket. Pici koromban művészi tornáztam, aztán teniszeztem, egyikben sem vertem gyökeret, majd az általános iskola kézilabda csapatának is tagja lehettem, ahol megéltem az összetartozás, a közös cél, siker élményét. De ekkor jött egy törés az életemben. Egy ismerős felvilágosított a származásomról, és hogy igazából én egy senki vagyok ebben a családban. Természetesen otthon erre rákérdeztem, hisz nem akartam elhinni. Rövid választ kaptam, de a lényeg benne volt. Lemondtak rólam a vérszerinti szülők. Teljesen összetörtem, egy pillanat alatt eltűnt a lábam alól a talaj. Anyukám sosem dicsért meg semmiért, hisz elvárás volt a dolgokat maximális odaadással csinálni, sosem mutatta ki – most már tudom, erről nem csak ő tehetett – a szeretetét. Így végképp azt éreztem, senkinek nem kellek, senki nem szeret, senkinek nem vagyok fontos. Gimnázium második osztályában a sport segített megtenni az első lépéseket a lelki megnyugvás felé. A női focicsapat kapusa, majd később csapatkapitánya lettem, és ekkor ölthettem magamra az első feliratos mezemet. Végre tartoztam valahova, végre egy csapat része lettem. Ez a vágy sosem fog elmúlni. Felnőttként kétszer álltam kispályás focikapuban munkahelyi sportnapon.
Ha ilyen aktív voltál gyerekként a sportban, volt-e valamilyen egészségügyi akadálya annak, hogy felnőttként belefogj a mozgásba?
– Ha őszinte akarok lenni magammal szemben, akkor azt kell mondjam, hogy nem volt. A túlsúly nem igazából tekinthető akadálynak, hiszen most is beigazolódott, van olyan sporttevékenység, amely elkezdhető nagyon magas, 42,01 BMI értékkel is. A gerincproblémáim miatt és a mozgással járó ízületi terhelés minimalizálása érdekében a rendszeres úszást javasolták, de én nagyon gátlásos vagyok, így ez nálam szóba sem jöhetett, ezért a gyaloglást választottam.
Veszélyben az egészség, lépni kell!
Mi bátorított abban, hogy aztán mégis elkezdd?
– Három évvel ezelőtt egy Fibroscan vizsgálat után a vizsgálatot végző doktornő azt mondta, a májam zsugorodás előtti állapotban van. A zsírmáj lehet alkoholtól, vagy kialakulhat egyéb ok miatt is. Az első lehetőség kockázata nem állt fenn, így a másik okát kellett kideríteni. Fél évet kaptam arra, segít-e a diéta, a mozgás, vagy genetikai eredetű a dolog. A munkám és az egész életem nagyon stresszes volt akkor, ezért a bevitt kalória csökkentésével próbálkoztam, ami rövidtávon meghozta az eredményét, javultak az értékeim. Sajnos ezzel kicsit megnyugodva, ismét hagytam magam sodorni a mindennapi árral, nem odafigyelve az egészségemre. Majd sorra betegedtek meg fiatalabb kollégáim, az én korosztályomból is sokan hagyták árván, özvegyen a családtagjaikat. Nos, ekkor hoztam meg a döntést. Ha én nem vigyázok magamra, akkor ezt miért várnám el bárki mástól.
Hol hallottál az Ötpróbáról, mi fogott meg az Ötpróba kihívásaiban?
– Az egyik barátnőm évek óta jár túrázni a családjával, ő mesélt nekem már jóval korábban az Ötpróba sorozatról. Ő volt az is, aki felajánlotta, hogy hetente többször eljön velem gyalogolni, csak csináljam. Nagyon megtetszett az Ötpróba szellemisége, a sokszínűsége, s hogy nem kell profinak lenni, nem másoknak kell megfelelni. Elég, ha örömmel, lelkesen és kitartóan mozgok, mert megtalálhatom a számomra teljesíthető kihívást, és ráadásul ezért még külön ajándékokat is kapok. Nem is akármilyeneket!
Az Ötpróbán belül melyik sportágakat szereted a legjobban?
– A sorozaton belüliek közül az edzettségi állapotom miatt leginkább az evezést. A SUP, a triatlon és a hegyi kerékpározás kivételével mindegyik sportágat szívesen űzöm, kergetem a magam tempójában. GeoGo kihívást azonban már kerékpárral is teljesítettem.
És melyik Ötpróba esemény tetszett eddig a leginkább?
– A mindennapjainkat korlátozó vírus miatt kevés eseményen vehettem eddig személyesen részt, de az első, a tavalyi Kolonics György emlékversenyen történt 2,4 km-es „futásom” örökre emlékezetes marad számomra. Egy hónapig gyűjtöttem a bátorságot a versenyen való induláshoz, naponta gyalogoltam, mértem, vajon 6 km/h sebességnél képes vagyok-e gyorsabb tempóra. Eközben 113 kilóról lefogytam 106-ra. Kis utcákon róttam a kilométereket, hogy ne lássák az emberek a próbálkozásomat. Aztán eljött a verseny, ahol kiderült, hogy ez egy lelkes, egymást bátorító társaság, ahol senkit nem érdekel a külsőm, a súlyom. Ez sokat segített a gátlásaim oldásában. És sikerült teljesíteni.
18 kiló mínusz és tökéletes laboreredmény
Mit adott a mozgás, miben változott meg az életed a sport által?
– Nagyon sokat! A most márciusi laboreredményeim szinte hibátlanok, ilyenre az utóbbi 15 évben nem volt példa, és 95 kg vagyok. Pozitív visszajelzéseket kapok a külsőmmel kapcsolatban is, ezáltal a nullával egyenlő önbizalmam kezd egy picit jó irányba elmozdulni. Tavaly október 23-án gyűjtöttem az első Ötpróba pontjaimat, és már 43-nál tartok. Nem hittem el magamról, hogy képes leszek rá.
Ha kimarad a mozgás, már hiányzik. Szerintem ez jó jel a jövőmre nézve. És hát ezen felül értékes embereket ismertem meg. Az egész Ötpróba lendületet adott, elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne segíteni a környezetemben élő túlsúlyos hölgyeken. Legtöbbször lelki háttere van az elhízásnak. Lehet, hogy valakinek elég lenne, ha egy esti séta közben kiadhatná magából a napi feszültséget egy kis beszélgetés formájában. Jó hallgatóság vagyok, de persze ahol tudok, ott tettekkel és szavakkal is segítek.
Mik a közeljövőben a terveid akár a mozgásban, akár az élet más területein?
– Nagyon várom a korlátozások enyhítését, hogy lehessen élőben is versenyeket rendezni. Most bánom csak igazán az eseménysorozathoz való késői csatlakozásomat, mert így az Ötpróba tréninget már alig van esélyem megszerezni. A mozgást olyannyira nem adom fel, hogy nemrégen beneveztem 501 km teljesítésére, amelyből már közel 100 megvan.
És mik a távolabbi terveid?
– Szeretnék javítani a fizikai erőlétemen, és az eddigi – állandó ülő – munkáimtól teljesen eltérő, más irányú munkakörben elhelyezkedni. Szeretném megőrizni a végre visszanyert pozitív énemet, s továbbra is sok szeretetet, segítséget adni másoknak.
Barátokat és lendületet adott az ötpróbázás
Ki vagy mi segített az eddigi utadon?
– A barátaim biztatására az elején nagyon nagy szükségem volt, mert az időeredmények javulásához türelem kell, s azt nehéz kivárni. Később megismertem két olyan ötpróbázót is, akik nem csupán a kimagasló teljesítményükkel mutatnak példát, de a felém megnyilvánuló kedvességüket, segítőkészségüket sosem fogom elfelejteni. Az is fantasztikus érzés, amikor egy másik futó, kocogó egy-egy kacsintással, kézmozdulattal jelzi, csak így tovább.
Mik a változás legnagyobb tanulságai?
– Mivel jelenleg nem dolgozom, így könnyebb beosztanom az időmet. Azonban megtanultam, nem kell óriási dolgokat tenni ahhoz, hogy a befektetett energia megtérüljön. A rendszeresség és a mozgásban, változásban meglelt öröm a lényeg.
És végül: mivel győznéd meg egy jó barátodat azzal kapcsolatban, hogy kezdjen ő is mozogni, ötpróbázni?
– A laboreredményeim is azt mutatják, hogy a mozgás mindenre pozitívan hat. Elmesélném neki mindazokat a pozitív élményeket, amit a mozgás, az Ötpróba nekem adott, ad. Megmutatnám az ajándékaimat is. Felsorakoztatnám a lehetőségek tárházát, és társa lennék a kezdeti lépések megtételekor. Nagyon fontosnak tartom a reális cél megválasztását, mert sokan gyorsan szeretnének nagy eredményeket elérni, ami általában sérüléssel és feladással jár. Érdemes megnézni az Ötpróba Facebook oldalát, ahol naponta találhatunk újabb és újabb motivációt. Az is ritka ebben énközpontú világban, hogy másoknak, példaképeinknek fontos a mi egészségünk, s ezért mennyit fáradoznak.
Hálás köszönet az egész csapatnak!
