Ötpróbával otthon! 26. nap

Szélpál Tamás vagyok, az Ötpróba projektvezetője és ma én hozom az #Ötpróbávalotthon kampány napi feladatát.

26.nap. Majdnem egy hónapja karanténban az ország. Ez még gombócból is sok, ahogy mondani szokás, hát még folyamatosan a négy fal között élve… Tavaly ilyenkor, Húsvéthétfőn korán reggel indultunk locsolkodni a rokonokhoz édesapámmal és az öcséimmel, miután édesanyámat „letudtuk” – ezzel szemben idén nemhogy locsolkodás nem jut, de még a családtagjainkkal sem tudunk találkozni, legalábbis klasszikus, nagy létszámú ünnepi összejövetelek erejéig biztosan nem.

Családi ünnep híján, távol a rokonoktól, kollégámmal, Bálinttal úgy döntöttünk, hogy ezt a kellemes tavaszi napot az irodánk épülete körüli állapotmegóvó, karbantartó feladatok végzésére fordítjuk – legalább jó levegőn, napsütésben, hasznosan töltjük el az időt. Ecsedi Zsuzsi, az Ötpróba marketing vezetője a napokban szobakerékpárra pattant, én most az Ő példájából kiindulva döntöttem úgy, hogy kihasználva a munkaszüneti napon kihalt és elnéptelenedett utakat, biciklivel tekerek ki a sporttelepre.

Nem a szomszédba indultam, ezért korán útra keltem, 7 óra magasságában a reggeli madárcsicsergés aláfestő zenéje már a Népfürdő utcában ért, hogy aztán a Dózsa György út – Városliget – Stadionok – Kincsem Park – Merkapt Sportközpont útvonalon beérjek a „céghez”. A bő 12 kilométeres táv kifejezetten jólesett, a reggeli órákban még teljesen üres Ligetben külön élmény volt keresztül suhanni. A hazafelé tartó út végére már távolinak tűnt a néhány órával korábbi élmény, bevallom, alaposan elfáradtam, ami azt jelenti, hogy sűrűbben illene nyeregbe pattannom és két keréken falni a kilométereket…

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hétköznapokon, főleg munkaidőben egyáltalán nem ajánlom a fenti útvonalat és a belvároson keresztül történő biciklizést, inkább válasszunk peremkerületeket és erdei utakat a tekerésre. Most, munkaszüneti nap lévén szerencsére üres utak fogadtak. Mivel továbbra is tombol a járvány, célszerű kesztyűt és maszkot húzni, illetve, amennyiben mégis jönne szembe egy másik bringás vagy egy járókelő, az ajánlott 2-3 méteres távolságot mindenképpen tartsuk – én is így tettem.

Nem tagadom, egyre nehezebb feladat elé állít bennünket is a felgyülemlő energiák levezetésére ez az időszak, azonban a megfelelő napszak, valamint helyszín kiválasztásával továbbra is biztonságosan sportolhatunk. Kitartást mindenkinek és jó bringázást!