Ötpróbával otthon! 3. nap

Sziasztok, Ambrus Bálint vagyok, az Ötpróba programsorozat „mindenese”. Találkozhattatok már Velem a különböző rendezvényeinken, mint a kitelepülő stáb tagja és engem szoktatok emlegetni, amikor elfogy a hátizsák vagy az M-es póló.

A koronavírus európai megjelenésével egy teljesen új helyzetbe kerültünk, hiszen az lett a legfontosabb, hogy otthon maradjunk, ne menjünk közösségbe és kerüljük a személyes kontaktust. Ha megállítani nem is, de lassítani csak úgy tudjuk a vírust, ha betartjuk az utasításokat!

Ámde az otthon maradás is egy teljesen új helyzet, amelyben sokunknak még nincs tapasztalata és csak most kezdjük el felmérni a lehetőségeinket, hogy az otthonlét több is lehet, mint a tv és az internet totális kivéreztetése.  Ez az új helyzet esélyt ad arra, hogy olyan tevékenységeket, netán új mozgásformákat találjunk ki, valósítsunk meg a négy fal között, amit eddig az edzőteremben, az utcán vagy csak a kondi parkban tudtunk véghezvinni.  Ehhez szükségünk lesz kreativitásra, némi ügyességre és arra, hogy az otthonlétre most ne egy szükséges rosszként tekintsünk, hanem egy kilátásra, hogy olyan dolgokkal is foglalkozhatunk, amelyek eddig kimaradtak az életünkből, vagy csak egyszerűen máshogy csináltuk eddig!

Fontosnak tartom, hogy a ránk váró bezártság ellen olyan fortélyokkal is védekezzünk, amelyek nemcsak a testünkre, de a lelkünkre is jótékony hatással vannak, ezért én úgy döntöttem, hogy egy kis táncot hozok Nektek a mai napra, mert úgy gondolom, az Ötpróbások a sok sport mellett ezt a társas tevékenységet ritkábban és kevésbé bátran űzik.

Ha már megnéztünk mindent a tv-ben és a Dirty Dancing nem csak a könnycsatornáinkra, hanem a csípőnkre és a lábunkra is hatást gyakorolt, érdemes elmélyülni ebben. A tánc révén olyan belső érzelmek szabadulnak fel, amelyek igazi katarzist válthatnak ki belőlünk, így a lehető legegészségesebb és legszórakoztatóbb módon távoznak a negatív energiák.

A különféle mozdulatok tele vannak hajlításokkal, nyújtásokkal, ugrásokkal, melyeknek igen intenzív zsírégető hatásuk van. Minél többet táncolsz, annál kecsesebb vagy akár szexibb lesz a mozgásod és a tartásod is javítja. Ilyenkor azért légy óvatos, ha meglát a kedvesed, könnyen előfordulhat, hogy a táncleckének vége…! J

Én olyan táncot választottam magamnak, amihez abszolút semmi közöm (igazából egyikhez sincs. J), de az előttem álló napokban igyekezni fogok, hogy minél hatékonyabban elsajátítsam az alaplépéseket, mozdulatsorokat. A „shuffle dance”első ránézésre csak csoszogásnak tűnhet, de ha kicsit jobban megnézzük, tátva marad a szánk. Az ezredforduló körül kialakult stílusra sok forgás, talajon való csúszás és lépés a jellemző.

Természetesen Ti választhattok hagyományosabb koreográfiát is, egyénit vagy társast, a lényeg, hogy csempésszünk új mozgásformákat és változatosságot a napjainkba és a futás vagy bringázás közben felszabaduló endorfint édességhalmok helyett pótoljuk olyan a testünk-lelkünk számára egyaránt jótékony és felszabadító mozgásformával, mint a tánc.
Egy-két-há’!