Miután korábban többször is nagyon élveztem, de tavaly nem jutottam el egyik kőbányai földalatti futásra sem, idén február 23-át előre megjelöltem a naptáramban.
Az élet aztán úgy hozta, hogy a vasárnapom sem telhetett el ötpróbás esemény nélkül, a hét lezárásaként egy könnyed túrával másztuk meg Zsámbékon a Nyakast. Noha a hatalmas ponteső most elmaradt, de egy kellemes, könnyed, sportos hétvégével búcsúztattam a telet.
A Föld alatti futáson legutóbb két éve félmaratont futottam, idénre egy kört, 7 km-t terveztem be. Kimondottan eredmény orientáltan készültem, már többször voltam, ismertem a terepet és a versenyt, részben hazai pályának is éreztem (az Óhegy parkban szinte kétnaponta futok…), szóval most nem örömfutás volt a cél. Az se szegte kedvem, hogy két nappal a verseny előtt durva szántásban 18 km-t gyalogoltam munka kapcsán és a bakancs mindkét sarkam feltörte. Még előnynek is felfogtam, ha egy kicsit fáj, az majd felpörgeti az adrenalin szintem.
A verseny napján épp időben érkeztem a helyszínre, a felszínen a rövidebb, családi és ovis futások már zajlottak. A szülőkkel futkározó kisgyerekek aranyos látványt nyújtottak. Hiába a bemelegítés, a rajtig kissé dideregtem a gyönyörű napsütéses, de fagyos időben. A szakaszos rajt után próbáltam tartani a tempót az élbolyban. A pálya 2/3-a a felszínen futott, kezdeti pulzus emelés gyanánt felfutottunk az Óhegy parkhoz, ahol egy kört tettünk a kedvenc futópályámon, majd egy lejtős szakasz és kanyargás után befutottunk a fő attrakció színterére, a pincerendszerbe.
A szervezők a pálya kialakításánál idén is nagyon jól eltalálták az egyensúlyt a futóverseny és az élményfutás között. A hozzám hasonló megszállottak végignyargalhattak a pincejáraton, néhol kellett csak kicsit lassítanom a sötét miatt, ahol csak pár rejtélyes mécses égett. Annak ellenére, hogy elég nedves volt a pálya és elég jó tempót – bőven 4 perc alatti km-eket – futottam, én egyáltalán nem csúszkáltam. Aki pedig inkább az élményre hegyezte ki a részvételt, azt biztosan lenyűgözték a monumentális járatok, a sejtelmes fények és hangok, a lidérces show-t bemutató fellépők. Szóval úgy gondolom minden résztvevő szívesen elszaladgált volna még a föld alatt (a félmaratonisták ezt háromszor is megtehették), nekem legalább is túl gyorsan elröpült ez a szakasz.
A pincerendszer labirintusos, kanyargós útvonalán éreztem, hogy se engem, és én sem fogok már előzni. A felszínen még kiadtam magamból a maradékot és 26:42-es idővel, másodikként érkeztem be. Hangulatos verseny, jó időeredmény és ismét dobogóra állhattam, minden szempontból vidám szombatot zártam.
A vasárnap délelőttöt Zsófiékkal a nyakasi túrának szántuk. Tavaly szüleimet vittem el a rövidebb, 11 km-es távra, akkor hóban és napsütésben, idén Zsófi és családja következett, hó nélkül, de napsütésben. A szabadidő sport fellendülése érezhető volt itt is, a tavalyihoz képest idén sokkal többen voltak, a szervezők az esemény után be is vallották, hogy őket is kicsit meglepte ez a tömeg. Nem gondolom ezt indokolatlannak, erre a túrára is ugyanazokat tudnám elmondani, amit a két héttel korábbi gödöllői eseményre: a nagyon lelkes, barátságos szervező csapat egy profi túrát hozott össze a résztvevőknek családias hangulatban.
De hogy a túráról is szó legyen, az első két km-en megmásztuk a Nyakast, hogy aztán a gerincen, szép kilátás mellett járjuk az illatos fenyőerdőt. Itt, az Óriások lépcsőjénél volt az első ellenőrző pont, ahol a pecsételés mellett különféle magokkal is kínáltak minket. Az út legszebb látnivalója a XIII. századi gótikus Premontrei kolostor volt, amit a gerincről is többször megcsodálhattunk de a szalagozás is elvezetett a kapuja mellett.
Kis csapatunkat néha lehet kissé hajcsár mód vezettem, de szerintem mindenki élvezte a túrát. Kellemesen átmozgatva érkeztünk a célba, ahol a tavalyi zsíros deszka helyett idén gulyással vártak mindenkit. Nekünk még kitűzők és oklevelek is jutottak, a később beérkezők majd postán kapják meg a nagy létszám miatt. Erre a szép napsütéses vasárnap délelőttre jobb programot nem tudtam volna elképzelni és sokan így gondolhatták rajtam kívül, rengetegen neveztek a helyszínen, családok apraja-nagyja, barátok, terepfutók mind együtt teljesítették a rövidebb vagy a hosszabb távot. Köszönjük a szervezőknek a munkát, szeretnék még idén visszatérni, hogy egy hosszabb távot – akár a májusi terepfutáson – teljesítsek.
