Szép kilátások: idén ismét ezreket vonz a Generali Night Run

A főváros legszebb helyeit érinti a Generali Night Run Budapest útvonala, amely a Várkert Bazár, a Vár és az Alagút érintésével halad át a kivilágított utcákon, egyedülálló panorámával nyűgözve le a kilométerhiányosokat. A legnépszerűbb hazai éjszakai futóverseny kulisszatitkairól kérdeztük Zelcsényi Miklós főszervezőt.

Mitől különleges ez az esemény és miben más, mint a többi?

Többek között azért, mert a versenyközpont a gyönyörű Várkert Bazárban kap helyet, ami Budapest egyik legfrekventáltabb, a turisták körében is méltán népszerű része. Az is nagyon egyedivé teszi a megmérettetést, hogy az útvonal a budai várba vezeti a futókat. Tudtommal nincs ma Magyarországon más futóverseny, ami ezt a városrészt érintené.

Számíthatnak-e újdonságokra a futók a tavalyi évhez képest?

Az útvonal a korábbihoz képest kicsit módosult: ezúttal a Halászbástya felőli oldalon fogunk feljutni a várba. Szintén újdonság, hogy a mezőny kétszer is átfut majd az Alagúton, amelyet ugyancsak ritkán érintenek a budapesti futóversenyek. Emellett a futam különleges vizuális élményeket kínál az indulók számára: egyedi, szemet gyönyörködtető fénytechnikával készülünk, például LED-falakból építjük fel a start- és célkaput. Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy teljes frissítést tudunk biztosítani a futóink számára. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a szokásos szőlőcukor, banán, víz és izotóniás ital várja majd az asztalokon a versenyzőket, de energiaszeleteket és géleket is kínálunk. Ugyancsak nagy büszkeségünk a rajtcsomagban található, 7900 Ft értékű, kiváló minőségű Mizuno technikai futópóló. Mindezeken túl jópofa új szolgáltatásunk a Lánchíd irányában helyet kapó fröccsterasz, amely kávézóként is funkcionál. Itt ajándék kávéval várjuk az indulókat. Nem hagynám ki az újítások közül azt sem, hogy idén ingyenes futószámokat hirdetünk meg gyerekeknek, így ők is belekóstolhatnak a mozgás örömébe a délután folyamán. A kicsik természetesen szintén kapnak rajtszámot, illetve tetoválós matricával is meglepjük őket.

Hány nevezőt vártok idén?

Tavaly több mint 4000 nevezőnk volt, idén is nagyjából ekkora létszámra számítunk. Nemrég kaptuk csak meg az útvonalengedélyeket, így talán később értesültek az érdeklődők a versenyről – de nagy öröm számunkra, hogy máris a kezünkben van a 2019-es engedély is, így jövőre biztosan lesz ismét Generali Night Run Budapest.

Melyik táv a legnépszerűbb?

7 és 14 km-en indulnak a legtöbben, de sokan bevállalják a félmaratont is. Az útvonal egy 7 km-es körpálya, ezért aki a félmaratont szeretné teljesíteni, annak háromszor is fel kell küzdenie magát a Várhoz. Ez szép kihívás, de éppen a változatosság az egyik fő vonzerő, hiszen legtöbbször teljesen sík pályán zajlanak a futóversenyek. Ennek ellenére úgy alakítottuk ki az útvonalat, hogy átlagos felkészültséggel is teljesíthető legyen – ugyanúgy, ahogy más utcai félmaratonok.

Miért éppen éjszaka rendezitek meg a versenyt?

Budapest éjjel teljesen egyedi arcát mutatja meg: csodálatos látvány a kivilágított város, ami a futásélményt felejthetetlenné teszi. Az is fontos szempont volt számunkra a szervezésnél, hogy a Generali Night Run Budapest tehermentesíti a várost: a lehető legkisebb forgalomkorlátozással jár. Így nem okozunk túl nagy kellemetlenséget a lakosságnak.

A visszajelzések szerint mit szeretnek az emberek leginkább a rendezvényben?

Talán az éjszakai Budapest lenyűgöző látványa a legvonzóbb számukra, de a komplett frissítés, illetve a minőségi eseménypólók és a mutatós befutóérmek is sokat nyomnak a latba.

A Generali Night Run Budapest a Maratonman versenysorozat része. Mit kell tudni a versenysorozatról és miért érdemes rajta részt venni?

A versenysorozat öt állomásból áll, amelyek között vidéki és fővárosi helyszínek is vannak, így nagyon változatos sportélményeket kínál. Aki 4 rendezvényen velünk tart, azt emlékéremmel jutalmazzuk. A versenyeink nagyon népszerűek: abszolút jellemző, hogy a futók több helyszínre is ellátogatnak. Edzettség szempontjából is könnyű tervezni, mert minden eseményünkön 7, 14 és 21 km-es távok közül lehet választani.

A Generali Night Run Budapestről bővebb információ a szervező Maratonman weboldalán található. Az eseményre július 29-én éjfélig online kedvezménnyel nevezhetsz. Később ezt már csak személyesen, a budapesti irodában, illetve a verseny helyszínén teheted meg.