Storcz Botond újra vízre száll

Storcz Botond úgy ismeri a sport világát, mint a tenyerét. Háromszoros olimpia bajnokként és volt szövetségi kapitányként is jól cseng a neve. Ezen túl pedig lelkes hobbisportoló, aki imád új sportágakat felfedezni a családjával, barátaival, és másokkal is igyekszik megismertetni a mozgás örömét. Ezért állt az Olimpiai Ötpróba program mellé nagykövetként, és ezért indul több számban is a Szilveszteri Vizesgála látványos sportshow-ján, Európa-, világ- és olimpiai bajnok társaival együtt.

 

Dolgozol, családapa vagy, és rengeteg sajtószereplést vállalsz. Hogyan tudsz mégis időt szánni az edzésekre?

Aktív versenyzőként a hétvége mindig a kikapcsolódásról szólt, ma viszont sokszor éppen szombat-vasárnap hozom be a lemaradást, ami a sportot illeti. A „titok” egyébként mindössze annyi, hogy a mozgást gyakran összekötöm a családi élettel. Rendszeresen túrázunk a lányaimmal az erdőben, biciklizni is szeretünk, de arra is volt már példa, hogy nyaralás közben együtt kajakoztunk.

Szeretnéd, ha a gyerekeidből is versenysportoló válna?

Nem erőltetek semmit. Leginkább azt szeretném, ha egyszerűen csak jól éreznék magukat, hiszen a mozgásban talán ez a legjobb. Pont ugyanez a misszója az Olimpiai Ötpróba mozgalomnak is, ami sokakat mozgat meg egyszerre. Jó társaságban nemcsak a közérzet jobb, de bónuszként sokkal motiváltabb is az ember.

Neked mit ad a hobbisport?

Leginkább reggel szeretek edzeni, és ha sikerül beiktatnom a napirendembe, akkor összehasonlíthatatlanul jobban indul a nap, mint amikor ki kell hagynom a mozgást. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, és szellemileg is jobban teljesítek. Ráadásul amikor korán letudom az edzést, akkor már meg is van az aznapi első sikerélmény.

Aki ismer, tudja rólad, hogy egyszerre többféle sportágat űzöl, és szeretsz új mozgásformákba belekóstolni a futástól a kondizáson át a síelésig. A Szilveszteri Vizesgálán is több számban indulsz. Milyen versenyeken szurkolhatunk neked?

A kajakversenyt és a sárkányhajós viadalt semmiképp sem hagyom ki. Főleg, mert igazi sztárparádé várható, csupa ismerős arccal: Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Kőbán Rita, Kammerer Zoltán, Pulai Imre és sok más olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos fog megküzdeni egymással és az elemekkel. Úszni is feltétlenül fogok, mert ötpróbázóként még előttem áll, hogy ebben a sportágban pontot szerezzek. A kajak-kenu és a futóverseny pontjaim már megvannak, de az a célom, hogy mind az öt próbát kiálljam.

Miben lesz más a Szilveszteri Vizesgála, mint egy hagyományos sportverseny?

Elsősorban abban, hogy tobzódni fogunk a látványos produkciókban. Igazi ünnepi show-val készülünk: a közönség többek között búvárúszás- és szinkronúszás bemutatót, kajakpólómeccset, sárkányhajócsatát láthat, és egy barátságos vízilabdameccsre is sor kerül, ahol ismét tele lesz a medence bajnokokkal.