„Óriási élmény ennyi lelkes ember előtt evezni” – Storcz Botond a Vizesgáláról

Az idei lesz a harmadik Vizesgála, amelyen több mint 30 olimpiai, világ- és Európa-bajnok társa mellett a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Storcz Botond is részt vesz. Kifaggattuk, hogy érezte magát eddig, és mire számít most. November 17-én a Duna Arénában pedig kiderül, hogy bejönnek-e a számításai.

Mit nyújtott neked sportolóként és magánemberként az eddigi két Vizesgála?

Talán az tetszett leginkább benne, hogy a kajak-kenut – ami nekem nyilván különösen fontos, hiszen az én sportágam – sokkal közelebb tudtuk hozni az emberekhez, mint máskor. Ezt pedig átvitt és szó szerinti értelemben is mondom, hiszen egy versenyen sokkal messzebb vagyunk a szurkolóktól, amikor beállunk a rajthoz és evezünk. De szerintem a látogatók is azt élvezték a legjobban, hogy testközelben lehetnek a bajnokokkal. A felvezetés is ünnepélyesebben zajlott, egy valódi gálaműsor volt az egész.

Milyen visszajelzések jutottak el hozzád, hogy érezték magukat az emberek?

Én szerencsére csupa pozitív véleménnyel találkoztam. De óriási élmény nekünk is ennyi lelkes ember előtt evezni. Nyilván felejthetetlen volt az idei évben a szegedi világbajnokság is, ahol több tízezer szurkoló drukkolt, köztük rengeteg magyar. Hazai pályán versenyezni mindig jó érzés. A Vizesgálának kicsit hasonló a hangulata, mégis teljesen más és újszerű. 

Idén melyik produkciókban veszel részt?

Természetesen kajakozni fogok, de elképzelhető, hogy valamelyik sárkányhajó legénységében is feltűnök majd. 

Nem álltok meg a kajak-kenunál: több evezős sportág is bemutatkozik a Vizesgálán, köztük kuriózumok. Melyek ezek?

A nézők a kajak-kenun túl SUP bemutatót is láthatnak, illetve egy sárkányhajófutamon és egy mini kajakpóló-mérkőzésen szurkolhatnak. Utóbbi érdekessége, hogy a Vizesgálákon eddig ez volt a közönségkedvenc – ami érthető, mert nagyon akciódús, szinte már extrém sport. A sárkányhajókban pedig élsportolók és népszerű művészek eveznek majd.

Kik azok a kajak-kenu bajnokok, akik idén már biztosan veled tartanak a Vizesgála kajakfutamán?

Az elmúlt két évhez hasonlóan ott lesz Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok, Szabó Gabi háromszoros olimpiai bajnok, illetve Csipes Tamara és Dombi Rudolf olimpiai bajnokok. 

Öt olimpiai bajnok kajakozó egyszerre, egy medencében a 2018-as Vizesgálán: Kozák Danuta, Dombi Rudolf, Storcz Botond, Szabó Gabi és Csipes Tamara

Kedvet kaptál a Vizesgálához? Vásárold meg gálajegyedet időben a rendezvény weboldalán!

Tudtad, hogy a gála előtt a bajnokokkal együtt úszhatsz, és Ötpróba-pontokat is szerezhetsz? Nevezz, és próbáld ki az ország legprofibb versenymedencéjét a Duna Arénában!