Négyből a második – 33. Telekom Vivicittá Félmaraton 2:06:48 alatt

2015-ben futottam először a Vivicittán félmaratont, és azóta minden évben megismételtem ezt. Nem könnyű verseny, leginkább az óriási tömeg miatt, de az elmúlt 3 évben sikerült jól kikupálódnom, így az idei lett a második leggyorsabb Vivicittán elért időm. Persze jobban örültem volna, ha megdöntjük a 2016-os eredményt, de az akkori 2:02:08-as abszolút rekord megjavítását nem éreztem reálisnak. Most annak is nagyon örülök, hogy a tavaly áprilisi CEP után végre, végre újra 2:10-en belüli időt értem, értünk el.

A kísérőm Péter lett, vele – kisebb kihagyásokkal – lassan négy éve heti rendszerességgel járok futni a Margit-szigetre, de futórendezvényen még nem indultunk. Kemény versenyre készültem, mivel közös futásainkon erősebb, 5:30-5:50 körüli tempót szoktunk futni. Ez két szigetkörön még rendben van, de 21 km-en… Na majd meglátjuk, meddig fogom bírni.

8 órára beszéltük meg a találkozót a MAC-ba, gyors átöltözés és hamarosan indultunk is a rajtközpontba, hogy még szektorzárás előtt odaérjünk. Kicsit átmozgattuk magunkat, már amennyire a körülöttünk állók engedték, aztán 9-kor rajt! Viszonylag elölről, a 3-as szektorból indultunk, így az igazán komoly tömeget sikerült elkerülni. Természetesen itt sem voltak kevesen, de a legtöbben jó tempót futottak, így hosszan nem szorultunk be senki mögé.

Reggel 7-kor, mikor otthonról indultam, elkellett még a vékony dzseki és szerencsére a rajtnál sem volt túl meleg, de egy kilométer után már csupa víz volt az arcom. Örültem volna, ha a verseny végéig marad a borús idő, de már rajt előtt látszott, hogy erre nem sok esélyünk van.

A pesti oldalon kezdtünk, de csak a Lánchídig futottunk és már mentünk is át Budára. A keskeny hídon egy motoros furakodott az emberek között. Ha Zákány Gergely volt, talán rólunk is készült egy fotó, mint szinte minden BSI-s versenyen.

Budán kis kanyargás számomra kevésbé ismert helyeken, aztán a rakpart a Lánchídtól egészen a Szabadság hídig. Ha jól emlékszem, utóbbinál volt a 9 km-es jelzés és valahol ezzel szemben a 11-es. Szóval kb. 1 km-t futunk tovább dél felé és vissza is ugyanennyit. Szerintem valahol errefelé kezdtem fáradni és számolgatni. Vagy talán így pontosabb: kezdtem számolgatni és ennek hatására fáradni.:) Az 1+1 km (még) semmi, viszont ha arra gondoltam, ezután még 10 km vár ránk… Na ez már kevésbé volt szívmelengető. Pedig annyira nem voltunk lassúak. Az első 10 km-en végig 6 percen belüli tempóval haladtunk és a 10 km-en mért 58:49-es részidőnk sem annyira borzasztó.

Úgy terveztem, hogy valahol errefelé egy frissítőnél kapom be az övtáskámba tett só tablettát, futóversenyen első alkalommal. De hát vannak dolgok, amit nem lehet elég későn elkezdeni. 🙂 A verseny „izgalmai” közepette ezt szépen sikerült elfelejteni, így erre csak hazafelé a villamoson került sor. Jobb később, mint soha!

Visszaértünk a Szabadság hídhoz és úgy tettünk, mint az UB-sek a Balatonnal: ha már ott volt, átfutottunk rajta. Pesten jött a rakpartfutás második része, egészen a Margit hídig. Erről a szakaszról sok emlékem nincs, csak futottunk, vártam a következő hidat, vaciláltam, hogy a Margit híd után a Dráva utcai felhajtóig futunk vagy esetleg hamarabb lesz a fordító? Ezt pár hete olvastam már a versenyinformációk között, de ki emlékezett erre? Én biztos nem!

Hamar fordultunk, 18 km körül értünk vissza a Margit hídhoz, szóval lesz bőven futás a szigeten is. Mindegy! Futottam Péter és a futómadzag után, pontosabban mellette. Tettünk egy kissé egyedi és még inkább csonka szigetkört, kedvenc világos vezetősávomat is érintettük a strand melletti úton, majd a központi úton jött a befutó! Megvan! Megcsináltuk!

Az időeredményemről ekkor még sok elképzelésem nem volt. Péter a verseny második felében ugyan többször is megjegyezte, hogy tartjuk a 6 perc körüli tempót, de a fáradtságom vagy az utolsó kilométereken a türelmetlenségem miatt rosszabb időre számítottam. Még szerencse, hogy nekem sincs mindig igazam. 🙂 Az első 10 km-en szerzett bő egy perces előnyünket szépen kiegyenlítettük, hogy majdnem másodpercre pontosan 6 perces átlagunk legyen, csak hogy szép kerek legyen a világ. 🙂

Megkaptuk az érmet, felvettük a befutócsomagot és indultunk is vissza az Atlétikai Centrumba. Hú de nem hiányzott most ez az 1-1,5 km séta! De valahogy ezt is legyűrtük. 🙂

Köszönöm Péter a futást, az ösztönzést, bár ezen a versenyen sok rugdosásra nem volt szükség, szuper verseny volt!