A szombati Vitézlő túra és utazgatás valamint barátomék zenekarának estébe nyúló búcsúkoncertje után (ahol a kelleténél eggyel több alkoholos izotóniás italt ittam), a vasárnap reggel nem épp bombaformában talált. Gyors reggeli után fél nyolc előtt már úton voltam a helyszínre. A futótársakkal megtöltöttük a teljes 4-6-ost, a BKK készülhetett volna az eseményre sűrűbb menetrenddel, mert voltak, akik már nem fértek fel a 10 percenként járó villamosra. A Margit hídtól kellemes séta/bemelegítés volt a ruhatárhoz és vissza megtett kb. 3 km.
Az elmúlt években a futás iránti szeretet egyre több embert mozgatott meg. Szóval nem meglepő, hogy rengetegen gyűltek össze a szigeten, hírességek is, tőlem pár méterre pl. Lisztes Krisztián melegített szintén a félmaratoni távra. A 9 órakor a rajtzónák tömve voltak, végeláthatatlan tömeg, szóval csak a szokásos 😉
A rajt után Dávid barátommal együtt indultunk neki, ő kicsivel másfél óra feletti időt tervezett, én kicsivel az alattit, így csatlakoztunk az 1:30-as iramfutókhoz. Nagy segítség az ő futásuk, ha rajtam múlna, sokszor elvinne a hév, így viszont ha velük fut az ember, akkor biztos nem szúrja el a tempóját, bárkinek érdemes velük tartani.
Mint a budapesti nagy versenyeken mindig felemelő érzés a Duna partján a látványban gyönyörködni. Ilyenkor megértem azt a rengeteg külföldit, aki futni jön a fővárosunkba. Egyes szokásosnak mondható részek ugyan kimaradtak, de míg az Andrássy utat sajnáltam, addig a Nyugati pályaudvarnál levő felüljáró elhagyása miatt szerintem nem volt olyan futó, aki könnyeket ejtett volna.
Az időjárással is szerencsések voltunk (csak a végére lett kissé meleg), hihetetlen, hogy az elmúlt években szinte mindig napos, jó időre esnek a versenyek. Egész jól tudtam tartani a saját tempóm, bár a végére kissé lassultam, tapasztalat, hogy a mostanság bevált magnézium shotot ne hagyja otthon az ember… Végül azért Dáviddal mindkettőnknek összejött a tervezett idő, két perc kellett volna ugyan egy személyes rekordhoz, de így is elégedetten indultam haza.
Mik azok az okok, amiért mindenkinek ki kell próbálnia legalább egyszer egy nagy budapesti futóünnepet, mint ez a mostani Vivicitta is? A tömeg, a futótársak magukkal ragadnak, a lendületet a zenei pontok ismerős dallamai csak tovább fokozzák. A profi szervezés és remekül megtervezett frissítőpontok nem hagynak elgyengülni, a mindenütt jelenlevő szurkolók bíztatása szintén feltüzel. Ezek után nem tudsz mosoly nélkül elmenni a fotósok mellett, akik szintén ott vannak mindenütt. A célban pedig a rengeteg boldog arccal együtt elheveredhetsz a fűben, élvezheted, hogy megcsináltad. Ez mind benne volt a mostani versenyben is.
