Kilométer- és pontgyűjtés a Szentendrei-sziget körül

Április 14-én ismét lehetősége lesz a leglelkesebb evezősöknek arra, hogy a Dunáról csodálják meg a Szentendrei-sziget természeti kincseit és településeit, hiszen elérkezik a szinte már hagyományos szigetkerülés ideje. A verseny kiváló alkalom arra, hogy a vízisportok szerelmesei formába hozzák magukat egy rövidebb, 15 km-es vagy egy izmos, 72 km-es táv teljesítésével. A többek között Leányfalut, Dunabogdányt és Vácot érintő nagyszabású kajak-kenu versenyről kérdeztük a szervezőket.

Idén negyedik alkalommal rendezitek meg a szigetkerülő versenyt. Miért hívtátok életre a rendezvényt, és mit vártok tőle?

Külföldön – többek között Portugáliában, Spanyolországban és Hollandiában – hagyományosan rengeteg hosszú távú, több évtizedes múltra visszatekintő kajak-kenu versenyt rendeznek, amelyek nagy társadalmi eseménynek számítanak, jelentős szurkolótáborral. Az álmunk egy ilyen jellegű esemény létrehozása volt. Magyarországon ez idáig ugyanis csak más sportágakban voltak jellemzőek hasonló események, állandó helyszínnel és nagyobb közönséggel. Ilyen például a Budapest Maraton, a Balaton-átúszás vagy a Kinizsi Százas túra.

A Szentendrei-sziget ideális helyszín volt a célunk megvalósításához, mert egyrészt közel van Budapesthez, azaz könnyen elérhető, másrészt pedig gyönyörű, patinás, történelmi helyszín, hiszen itt fekszik Visegrád és a Dunakanyar. Remek adottság az is, hogy a Dunának ez a szakasza tele van településekkel, amelyeknek lakói később lelkes szurkolókká válhatnak, ha a verseny felfejlődik, és már a szakaszgyőzelmeket is számba vehetjük.

A jó fekvés mellett optimális az is, hogy a hosszabbik táv a kajak-kenu sport egyik hagyományos edzéstávja: a legjobbak 4 óra alatt teljesítik, de a kicsit gyengébbek is megjárják kb. 6 óra alatt. A sportolók ebben az időszakban hagyományosan kilométereket gyűjtenek, azaz a tél után visszaszoknak a mozgáshoz és csiszolják a technikájukat. Ehhez a verseny és a környezet is tökéletes. A sziget megkerülése, és a 72 km teljesítése beszédtéma és nívó még a profik között is: szokták kérdezgetni egymástól, hogy kinek volt már meg idén a szigetkerülés. Azaz a sportolók edzőversenynek tekintik a megmérettetést: vegyesen szoktak versenyezni, végig együtt mozogva és egymást segítve – kortól, nemtől és hajótípustól függetlenül.

Milyen felkészültségű sportolókat vártok?

A 72 km-es szigetkerülés tipikusan az a verseny, ami inkább a gyakorlottabb versenyzők terepe, a táv hosszúsága és a relatíve nehéz terep miatt: azoké, akik az idei kedvezőtlenebb időjárás ellenére is jó pár kilométert gyűjtöttek. Akik viszont még csak egy-két éve eveznek és járnak vízitúrákra, azok számára inkább a rövidebb, 15 km-es szakaszt ajánljuk. Ezen a távon a versenyzők Leányfaluig eveznek csak.

A kevésbé gyakorlottaknak inkább azt javasoljuk, hogy a másik négy rendezvényünk közül válasszanak: a július 14-ei MOL Balaton-átevezés egy 10 km-es távval, a július 21-ei ráckevei Vízitúra Kupa egy 8 km-es rövidebb és egy 28 km-es hosszabb távval, az augusztusi 4-ei tokaji versenyünk pedig egy 9 és egy 26 km-es kihívással várja őket. Az említett versenyek nagy előnye, hogy a vízen nem olyan erős a sodrás – míg a Dunán tavasszal, a hideg vízben evezve néha érhetik meglepetések az embert.

Miben lesz más az idei rendezvény, mint a korábbiak, és hány résztvevőt vártok?

Egyrészt általános tendenciaként elmondhatjuk, hogy egyre több a váltó, míg korábban inkább az egyéni versenyzők voltak túlsúlyban.

Másrészt: szabadtéri sportról beszélünk, ezért a résztvevők száma leginkább az időjárástól és a vízállástól függ. De emellett alkalmazkodnunk kell egy elég sűrű versenynaptárhoz is, hiszen nem szeretnénk, ha a szigetkerülés más eseményekkel ütközne. Mivel az idei verseny időpontja, április 14-e elég korai, ezért körülbelül 100 fős létszámra számítunk.

Hogyan gondoskodtok a versenyzők biztonságáról?

Erre természetesen kiemelt figyelmet fordítunk: ha például a hullámok és a vízállás miatt a váci ág veszélyes, akkor a szentendrei ágban jönnek vissza a versenyzők, ahogy erre már a korábbi években is volt példa. A résztvevőket mentőmotorosok kísérik, a sportolók tempójához alkalmazkodva.

Van-e lehetőség arra, hogy a nevezők hajót béreljenek a verseny előtt?

Még egyeztetünk az egyesülettel erről a kérdésről: ha sikerül megállapodni, akkor ez az információ rögtön megtalálható lesz a versenykiírásban. De sporteszköz nélkül senki sem marad, hiszen a Római-parton mindig van hajóbérlési lehetőség. Bármilyen hajóval lehet indulni: egyes és páros kajakkal vagy kenuval is.

Milyen útvonalon halad a verseny, és mi várható a váltópontokon?

A szentendrei szigetspicctől indulunk, a BKV Előre SC vízitelepéről, ami a Királyok útjánál található. A három váltópont pedig Leányfalu, Dunabogdány és Vác. A pontokon kötelező lesz kiszállni, de a frissítésen és egy esetleges ruhacserén kívül nem sok egyébre lesz idő. A rendezvény után viszont bográcsozás következik, hogy jól át tudjanak melegedni a megfáradt sportolók.

***

További információ a verseny weboldalán.