Két kerék a sötétség birodalmában

Rejtélyes félhomály, hajtűkanyarok, fojtogatóan magas páratartalom és maga a megelevenedett történelem – ezt kínálja a hétvégi MOFÉM Underworld Kupa, amelynek a legendás kőbányai pincerendszer ad otthont. Az extrém, embert próbáló kihívásokkal teli bicikliverseny részleteiről a főszervezőt, Fülöp Miklóst kérdeztük.

Honnan jött az ötlet, hogy épp itt rendezzétek meg a versenyt? Miről nevezetes a pincerendszer?

Úgy gondoltuk, hogy a kőbányai pincerendszer elég különlegessé tenne egy kerékpárversenyt, emellett a Merkapt Sportközpont könnyen megközelíthető, jó infrastruktúrájú helyszín, így minden feltétel adott egy izgalmas sporteseményhez. A helyszín igazi kuriózum: a pincerendszer történelmi múltja is egészen különleges. Több mint 180 éves, titkokkal teli helyszín, Kőbánya innen kapta beszédes nevét. Sok ikonikus budapesti épület fel- és újjáépítéséhez ebből a pincéből termelték ki a mészkövet. Ilyen például a Lánchíd, az Akadémia, az Országház vagy az Andrássy úti paloták. Az építőanyag az őskori Pannon-tenger emlékét őrzi.

A bányászat befejezése után óriási, 300 ezer négyzetméternyi járatrendszer maradt, ennek egy kis része képezi majd a MOFÉM Underworld Kupa pályáját. A minden évszakban állandó hőmérsékletű, hűvös pince Dreher Antalt is megihlette: itt tárolta a felszíni épületekben főzött sört.

A legenda szerint pedig a második világháború idején a németek Messerschmitt vadászgépeket szereltek itt össze.

A pincerendszernek nemzetközi hírértéke van: sok külföldi médium keres meg minket a verseny idején, hogy mutassuk meg nekik a helyszínt és a rendezvényt.

Milyen felkészültségű nevezőket vártok?

Bár az ötpróbás rendezvényekre kevésbé jellemző a versenyjelleg, inkább a szabadidős sportolás a fontos, a MOFÉM Underworld Kupa esetbén mégis inkább a rutinosabb bringásokra számítunk. A pálya adottságai miatt ez egy extrémnek tekinthető, embert próbáló verseny, ahol bizony komolyan meccselő versenytársakkal kell egy mezőnyben haladni, ahova mountain bike-os rutin szükséges. Szóval, ne számítson senki egy békés pincetúrára!

Milyen kihívásokat tartogat a föld alatti futam?

Nemcsak a helyszín, de a próbatételek is egyedülállóak. A pincerendszerben bringázni alapból izgalmas, mert kanyargós, ráadásul vannak egészen keskeny, sötét részek is. A világítás gyér, ez ad egyfajta szellemvasút hangulatot az egésznek. A pálya jellege is kihívást jelent: itt nincs megállás, mint például egy terepversenyen, ahol a lejtőkön lefelé lehet száguldani. Nálunk minimális ugyan a szintemelkedés, cserébe viszont folymatosan nyomni kell a pedált. Emellett nagyon magas a páratartalom, nedves a beton és a föld is. A hőmérsékletváltozás szintén próbára teszi az embert: a kinti, nyári forróságból kell azonnal alkalmazkodni egy 15-17 fokos közeghez. Ráadásul ha a szikrázó napsütésből a sötétbe érkezel, az pillanatnyi vakságot okoz, ami tovább nehezíti a tájékozódást. De a pince megközelítése sem egyszerű, a bejáratnál ugyanis egy meredek rámpa fogadja a bringásokat.

Mennyi jelentkezőre számítotok idén?

Az indulók száma limitált: futamonként maximum 70 versenyző indulhat, különben torlódás lenne. Hogy csak egy példát mondjak az okokra: a föld alatti részen van egy 80 cm széles vasajtó, ami az egész pálya áteresztőképességét meghatározza. Így körülbelül 300 indulóra számítunk.

Melyik kategória a legnépszerűbb?

A master kategóriák telnek meg legelőször, a 40 fölöttiek a legelkötelezettebbek, az ő futamukra már csak egy-két hely van. A fiatalabb férfiak és a hölgyindulók előtt viszont még nyitva áll az ajtó!

Az extrém próbatételen túl plusz motiváció lehet, hogy főszponzorunk, a MOFÉM összesen 1 millió Ft értékben ajánlotta fel saját termékeit, elsősorban csaptelepeket. Ez 30–60 ezer Ft értékű ajándékot jelent a helyezettek számára.