Július-zárás Ötpróba módra

A sportolás szépsége, a remek időjárás és a hasonló rendezvények együttese csodás miliőt alkot – nem véletlen, hogy egyre többen csatlakoznak az Olimpiai Ötpróba sorozatához.

 

Lezártuk a júliust is, bőven túlvagyunk az eseménynaptár felén. Szomorúságra azonban semmi ok, hiszen számtalan pontgyűjtési lehetőség adódik decemberig, a naptár végéig.
Most akár 9 Ötpróba-ponttal is gazdagodhattott valaki két esemény alatt; a Tour de Debrecenen és a Vízitúra Kupa – VI. Hét Sziget Maratonon – kezdjük az előbbivel.

A már megszokott nyári sablon-időben, vagy is szárazság és erős napsütés közepette tekertek a résztvevők. Bogdán Csabának, a rendező Tósport Kft. ügyvezető igazgatójának elmondása szerint 900 fő volt jelen, ez a szám mégis megcsappantnak hathat az előző évekhez képest.

“ Nyilvánvaló volt, hogy kevesebben lesznek idén, számoltunk ezzel – kezdte a házigazda. – Ezt a rendezvényt, vagyis a Tour de Debrecent mindig szeptemberben rendeztük, most azonban váltottunk. A kora őszi időjárás kiszámíthatatlan, rengetegszer mosott el minket az eső az utóbbi években, ezért jobbnak láttuk, ha átdátumozzuk nyár közepére, amikor kevesebb probléma merülhet fel az időjárás miatt. Rengetegen azért nem jöttek el, mert nem tudták az átdatálást, így lemaradtak – jövőre már újból szeretnénk a régi létszámot produkálni. 

Bogdán hozzátette; a 900 résztvevő mellé nagyjából ugyanennyi néző is párosult – így ha versenyzők számában nem is, lélekszámban közelebb járt az elvárthoz a vasárnapi rendezvény.

REGISZTRÁLOK AZ OLIMPIAI ÖTPRÓBÁRA!

Dióhéjban elmondható ugyanez a Vízitúra Kupa – VI. Hét Sziget Maratonról is – annyi különbséggel, hogy itt nagyjából negyed annyian sportoltak, mint Debrecenben.

Végigevezte a 24 km-es távot a sportág Ötpróba-arca, a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond is.

“ Nagyon élveztem, bár megmondom őszintén – nem esett jól. Állóvizen sokkal nehezebb, mint a Dunán a folyásban, nem is vagyok hozzászokva. Még érzem ma is, hogy fáradtak az izmaim – kezdte a kajakkirály. Ennek ellenére kajakozni imádok, és a mai napig boldogsággal tölt el az evezés. Rechnitzer Zoli bácsival eveztük végig a távot lendületesen, jó hangulatban, váltott vízen. Nagyon jól éreztük magunkat.”

Storcz hozzátette; boldogan várja majd két hét múlva Fonyódon a sportolni vágyókat a Balaton átevezésen – hiszen Ő is ott lesz és sportol a többiekkel!