Jubilál a Greiner szigetköz félmaraton

Idén már 15. alkalommal kerül sor Mosonmagyaróváron a tartalmas családi sportprogramokat kínáló Greiner Szigetköz Félmaratonra. A Duna és a Lajta találkozásánál fekvő város elsősorban káprázatos vízi világa miatt vonzza a sportolókat. A természet szépségéből idén is bőven kapnak ízelítőt a futók, hiszen a verseny nagy része a folyók mellett zajlik, és több hídon is átkelhetnek majd a résztvevők. A szervezőkkel beszélgettünk.

A Greiner Szigetköz Félmaraton mára hagyományt teremtett, hiszen sokadszorra rendezitek meg. Miért hívtátok életre a rendezvényt, és megvalósultak-e a kitűzött céljaitok?

Mivel a környéken korábban nem került sor hasonló futóversenyre, ezért elsősorban a szemléletformálás volt a célunk, vagyis a hosszútáv-futás és a tömegsport népszerűsítése, egy jó ügy felkarolása. Mára szépen felfejlődtünk: egy 16 km-es minimaratonnal kezdtük, most pedig már 3, 10 és 21 km-es távok közül választhatnak a versenyzők, a gyermek futóversenyek mellett. Évről évre részt vesznek a versenyen olimpikonok is.

Emellett fontosnak találtuk a Szigetköz népszerűsítését is, hiszen rengeteg természeti kincs és gazdag vízi világ várja a térségbe látogatókat. Ezért a verseny során kétszer is áthaladunk a Mosoni-Dunán és az éppen Mosonmagyaróvárnál bele ömlő Lajtán. Összesen négy hídon kelhetnek át a futóink, gyönyörködve a tájban. Emellett a verseny még két szép települést, Máriakálnokot és Halászit érinti.

Mitől különleges a rendezvény, és miben különbözik a többitől?

A természeti kincseken túl nagy büszkégünk, hogy szponzorainknak köszönhetően alacsonyan tudjuk tartani a nevezési díjainkat. Ez azt jelenti, hogy nagyjából feleannyiért nyújtunk olyan magas szintű szolgáltatásokat, mint a nagyobb budapesti vagy balatoni futóversenyek. A rajtcsomagban technikai pólót és futózoknit is találnak a nevezők, és természetesen nálunk is chipes időmérés van.

A Szigetköz Félmaraton a 15 év alatt országos hírűvé vált. Honnan érkeznek főként a résztvevők, és mennyi emberre számítotok idén?

A mosonmagyaróváriak és a környékbeliek körében nagyon népszerű a verseny. De sokan jönnek Győrből és Budapestről is, sőt: ennél távolabbról, Ausztriából és Szlovákiából érkező versenyzőink is vannak.

Ami a résztvevők számát illeti: a három versenyszámban összesen kb. 1200 futó szokott indulni. A legtöbbjüket a 3 km-es táv érdekli. A rendezvény azonban egyre inkább családi programmá válik: jellemző például, hogy egy-egy edzettebb családtag indul a félmaratonon, de nem egyedül érkezik, hanem szerencsét próbálnak a gyerekei is, mondjuk a 3 km-es versenyen. De kifejezetten kicsiknek is hirdetünk ingyenes versenyeket, amelyeken évente 2-300 fő vesz részt. 7 éves korig az ovisok 400 m-en indulhatnak, a 8 és 10 év közöttiek pedig 800 m-t futhatnak. Természetesen minden gyerek teljesítményét befutóéremmel ismerjük el. Egy szó, mint száz: a Szigetköz Félmaraton keretében minden felkészültségi szintű induló számára tudunk sportolási lehetőséget és kihívást biztosítani.

Egy-egy futóverseny után sokan szeretnek még pár napot a környéken tölteni és kirándulni. Mit kínál számukra ez a tájegység?

A hozzánk ellátogatók leginkább a folyóink közelében szeretik tölteni a szabadidejüket: például wellness hotelekben, vízi sportokat űzve, esetleg a termálfürdőnkben kikapcsolódva. A környék nagyon alkalmas a csendes elmélyülésre, hiszen a terület nagy része védett természeti érték. De történelmi emlékünk is van: egy XIII. században épült vár a hozzá kapcsolódó erődrendszerrel. Könnyen elérhető innen Győr és Sopron is, ahol változatos programok és látnivalók várják a látogatókat.