Az igazi örökmozgó Szőke Barnabás nemrég kerek számhoz érkezett: most már több mint 500 ponttal vezeti toronymagasan az Ötpróba abszolút toplistáját. Sosem tétlenkedik, helyette rutinosan „lopja” az időt a sportolásra. 65 év alatt nem sikerült megszeretnie a vekkert, viszont nem felejtette el a gyerekkori álmait sem: a régóta vágyott tokiói utazásra korosztályában jelenleg neki van a legnagyobb esélye. Azt mondja, ha mindig mozgásban van, akkor az öregség sem éri utol. Ha pedig ezt valakinek elhihetjük, az éppen ő.
Mi hajt előre, hogy ilyen sokat sportolj?
Az a véleményem, hogy a mozgás és az élet valahol egy: aki nem mozog, az korlátozottan él, és nem használja ki a lehetőségeit. Azt szeretném, ha idővel a testem a sok használattól inkább elkopna, semmint berozsdásodna. Alapvetően nem tartom magamat különösebben tehetségesnek: szerintem amire én képes vagyok, arra szinte mindenki képes. Elárulom, hogy a legnagyobb akaraterő nekem nem is a sportoláshoz kell, hanem a koránkeléshez, amikor például egy túrára indulok vonattal hajnalban. A reggel nem a barátom!
Mit ad neked a sok sport a mozgás örömén túl?
Azt mindenképpen, hogy jobban bírom a mindennapok gyűrődéseit. Egyébként én nem tartom soknak azt az időmennyiséget, amit én sportolással töltök. Mások szerint viszont nem kevés, ezért gyakran megkapom a kérdést, hogy hogyan tudok ennyi időt szakítani a mozgásra. Szerintem tényleg arra van ideje az embernek, amire akarja. Én például a tévézésre sajnálom, inkább elmegyek mozogni. Tulajdonképpen lopom az időt. Például hátizsákkal, futva megyek a közértbe, hogy időt nyerjek: bevásárolok, és egyúttal megvan az edzés egy része is. Most már nyugdíjas vagyok, de amíg dolgoztam, addig mindig leadtam a kocsit a munkahelyen, és 10 km-t futottam hazáig. Ha metróval mentem haza, akkor az út fél óra volt, futva egy óra. Tehát fél órát nyertem. Ez a módszer nekem nagyon bejött.
Hogyan és mennyit edzel a versenyekre?
Igyekszem minden nap mozogni, de inkább azt mondom, hogy hetente 5 napon biztos sportolok valamit. Ez a szürke téli időszakban kicsit kevesebb, de májustól őszig úgy szokott kinézni, hogy hetente kétszer elmegyek futni. Illetve ma már csak kocogni, mert tönkrement a térdem, ezért 10 km-nél többet nem futok egyszerre. Idén három félmaratonom volt, de biztos nem lesz több. A futást heti két biciklizéssel és úszással vagy kajakozással szoktam kiegészíteni. A Dunáig 12 km-t bringázok, majd kajakozom, aztán szépen hazatekerek. Nyaranta sokat biciklizek, ha aznap nem jött össze semmi mozgás, akkor késő este 30 km körüli távokat, amikor a közutak már üresek.
Miért kezdtél ötpróbázni, és mit ad neked az Ötpróba?
Alapvetően engem a sportolásra sosem kellett rábeszélni: régen is sokat futottam, mert szerintem mindennek a futás az alapja. Ötpróbázni 1979-ben kezdtem, amikor meghirdették az „Aranyjelvényesek az olimpiára” nevű tömegsportakciót. Akkoriban sokkal kevesebb rendezvény volt, korlátozottabb lehetőségekkel. A család éppen a Balatonon nyaralt, amikor meghallottam, hogy lesz a Balaton-átúszás. Arra gondoltam, milyen jó lenne végigcsinálni egy ilyen kemény kihívást. Akkoriban nagyon nehéz volt Pesten uszodába bejutni, mert sokszor foglaltak voltak. A strand medencéiben meg ugráltak az emberek. Csepelre jártam le néha a kajakozók közé, és ott úsztam. Aztán időnként jöttek a vízirendőrök: olyankor a kajakosok letakartak, nehogy meglássanak. Úgyhogy leginkább nyaralás közben, a Balatonban úsztam. Amikor pedig már sikerült 2–2,5 órát leúsznom egyben, akkor bátran nekivágtam az átúszásnak.
Amit az Ötpróba a sporton túl nyújt nekem, az a sok kedves ismerős és igazi sportbarát, akiket a rendezvényeken ismertem meg. A legszebb az egészben, hogy itt semmi vetélkedés nincs, maximálisan támogató a légkör.
Mivel motiválnád azokat, akik nem nagyon sportolnak?
El szoktam őket hívni magammal. De az is előfordul, hogy látják rajtam az ötpróbás szerelést, és érdeklődnek, hogy mi az az Ötpróba. Szerintem a jelenleginél nagyobb hírverést kellene csapni a mozgalomnak, hogy a belső körön túl is minél több emberhez eljusson. Persze a belterjességben jó is van, mert sokan már nagyon jól ismerjük egymást: örömteli érzés összefutni, és a közös téma is mindig megvan.
A jelenlegi állás szerint neked van a 60 év fölöttiek kategóriájában a legnagyobb esélyed arra, hogy kijuss a 2020-as tokiói olimpiára, és a helyszínen szurkolj a magyaroknak. Mit jelentene neked, ha ez összejönne?
Az egyik nagy gyerekkori álmom megvalósulását. Mert engem igazán 10 éves koromban csapott meg az olimpia szele: 1964-ben, 10 évesen, a tokiói olimpia idején. Fiatalon három helyre szerettem volna eljutni: Tokióba, Mexikóba és a norvég fjordokhoz, emellett pedig a búvárkodás és az ejtőernyőzés volt az álmom. Mindig érdekeltek az extrém sportok és a vadvízi evezésen keresztül a búvárkodás után az ejtőernyőzés is összejött: 50. születésnapomra kaptam egy ejtőernyős ugrást a feleségemtől. De az utazások közül még egyik sem valósult meg, úgyhogy éppen ideje elkezdenem!
