Július végén, augusztus elején a hétvégi munkák és szabadságok miatt sajnos nem tudtam eljutni egyetlen ötpróbás eseményre se. Persze az edzéssel nem állhattam le, mert az őszi maraton és félmaratonok nem fogják csak úgy lefutni magukat. Felvetettem az Ötpróba szervezőcsapatának, hogy a bevállalt havi egy beszámolóra a tellarói nyaralásunk sportos vonatkozásait elevenítem fel. Közben sokat gondolkodtam, hogyan kapcsoljam össze a nyaralást az Ötpróbával, végül arra jutottam, hogy egy kis Cinque Terre reklám mellett leírom azokat az élményeket, amelyeket egy rendszeresen sportoló Ötpróbázó átél(het) hasonló helyzetben.
Már az utazás előtti napokban elkezdődött. Az ember, amikor már tudja hová megy, nekilát utánanézni a környéknek. Megnézi hol fog úszni a tengerben, Straván utánanéz a környék legjobb futóútvonalainak és ha már dimbes-dombos táj, hát a környező túrázási lehetőségeket is felderíti. Ezeken a pontokon mind végigmentem én is. Aztán jött a pakolás, ahol külön helyet kell szentelni a futócipőnek, túracipőnek és kiegészítőknek. Még el sem indultunk, de már sok időt fordítottam a későbbi sportolásra.
A leutazásról sokat nem lehet mesélni, 12 órát ültünk kocsiban (nagy részét autópályán), La Spezzia – és Tellaro – nem a szomszéd falu. A megérkezésnél sokat segített volna, ha bárki a környéken beszél angolul, vagy ha az én megkopott gimnáziumi olasztudásom nem csak a “Mi chiamo Pietro” mondatra korlátozódik. Nem tudom, más is így van-e vele, de az utazás és egy kis délutáni városnézés után, a kora esti megérkezést követően bennem már nem maradt erő az aznapi sportolásra.
Másnap reggel – ellenállva a lustálkodásnak – már nem tétlenkedtem, kissé belecsúszva a délelőtti melegbe, futva fedeztem fel a környéket. Számomra eddig sose tapasztalt érzés volt egy idegen ország gyönyörű helyein futni, felfedezni a táj szépségeit. A pesti, alföldi futásokhoz képest “üdítő” volt a szintkülönbség. Az izgalom is megvolt, a szűk utakon néha kissé ijesztő volt a kétirányú autó és buszforgalom melletti-közötti futás. Szóval monotonitással nem vádolhattam ezt a délelőtti kocogást.
A héten később még egy hosszabb futásra merészkedtem, mert valahogy mindig lemaradtam a kora reggeli ébredésekről, 9 után pedig már kissé meleg tudott lenni. A sport nagyobb része a hol homokos, hol sziklás öblökben úszásra korlátozódott. A kellemes hőmérsékletű tengerben jókat lehetett küzdeni a hullámokkal, fel is merült bennem, hogy a jövő évi listámra a poreči delfint is fel kell vennem.
Egy igazán sportos, koránkelős nap volt még Zsófival, a már otthon előre eltervezett túra napja Cinque Terrén. Az öt faluból álló terület, mely az UNESCO világörökség része, Tellarótól légvonalban nagyjából 10 km-re van. Ennek ellenére két busszal és egy vonattal tudtunk csak odajutni. Kicsit kikerekedtek a szemeim, amikor kiderült, hogy fejenként 2,5 euró a buszjegy egy 4 km-es útra, ezért és a napközben megmaradt lendületünk miatt, hazafelé ezt már inkább lesétáltuk ötpróbázókhoz méltó módon.
A terveink szerint a Kék ösvényt (az öt falut összekötő tengerparti túraútvonalat) terveztük bejárni, de sajnos a Riomaggore és Corniglia közti szakaszokat az időjárás pusztító hatása miatt lezárták. Így vonattal Cornigliába érkeztünk, ahol rögtön meg is tapasztalhattuk az autóktól elzárt, szűk sétálóutcácskákkal és színes házakkal jellemzett környék atmoszféráját. Miután kigyönyörködtük magunkat megindultunk Vernazza és Monterosso irányába. A túraösvény nagyon emlékezetes volt, szuper kilátás, izgalmas és némi edzettséggel bárkinek leküzdhető terep. A szűk ösvényen sokszor félre kellett húzódni, hogy elengedjük a szembe jövőket, ugyanis a nagy meleg ellenére sokan járták a vidéket. Vernazzában kicsit muszáj volt megállni és megpihenni, szerintem ez a legszebb tengerparti falu, ahol életemben jártam. Szemléltetésként alább egy-egy kép a falu déli és északi oldaláról.
Monterossóba eljutni hasonlóan izgalmas és látványos volt, útközben egy macska menedéket (olaszok – macskaevés – menekülő cicák?) is láttunk. A túracipő elhozatala nagyon jó döntés volt, a sok lépcső és az egyenetlen talaj szinte követelte, hogy azt viseljem. A nagy meleg és a szintkülönbség azért megtette a hatását, úgyhogy egy kis monterossói strandolás után el is indultunk hazafele.
Ilyen túrákra bátorítanék mindenkit, gyalog és tömegközlekedéssel bejárni egy ismeretlen vidéket, így lehet igazán ízelítőt kapni az adott helyről, felfedezni az eldugott gyöngyszemeket. Eljuthatunk olyan kihaltabb strandokra, ahol a hozzám hasonló oroszlánszívűek bámészkodók nélkül küzdhetik le a félelmeiket és ugrálhatnak 4-5 m magasból. Szóval kedves ötpróbázók: futócipő, túracipő, bicikli, ezek ne maradjanak otthon a nyaralás idejére!
