Így csinálják ők: kérdezz – felelek a legtöbb pontot szerző Ötpróbásoktól

Az ötpróbázók jó részét vasakarat és emberfeletti kitartás jellemzi – de mi a helyzet azokkal, akik még közülük is kiemelkednek elképesztő teljesítményükkel? Vajon mit tudnak ők, amitől a többiek példaképeivé váltak? Nagyon büszkék vagyunk a legtöbb pontot szerző ötpróbásainkra, ezért most velük beszélgettünk a sikerük titkairól.

SZŐKE BARNABÁS – 110 pont

Hogyan motiválod magad? Mi az, ami mindig jobb teljesítmény elérésére ösztönöz?

A mozgás maga az élet: szerintem aki nem mozog, az nem is él igazán.

Elmúltam 64 éves, ezért manapság nem elsősorban a jobb eredmény elérése a fontos számomra, inkább a szinten tartás.

Az egész életem a sporttal függött össze. Az Aranyjelvényesek az olimpiára nevű sportversenyen már indultam 1979-ben. Ez volt a legelső Ötpróba-rendezvény, és azóta is igyekszem minél több helyre elmenni. Mindig is érdekelt a sport, de egyre inkább a kivitelezés foglalkoztat. Korábban volt, hogy odaragadtam a tévé elé, és néztem a sportversenyeket, ma viszont aktívabb vagyok, és igyekszem a TV-t kiiktatni az életemből.

Három évvel ezelőtt megsérült a térdem, de addig futottam félmaratont és maratont is. Azóta 10 km a leghosszabb táv, amit teljesítek, bár most indultam a 14 év – 14 km versenyen is. A biciklizést és az úszást viszont szerencsére bírja a térdem. Minden ötpróbás sportágban indultam már, még mountain bike versenyen is voltam, ahol azelőtt soha.

Hogyan, mennyit és milyen rendszerességgel edzel a versenyekre?

A jelszavam az, hogy a futás mindennek az alapja. Akinek a futás megy, annak szinte minden menni fog. A sérülésem előtt 50-70 km-eket futottam hetente, azaz heti 5-6 alkalommal iktattam be edzéseket az életembe. Manapság egy héten háromszor futok 5-8 km-t a Népligetben. Emellett hetente kétszer úszni is járok. Egyébként pedig Budapesten próbálok kizárólag biciklivel közlekedni: ebben benne van a munkától a bevásárlásig minden. Autóm csak azért van, mert van családom.

Sajnos sokszor nem érek rá, ezért tulajdonképpen „ellopom” innen-onnan az időt. A legjobb példa erre, hogy amikor korábban többet dolgoztam, akkor metrózás helyett futottam. Így az aznapi edzésidőt megspóroltam, mert nem munka után kellett még külön sportolni mennem.

Hétvégén, ha van időm, akkor lebiciklizek egy-egy hosszabb távot, de maximum 60 km-t.

A fiam úszik, ezért amikor kisebb volt, és vittem az uszodába, akkor újságolvasás helyett én is úsztam egyet. Így alakult ki a heti két úszóedzés, alkalmanként 45-50 perc.

A családban egyébként már két melegítőnk van: egy a fiamé, egy pedig az enyém.

Mit ad neked az Ötpróba, miért jó Ötpróba-tagnak lenni?

Nagyon sok sporttárssal, kedves ismerőssel találkozom a rendezvényeken, akikkel egyébként nem, leginkább futókkal. Fontos a csapatszellem, hiszen sok minden van, amit az ember egyedül nem csinálna, másokkal együtt viszont szívesebben. Gyakran együtt is utazunk a versenyekre a sporttársaimmal. Persze rengetegszer indultam el egymagam is, viszont soha nem érkeztem egyedül haza.

Szeretem az Ötpróba rendezvényekben azt is, hogy a zöldben lehetek, nem a négy fal között. De beszélhetnék rengeteg egyéb élményről is, amit az ötpróbás sportesemények nyújtanak. Az egyik esemény és élmény hozza a másikat, egy-egy rendezvényen sokszor kedvet kapok a következő versenyre.

SOLYMOSI ISTVÁN – 91 pont

Hogyan motiválod magad? Mi az, ami mindig jobb és jobb teljesítmény elérésére ösztönöz?

A mozgás, a sport szeretete nagy szerepet tölt be az életemben. A családom aktiv részvétele, a versenyek hangulata, az emberek sokasága és a szurkolók biztatása pedig rengeteg erőt ad.

Hogyan, mennyit és milyen rendszerességgel edzel a versenyekre?

Napi 10 órás fizikai munkám mellett próbálok időt szakitani az edzésekre: ez heti egy-két hétköznapi edzést, illetve erősebb hétvégi edzést vagy versenyt jelent.

Mit ad neked az Ötpróba, miért jó Ötpróba-tagnak lenni?

Az Ötpróbától már most rengeteget kaptam. Szuper volt az első ünnepélyes ajándékátvétel az Ötpróba nagyköveteitől, a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergelytől és a szintén háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botondtól. Fantasztikus érzés volt őket megismerni! De emlékezetes marad számomra a Parlamentben megtartott emlékplakett-átvétel is, ahol jobban megismerhettem a sportversenyek szervezőit.

Az Ötpróba rengeteg változatos sporteseményen való részvételre ad lehetőséget, a többi versenyzővel egyeztetni szoktuk a programokat. Az pedig különösen boldoggá tesz, hogy a családom minden tagja indul a versenyeken.

VARGA ISTVÁN – 99 pont

Hogyan motiválod magad? Mi az, ami mindig jobb és jobb teljesítmény elérésére ösztönöz?

Mindig is szerettem az aktív életmódot. Így elsősorban a fiam kezdeményezésére, örömmel kezdtem bele az Ötpróba-pontok gyűjtésébe is.

Motiválnak az újabb és újabb távok, illetve az, hogy változatos versenyszámokban próbálhatom ki magam. De ösztönöz az is, hogy felfedezhetem Magyarország eddig számomra ismeretlen vidékeit.

Az ötpróbás versenyeket igyekszem összehangolni a másik nagy hobbimmal, a hegymászással. Idén például a Kilimandzsáró megmászása után a Spuri Öböl Félmaratonon egyéni csúcsot futottam.

Hogyan, mennyit és milyen rendszerességgel edzel a versenyekre?

Az edzések mennyisége és intenzítása teljesen változó. A munkám miatt sajnos nem jut annyi idő edzésre, amennyit szeretnék. Így a legtöbbször minimális edzésmennyiség mellett teljesítem a futó- és kerékpáros versenyeket. A túrákon ez nem okoz gondot. A Balaton-átúszásra pedig általában az esemény előtti hetekben, heti 2-3 alkalommal edzek.

Mit ad neked az Ötpróba, miért jó Ötpróba-tagnak lenni?

A jelenlegi Ötpróba rendezvénysorozat szerintem nagyszerűen van kitalálva és a szervezés is kiváló. Az tetszik benne, hogy általában nem szerveznek rá az eseményekre, hanem majdnem minden versenyen van lehetőség részt venni. Nagyon jó érzés egy ilyen nemes eszmére alapuló közösséghez tartozni. Nekem óriási megtiszteltetés volt például a Kolonics György Emlékfutáson egy háromszoros olimpiai bajnok mellett futni, majd a Parlamentben átvenni az emlékplakettemet.