Hétvégi ajánlatunk: Tour de Balaton és Szilvásvárad Maraton

Balatonföldvárra vagy Szilvásváradra kell utaznia annak, aki Ötpróba-pontjait szeretné gyarapítani: ezen a hétégén a Tour de Balaton és Szilvásvárad Maraton szerepel az Olimpiai Ötpróba 55 rendezvényt felvonultató eseménynaptárban.

McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton

2017. május 27.

Idén is betelni látszik a 3000 főre limitált indulói létszám a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton kerékpártúrán. A május 27-én Balatonföldvárról induló túra hosszabb távjaira, vagyis a Balaton_206, a Balaton_146, Balaton_86-ra már nem fogadnak több nevezőt a szervezők, és a Balaton_32 és a Balaton_6 távokra is csak néhány tucat szabad hely maradt az indulásig.

A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő bringatúra népszerűsége annak ellenére is töretlen, hogy az előző két évben, változó arányban ugyan, de szakadt az eső. Az előrejelzések alapján egy kis csapadékra most is van esély, de ez csak keveseket rettent el a kihívástól. A Tour de Balaton egy szervezett kerékpáros túra, olyan kényelmi szolgáltatásokkal, mint útvonal biztosítás, túravezetés, szervizlehetőség, és bőséges frissítők – ezek mellett egyedi emlékéremmel és rajtcsomaggal is megajándékozzák a lelkes indulókat, ami idén is elég látványosra sikerült.

Aki lemaradt az online nevezésről, az a Vuelta Sportirodában már csak a rövidebb távokra, vagyis a Balaton_32 illetve a Balaton_6 túrákra nevezhet korlátozott számban.

Szilvásvárad Specialized Maraton

2017. május 28.

Izgalmasan alakult a 16. Szilvásvárad Maraton szervezése, hiszen az áprilisi havazás és a viharos, esős idő után úgy festett a Bükk, hogy a verseny megrendezése is kétségessé vált. Azonban az erdészet munkájának köszönhetően mára a maraton útvonala járható, az utakat letakarították, így változatlan útvonalon megtartható a rendezvény.

A szervezők minden induló figyelmét felhívják, hogy a veszélyt jelző táblákat vegyék nagyon komolyan: a piros felkiáltó jel, veszélyre hívja fel a figyelmet. A lefelé mutató egy, kettő vagy három nyíl, veszélyes lejtőt jelez, ami nem csak a meredekségére utal, hanem az út állapotára is.

Szintén figyelni kell a szervezők jelzéseit a Szilvásváradra való megérkezéskor, hiszen a Lovas Stadion felújítása miatt – 15 év után először – új helyszínen lesz a rajt-cél terület. Eger felől érkezvén az út jobb oldalán, a korábbi helyszín előtt lesz megtalálható a rendezvény.

Olimpiai Ötpróba-pontok a két eseményen

Mind a Tour de Balaton, mind a Szilvásvárad Maraton része az Olimpia Ötpróba eseménysorozatnak. Az egyes eseményeken a különböző távok teljesítésért pontokat kapsz, amit az egész program ideje alatt, egészen a 2020-as olimpiáig gyűjthetsz és garantált ajándékokra válthatod. Megszerezhető az Olimpiai Ötpróba-baseballsapka, a póló, vagy a hátizsák, de akár a 2020-as tokiói olimpián induló magyar csapat hivatalos felszerelése alapján tervezett melegítő is!

A Tour de Balaton távjaiért az alábbi pontok gyűjthetők be: A 206 km-es távért 6 pont, a 146 km-ért 5 pont, míg a 86 km-ért 3 pont jár.

A Szilvásvárad Maraton leghosszabb, 107 km-es távjáért 6 pont, a 70 km-es közép távért 4, míg a 39 km-es rövid távért 3 pont jár azoknak, akik regisztrálnak az ötpróba pontgyűjtésre a www.olimpiaiotproba.hu oldalon.