Hasíts, mint egy repülő!

Egyik egyéni csúcs dől meg a másik után évről évre a Pécs-Pogány Repülőtéri Éjszakai Félmaratonon. Nem csoda: ez az a verseny, ahol tényleg minden feltétel adott ahhoz, hogy kihozd magadból a legjobbat – miközben az extrém helyszín a kalandvágyadat is kielégíti. Idén már hatodik alkalommal veheted birtokba a reptéri kifutópályát, augusztus 24-én éjjel.

A futam egyik legnagyobb vonzereje a különleges helyszín, a Pécs-Pogány Repülőtér kifutópályája, amit évente csak egyszer, a verseny napján lehet civilként felfedezni, futócipőben. Érdemes élni a lehetőséggel, mert villámgyors a terep! Sehol egy kátyú vagy göröngy, minőségi az aszfalt, nincs túl sok fordító, messze az autós forgalom, az éjszakára megszelídülő nyári hőmérséklet pedig éppen ideális a futáshoz. Ennek köszönhető, hogy általában kiugróan jó időeredményeket produkálnak a résztvevők.

A fényviszonyok a helyszínhez illően szintén egyediek: a repülők leszállását segítő fények teszik könnyűvé az eligazodást, de fejlámpát is be lehet vetni extraként. Kalandból persze sosem elég: ha szeretnéd és szerencséd is van, akkor akár rendeltetésszerűen is használhatod a leszállópályát. Az előnevezők között ugyanis tombolát sorsolnak a szervezők, így a győztes stílszerűen repülővel érkezhet a rajthoz: nyereménye egy 15–20 perces sétarepülés. De ha te inkább a saját repülőddel landolnál, az is abszolút megoldható, csak be kell tartanod a reptéri protokollt, például leszállási engedélyt kell kérned – erre is volt példa az elmúlt években. Ebben az esetben ingyenesen vehetsz részt a versenyen.

Semmiképp se tartson vissza, ha esetleg a félmaraton még túl nagy falat neked! Az élményben így is bőven részed lehet, és pontokat is gyűjthetsz: a 21 km-es távon túl még négy könnyebb pontszerző táv közül választhatsz – egészen a legrövidebb, 3,5 km-es kifutópályakörig. A futam egyben edzőverseny is: a 12,3 km-es táv a 34. Wizz Air Budapest Félmaraton felkészítőversenye.

Jutalomként a befutóérmen túl bőkezű vendéglátásra számíthatsz. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ez a futam nemcsak a testednek, de a lelkednek is nagyon jót fog tenni, mert részvételeddel egy jó ügyet támogathatsz: a nevezési díjak egy részét egy pécsi alapítványnak ajánlják fel a szervezők.

Ha máris kedvet kaptál, akkor további információkért látogass el a VI. Pécs-Pogány Repülőtéri Éjszakai Félmaraton Facebook eseményoldalára!