Evezd át a Balatont egy olimpiai bajnokkal!

Július 14-én Fonyódon a világ szeme: ekkor kerül sor a hagyományos Balaton-átevezésre. Bár a felkészülésre már csak szűk 2 hónap maradt, a 10 km-es távon akár kezdőként is jó ötlet elindulni, és Ötpróba-pontokat szerezni. De hogyan hozhatod magadat formába addig, és mire érdemes figyelned a vízen? Most megtudhatod első kézből, egy igazi profitól: Storcz Botond 3x-os olimpiai bajnok kajakos és volt szövetségi kapitány tanácsai következnek.

Szükséges-e szerinted állapotfelmérés és alapozás a Balaton-átevezés előtt?

Az ötpróbázók többnyire rendszeresen sportolnak, ezért szinte biztos, hogy a többségük elég edzett a kihíváshoz. Ha valaki képes arra, hogy 2 órán át fusson vagy ússzon, akkor bírni fogja ezt a távot is. Már csak azért is, mert ez a verseny nem a gyorsaságról szól, inkább teljesítménytúra, ahol „mindössze” annyi a cél, hogy oda-vissza átevezze az ember a Balatont. Ez pedig 2 óra alatt kényelmesen sikerülni fog.

Hogyan érdemes edzeni a versenyre egy kezdőnek?

Aki nem tud kajakozni, az júliusig nem fog megtanulni annyira magabiztosan evezni, hogy egy 1-es kajakkal végigmenjen a távon. De ez abszolút nem gond, mert túra- vagy indián kenuval a kezdőknek is megy majd, és akár többen is ülhetnek egy hajóban. Különösebb felkészülés nélkül is teljesíthető a túra, de a sportos múlt nem árt. Azt javaslom, hogy heti 2-3 alkalommal, de legalább egyszer, hétvégén tanulgassa egy kicsit az evezést, aki nevezni fog. Elsősorban azért, hogy egy kis gyakorlattal a háta mögött már élvezni tudja majd a tájat és a balatoni hangulatot. Enélkül szinte biztos, hogy kicsivel kevésbé pozitív élményre számíthat, mert nagy eséllyel fel fogja törni a lapát a kezét, az ülés pedig a fenekét, és persze a váll-, derék- és karizmai is sajogni fognak. Ezekhez jó hozzáedződni már a verseny előtt. Országszerte 156 kajak-kenu és sárkányhajó egyesület van, mindegyiknél szakavatott edzők segítenek az alapok elsajátításában. A bátrabbak esetleg túrakajakkal is belevághatnak a versenybe, de ehhez mindenképpen venni kell evezősleckéket, minimum 3 alkalommal hetente, hogy megtanulja az ember kezelni a túra- vagy indián kenunál sokkal kevésbé stabil hajót.

Mi mindent vigyünk magunkkal a hajóban?

Mivel a Balaton egy nyílt terep, ráadásul júliusban már erősen benne leszünk a nyárban, ezért fel kell venni a harcot a napsütéssel és a meleggel. Különös tekintettel arra, hogy a víz visszaveri a napfényt, így sokkal könnyebb leégni. A legjobb, ha hosszú ujjú szörfös felsőt húzol – és még jobb, ha fehéret választasz. De a sapkát és a napszemüveget se hagyd otthon. A fényvédőt pedig lehetőleg ne magad kend fel, hanem kérj meg valakit rá, mert ha krémes kézzel fogod meg a lapátot, akkor csúszni fog.

Emellett mindenképp legyen nálad egy szivacs, hogy ne törje fel a fenekedet a kemény ülés. A polifoam erre remekül alkalmas, mert kevésbé deformálódik, mint más anyagok.

Vízből kb. 1 liter elég fejenként, mert a fordulónál lesz frissítés. Néhány energiaszelet és könnyen emészthető étel, pl. gyümölcs is jól jöhet. Energiagélt viszont csak akkor vigyél magaddal, ha korábban már hozzászoktál, mert van, akinél hasmenést okoz. Az evés után megmaradt szemetet pedig ne a vízbe hajítsd: óvjuk együtt természeti értékeinket!

Milyen kihívásokkal és veszélyekkel szembesülhetnek az átevezők, amelyekre érdemes felkészülni?

Egyrészt – ahogy már említettem – nagyon fontos védekezni a tűző nap ellen. Ha pedig már a napsütésről beszélünk: felhevült testtel még akkor se ugorj bele a Balatonba, ha előzőleg bevizezted magadat. A kajakozásban és kenuzásban gyakorlatlanok számára ugyanis komoly kihívás visszamászni a hajóba: szinte biztos, hogy felborítják.

A szúnyogoktól nem kell félni: fényes nappal, a Balaton közepén valószínűleg nem fordulnak elő túl nagy számban.

Nem árt tudni azt sem, hogyan kell kezelni a hullámokat, ha a szél felkorbácsolná a vizet. Ilyenkor merőlegesen, ne pedig oldalról menj rá a hullámra, mert oldalról könnyebben felbillentheti a hajót. Előnyös helyzet, ha a hajó kicsit farnehéz, mert akkor az eleje nem fúródik bele a hullámba, hanem könnyedén áthalad rajta. Ha mégis borulás lenne a vége, akkor törekedj arra, hogy gyorsan visszafordítsd, így utána stabilan lehet bele kapaszkodni, amíg odaérnek a vízimentők. Elvileg a mai hajók már elsüllyeszthetetlenek, mert légzsák van bennük, de jobb az óvatosság.

Viszont alapvetően azért nincs ok a félelemre, hiszen a versenyt sokszorosan biztosítják.

Hogyan hangolják össze az erejüket az egy hajóban evező, de különböző edzettségű emberek?

Lehetőleg ne az azonos edzettségűek üljenek ugyanazon az oldalon, mert akkor állandóan kormányozni kell, hiszen az egyik oldalra fog húzni a hajó. Ha kiegyensúlyozott a súlyeloszlás, akkor pedig szinte nem is kell kormányozni, mert alapból irányban lesz. Az is fontos, hogy a nehezebbek hátul üljenek, a könnyebbek pedig elől, mert akkor is könnyebben siklik a hajó.

Mi a teendő, ha valaki verseny közben holtpontra jut, esetleg bepánikol, mert túlbecsülte az erejét?

Ahogyan említettem, a Balaton-átevezésen nem a gyorsaság a fontos, ezért menet közben nyugodtan meg lehet állni, és pihenni egy kicsit. Már csak azért is, mert egy állóvíz esetén még a sodrás sem fogja elvinni a hajót. Érdemes inni egy kicsit, akár izotóniás italt, vagy pedig enni valamit, amitől felfrissülsz. Ilyenkor jó tudatosítani azt is, hogy a Balatont és a távot szerencsére mindig át lehet látni. Kivéve viharos időben, de akkor úgysem rendezik meg az átevezést.

Milyen időben nem ajánlanád az evezést?

Alapvetően nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruha. A futók is elmennek edzeni akár esőben is – mi, kajakosok is így vagyunk vele. Egyedül akkor nem szoktunk vízre menni, amikor villámlik, illetve a leghidegebb 2-3 hónapban. Ilyenkor nem evezünk, hanem főleg futunk, kondizunk és úszunk, illetve melegebb éghajlatra utazunk edzőtáborozni. Egyébként akár tanmedencében is lehet evezni, de az főként a gyerekek terepe, ráadásul nyáron le is engedik a vizet a medencékből.

Van-e olyan kizáró ok, ami miatt inkább nem javaslod valakinek a Balaton-átevezést?

Aki nem tud úszni, annak semmiképpen nem ajánlom. Még akkor sem, ha az átevezésen kötelező a mentőmellény. Illetve van pár egészségügyi probléma, pl. szívbetegség, ami szintén kizáró ok lehet. De ezzel kapcsolatban a legjobb egyénileg egy orvos véleményét kikérni.

További információ és nevezés: http://kajakkenusport.hu/balaton-atevezes/