Erdei hegymenet a Dunakanyarban: jön a Pilis Kupa

A Dunakanyar háborítatlan, meseszép erdeit barangolhatja be két keréken az, aki részt vesz az idén 10. születésnapját ünneplő Pilis Kupán. Az Esztergomtól Dobogókőig vezető, változatos tereppel kecsegtető hegyi futam augusztus 26-án rajtol el. A részletekről az esemény szervezője, Szűcs György mesélt az Ötpróbának.

Mitől különleges ez a verseny?

Elsősorban attól, hogy a futam útvonalának 26 kilométeréből 14 elzárt erdészeti területre esik, ahol autók egyáltalán nem közlekedhetnek. Így a résztvevők gyönyörű erdei környezetben, nyugodt körülmények között viaskodhatnak a hegyekkel-völgyekkel. Egy kis szakaszon ráadásul még a Duna is látszik.

Mekkora kihívást jelent a terep? Milyen felkészültségű bringásoknak ajánlod?

Nem árt, ha van jó pár kilométer a lábadban, hogyha Dobogókőre szeretnél feljutni. Sokat segít, ha már másztál meg bringával hasonló magasságú hegyet, mert a futamot záró 300 méteren egy 10%-os emelkedővel kell megbirkózni. Az utolsó 14 km-en az eleinte 2–3%-os emelkedő fokozatosan egyre meredekebbé válik. Ennek ellenére természetesen azok is elindulhatnak, akik rövidebb baráti, családi túrákhoz vannak szokva – ők legfeljebb az utolsó pár száz méteren tolják majd a bicajt.

Hány résztvevőre számítotok?

Tavaly 224-en voltak, 157 előnevezéssel. Idén 176-an neveztek elő, ezért bízunk benne, hogy 230–240 vagy még több versenyző elindul 2018-ban is. Az előnevezés ugyan már lezárult, de aki egy spontán ötlettől vezérelve, az utolsó pillanatban kap kedvet egy erdei menetre, az a helyszínen még bátran nevezhet reggel 8:00 és 9:45 között.

A visszajelzések alapján mit szeretnek az emberek leginkább a Pilis Kupa futamain?

Legtöbben a már említett gépjárműmentes hegyi szakaszt kedvelik, ahol nem fordulhat elő, hogy lesodorják őket az autósok, mint oly sok más versenyen. Ehelyett valódi, oxigéndús erdei környezetben, nyugodtan tudják végigtekerni a távot.