Az év eddigi legmelegebb, rekordokat döntögető napján, 37°C tűző napsütésben talán sokunknak nem volt kedve a szabadban sportolni. A szervezők megérezhették a rekord meleget, az Ötpróba naptárában aznapra csak éjszakai programokat találhattunk. Hogy ne maradjunk mozgás nélkül, a Mozgás Éjszakája és a Gödöllői éjszakai gyalogos teljesítménytúra közül választhattunk, én ez utóbbin vettem részt.
Már régóta tervezgettem, hogy kipróbálok egy éjszakai túrát, izgalmas bulinak gondoltam. Idén végre össze is jött a dolog, Zsófival beterveztük a közepesen hosszú, 21 km-es távot. Barátokat is próbáltunk elcsábítani, de sajnos senkinek nem volt jó az időpont.
A túra napján egy kis kocogás után délután sziesztáztam, aztán összepakoltam a szükséges dolgokat. Fejlámpa, egy váltás ruha, víz, feltöltött telefon, powerbank… azt hittem, mindenre gondoltam. Aztán este 7 körül elindultunk a helyszínre és a láthatósági mellény már utazás közben beugrott (pedig napközben még eszemben volt), de gondoltam úgy is ki leszünk eléggé világítva. A nagyobb problémára akkor döbbentünk rá, amikor a parkolásnál a sporttársak szinte mindegyike szúnyogriasztóval fújta, kenegette magát. Azt még kikombináltam, hogy napolajra nem lesz szükség, de más kence bennem fel sem merült. Na sebaj, majd legközelebb…
Számomra meglepő volt, hogy milyen sokan eljöttek, a 20-as, 30-as távokra összesen majd 300-an neveztek, és rengeteg család jött sétálni a kicsikkel a rövidebb távokra. Ennek ellenére a nevezést gyorsan abszolváltuk és este 8 után már követtük az itinert. Az iskolából – az eddigi gödöllői túráinktól eltérően – az Erzsébet park felé vettük az irányt. A park hatalmas fáinak árnyékában járva könnyű prédát jelentettünk a szúnyograjoknak, ekkor féltem attól, hogy Zsófi kezdeti lelkesedése, ami a rajtra fellángolt, gyorsan hamvában hal el. Noha engem szerencsére kevésbé kedveltek, innentől mindketten végig hadakoztunk a szúnyogokkal.
Az éjszakai jelleg a túra első felén kevésbé érvényesült, a lenyugvó nap utolsó sugarai még fél 10-kor is világítottak, míg a telihold is fényesen ragyogott. Persze a parkhoz hasonló fás vagy épp a sűrű bozótos területeken hamar előkerültek a lámpák. A szervezők által kirakott fényvisszaverő jelölők nagyon jól működtek, nappal nehezebben jártuk volna végig ezt az utat, mint a sötétben.
Az útvonal tehát jól követhető volt, kellemes szintkülönbséggel és pár jó kilátású ponttal (pl. Szent László kilátó), de akadtak közben kihívások is. Az én fejlámpám jobb volt, így én vezettem Zsófit. Egyes ösvényeken a magasabb aljnövényzettel harcolhattam, a rövid nadrág így utólag nem biztos, hogy jó döntés volt (úgy néz ki, a kullancsokat megúsztam, de a rengeteg karcolást nem). Úttörőként jó néhány pókhálót szedhettem le az arcomról, szerencsére a képen látható “kisebb” jószágot még épp időben kiszúrtam. A sok helyen süppedős-homokos talajon Zsófival a lépést tartani is izgalmas volt, a szúnyogok elől menekülve erős tempót diktált, ráadásul párszor még kocogtunk is kicsit. Aztán kertek alatt sétálva önkéntelenül is majdnem futásra váltottunk, néhány igen harapós kedvű kutya ijesztett meg minket, szerencsére csak a kerítés túloldaláról.
Ahogy haladtunk előre a hőmérséklet szép lassan egyre kellemesebb szintre csökkent, a túra végén nekem már jól esett a célban kapott meleg tea (és a zsíros és lekváros kenyér). A szervezők ismét nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, menet közben vízzel, nápolyival, müzli szelettel kínáltak minket, Zsófi még pár fújás szúnyogriasztót is kapott. A jó tempó miatt végül még éjfél előtt célba értünk, kissé sajnáltuk is, hogy nem a hosszabb távot választottuk.
Az M3-as, M31-es és Gödöllő közelsége miatt a természet éjszakai hangjait, csendességét ugyan nem tudtuk teljesen átélni, de nem is erre készültünk. Az ellenőrző pontokon lobogó tábortüzek, a túratársak fényeinek fel-felvillanása, a néhol már rémisztő sötét erdők világa nagyon hangulatos túrát varázsolt ebből a bő 21 km-ből. Aki nem volt még ilyen éjszakai eseményen, azt csak bátorítani tudom, nagyszerű élmény és utána az elalvással sem lesz gond.
