Elszánt, természetbarát sportolók és nézelődni vágyó, országjáró kirándulók számára egyaránt szuper hétvégi időtöltésnek ígérkezik a II. FEDRID Császta Trail terepfutó és mountain bike verseny. A sokszínű programot felvonultató edelényi happening kihívás és szórakozás egyben, ahol a masszív futó és bringás terepek mellett sportbemutatók és gyerekprogramok várják az érdeklődőket. Az eseményről – ahová sztárvendégként Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó is ellátogat – az egyik szervezőt, Puskás Balázst kérdeztük.
Mi volt a célotok a rendezvény életre hívásával?
Egyrészt az aktív, sportos életet, főleg a futást és a kerékpározást szeretnénk népszerűsíteni. Másrészt lokálpatriótaként az is fontos célunk, hogy bemutassuk Edelény és környéke szépségeit. A verseny résztvevői megismerkedhetnek többek között a város melletti Császta-szőlőhegy völgyeivel, a lélegzetelállító kilátással, a hűsítő erdei ösvényekkel és persze a tüdőszaggató emelkedőkkel is.
Nem titkolt célunk mindezeken túl, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Ezért például idén nem lesznek műanyag poharak a frissítőpontokon. A rajtcsomagban mindenki megtalálja majd a rendezvény praktikus puha poharát, amit ivás után egyszerűen zsebre vághat a következő frissítésig.
Miben más ez az esemény, mint a többi, mi teszi különlegessé?
A II. FEDRID Császta Trail szervezésekor nemcsak a versenyzőkre gondoltunk, hanem az őket kísérő szurkolókra, családtagokra is. Ezért egy egész napos pihentető, szórakoztató családi családi programot kerekítettünk a futó- és mountain bike verseny köré. Lesznek látványos sportbemutatók és ugrálóvár, illetve a rendezvényen tiszteletét teszi Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó is, hogy meséljen az élményeiről, és még közelebb hozza mindenkihez a sportos élet örömeit. Egy ilyen példakép jelenléte remélhetőleg még inkább felébreszti majd a fiatalok vagy az örök fiatalok mozgás iránti érdeklődését. Szombaton tehát mindenki megtalálja a neki való szórakozást a Császtán. Az is, aki sportolni vágyik, de az is, aki egyelőre csak nézelődne, és szeretne egy tartalmas napot eltölteni a szabadban.
Milyen látványosságokra számíthatnak útközben a résztvevők?
Ha már Edelénybe látogat valaki, az Edelényi Kastélyszigetet nem érdemes kihagyni. A rendezvény helyszínéről pedig pár perces sétával elérhető a kilátó, ahonnan pazar fotókat lehet készíteni, hadd irigykedjenek a Facebook ismerősök…
Lesz-e valamilyen újdonság a tavalyi évhez képest?
Ahogy már korábban is említettem, idén nemcsak a versenyzőkre gondoltunk, hanem az volt a cél, hogy egy egész napos szabadtéri programot hozzunk össze, így aki nem sportolni jön, az sem fog unatkozni. Lesznek sportbemutatók (dzsúdó, karate), tánc, a Gabi triál látványos triál show-ja, büfé, a gyermekeknek pedig kalandpark és trambulin.
Ha pedig valaki csak túrázni szeretne, a verseny után részt vehet a szalagszedő túrán. Azaz: végigjárhatja velünk a verseny útvonalát, és együtt meggyőződhetünk arról, hogy abban a háborítatlan állapotban hagytuk magunk mögött a természetet, ahogyan itt találtuk.
A verseny hangulatáról pedig Magyar Norbi gondoskodik majd, aki az Edelényi Kastélysziget Körökön is minden évben nagy sikert arat.
A visszajelzések szerint mit szeretnek leginkább az emberek a versenyen?
Fontos a helyszín, alap a gördülékeny, összeszedett szervezés, de ami talán a legfontosabb: mindazok, akik megtisztelnek minket a jelenlétükkel, valószínűleg érzik azt a szeretetet, amivel felépítjük a versenyeinket. Minden tagunk imád futni, szereti a városunkat, és szeretné átadni a látogatóknak ezt az élményt. Arra törekszünk, hogy mindenki legalább olyan jó érezze magát a Császtán, mint mi, amikor kimegyünk futni.
Hányan voltatok tavaly, és hány emberre számítotok idén?
A tavalyi volt az első alkalom: akkor összesen 150 résztvevőnk volt. Ezt – úgy tűnik – idén jócskán túlszárnyaljuk, így remélhetőleg szépen megtöltjük a rajtközpont melletti rétet.
További infók az eseményről az Edelényi Futók Egyesülete weboldalán