Célozd meg az első 5 km-t!

Ha szurkolóként már részt vettél futóversenyen, akkor biztosan téged is magával ragadott a hangulat.

Talán az is feltűnt, hogy nem csak kigyúrt élsportolók állnak rajthoz, de különböző életkorú és testalkatú hétköznapi emberek is, sőt: ők vannak többségben. Ez nem jelenthet mást, csak azt, hogy neked is sikerülhet, legyél most bármilyen edzettségi állapotban is. Úgyhogy bátran válassz magadnak egy rövidebb, mondjuk 5 km-es távot egy neked szimpatikus futamon – mi pedig eláruljuk, hogyan juthatsz el nulláról az első lefutott versenyedig és persze az első futópontodig. Hajrá, menni fog!

Lassan, de biztosan!

Ha sosem futottál életedben, csak eljátszottál a gondolattal, vagy hosszú kihagyás után vágsz bele újra, akkor ne ronts neki az edzésnek, csak szép fokozatosan növeld a terhelést. Hogyha nem így teszel, akkor a hirtelen túlterhelés vagy egy irgalmatlan izomláz miatt hamar elszállhat a kedved, hogy a fokozott sérülésveszélyről ne is beszéljünk. A szervezeted sokkolása helyett eleinte a legjobb, ha váltogatod a gyaloglást a lassú futással (például egy perc futás, két perc gyaloglás). Ez kevésnek tűnhet, amikor fűt a lelkesedés, de jó, ha tudod, hogy alacsony intenzitáson fejlődik leginkább az állóképesség. Neked pedig épp erre van szükséged az első időkben. De akár a kezdőknek szóló edzésterveket is átböngészheted az interneten némi inspirációért.

Lélegezz okosan!

A kezdők tipikus hibája, hogy össze-vissza kapkodják a levegőt. Érthető, ha te is így vagy vele, mert futás közben több oxigénre van szüksége a szervezetednek – csak sajnos így nagy eséllyel hamar szúrni kezd majd az oldalad. Légzésfigyeléssel ezt elkerülheted. Húzd ki magad, és emeld ki a mellkasodat, hogy ne nyomódjon össze a tüdőd, és több oxigén áramoljon a testedbe. Igazítsd a légzésedet a lépéseid ritmusához: a 2 lépés alatt beszívás, 2 lépés alatt kifújás, vagy a 3 lépés alatt beszívás, 2 lépés alatt kifújás jól szokott működni.

Lehetőleg ne betonon!

A becsapódás ereje miatt nem fognak örülni az ízületeid, ha betonon futsz, és esetleg hamar fájdalommal „hálálják meg” a törődést. Nézz inkább salakos futópálya, edzőtermi futógép vagy természetes környezet, például erdő vagy tópart után. A természetben futni ráadásul izgalmasabb is – csak nézz a lábad elé, mert az egyenetlen talaj tele lehet göröngyökkel, ágakkal és váratlan tócsákkal.

Ne a futócipőn spórolj!

Nem baj, ha elsőre nem akarsz egy vagyont költeni az edzőruhádra – később is megjutalmazhatod magad egy-egy jobb technikai szereléssel, amikor már belejöttél a mozgásba. A futócipő viszont kulcskérdés, hiszen főleg a lábaddal dolgozol. Kérj tanácsod a szaküzletben, és együtt válasszatok olyan cipőt, ami csökkenti a terhelést, passzol az egyedi lábformádhoz és a futási stílusodat is figyelembe veszi. Egy komolyabb futócipő egyébként jó kis motivációs trükk is: ha már megvan, akkor valószínűleg nem akarod, hogy elkallódjon valahol a sarokban, ahelyett, hogy rendszeresen bevetnéd a pályán.

Mérj mindent!

Ne „érzésre” fuss, mert könnyen félrevezethet, ha a magad szubjektív mércéjével saccperkábé ítéled meg a teljesítményedet! Inkább tedd a futóappokat a szövetségeseiddé: mérd a tempót, a távot, a pulzusodat, a kalóriafogyasztást és a többit. Így hasonlóan megbízható képet kapsz a fejlődésedről, mintha lenne egy személyi edződ. Ha pedig mindent látsz feketén-fehéren, akkor könnyű a továbblépés irányát is meghatározni. Nem mellesleg: a képernyőképpel el lehet dicsekedni egy jól sikerült futás után a Facebookon vagy az Instán…

Melegíts be és nyújts!

Bár vonzó lehetőség – főleg, ha sietsz –, hogy elblicceld a bemelegítést és a futás utáni nyújtást, de arra kérünk, hogy ne engedj a csábításnak, a saját érdekedben. Futás előtt mozgasd át minden testrészedet, hogy megelőzd a sérüléseket, felélénküljön a vérkeringésed és megemeld a pulzusodat, azaz: felkészítsd magad az intenzív mozgásra. Futás közben megrövidülnek az izmok, ezért utána mindenképp nyújtóztasd ki őket: ez egy eséllyel kevesebbet jelent a fájdalmas izomlázra.

Barátkozz!

Legyél bármennyire lelkes és megállíthatatlan is az elején, komoly összeget tennénk rá, hogy nálad is lesznek mélypontok. Olyan napok, amikor bármit csinálnál inkább – a foghúzást is beleértve –, mint hogy futócipőt húzz, és nekiindulj. Ilyenkor jó, ha kéznél van valaki, aki lelket önt beléd – és az sem rossz motiváció, ha nemcsak magadért csinálod az egészet, hanem viszonzod is a támogatást. Csatlakozz futócsoportokhoz az interneten, és szerezz sportbarátokat! Az pedig már csak hab a tortán, hogy a tapasztaltabbaktól mindig elleshetsz ezt-azt, amitől jobb futó válik belőled.