Busójárás? Busófutás!

Az idei már a harmadik év, amikor sor kerül a FutaPécs Dunafutása a busók földjén futófesztiválra, március 18-án. A rendezvény megálmodói minden évben újdonságokkal lepik meg a résztvevőket, így nem csoda, hogy a nevezők száma egyre nő. Egy dolog viszont változatlan: ha Mohácsról beszélünk, akkor természetesen a busók sem maradhatnak ki a „buliból”. De mit érdemes még tudnunk a Dunafutásról? A szervezők most elárulják nekünk a részleteket.

Az sejthető a rendezvény nevéből, hogy busókkal is találkozhatnak a résztvevők. De vajon ők is rajthoz állnak, és sportolnak a többiekkel?

A busójárás ugyan már elmúlt, de a Dunafutás alkalmából egy napra valóban visszatérnek az álarcos figurák. Futni nem fognak, hiszen a speciális jelmezben ez komoly kihívás lenne, helyette viszont remek hangulatot teremtenek, a futók pedig fotózkodhatnak is velük.

Miben lesz más az idei rendezvény, mint a tavalyi?

Az egyik legnagyobb újítás, hogy 2018-tól a Dunafutás is bekerült az Ötpróba programjai közé, így az indulók nemcsak élményeket és kilométereket, de Ötpróba-pontokat is gyűjthetnek.

A másik fontos újdonság a tavalyi évhez képest, hogy idén iramfutók segítik a résztvevőket abban, hogy minél jobb teljesítményt érjenek el. Ők egyrészt a jól megkülönböztethető mezük segítségével, másrészt pedig 2-300 méterről is követhető héliumos lufikkal vezetik a futókat. Ők az adott távon sok tapasztalattal rendelkező, rutinos futókként tanácsokat is adnak a verseny közben. 1 óra 30 perces, 1 óra 45 perces, 2 órás és 2 óra 15 perces távon lehet csatlakozni hozzájuk. A Dunafutáson azonban továbbra sincs szintidő, bármikor be lehet érni, az iramfutás inkább csak segítséget jelent, és nagyobb sikerélményt kínál a résztvevőknek.

Szintén újdonság, hogy idén súlycsoportos értékelésre és nevezésre is lesz lehetőség, így a futók nem kerülhetnek sem hátrányba, sem pedig előnybe eltérő testi adottságaik miatt.

Hány nevezőre számítotok, és melyik táv a legnépszerűbb?

Tavaly a félmaratonon indultak a legtöbben. De emellett 6 és 13 km-es távra is nevezhetnek a futók, illetve lehetőségük van free runra is, ahol ők maguk dönthetik el, mennyit futnak. Végül, de nem utolsósorban a 6 év alatti gyerekeknek 400 m-es ovis futást is szervezünk.

2017-ben összesen 370 indulónk volt, ami óriási eredmény egy ilyen kis egyesületnél és városnál, mint a miénk. Különösen, hogy sok éven át egyáltalán nem volt futóverseny Mohácson. Elsősorban a környékbeliek: a mohácsiak és a pécsiek részesítik előnyben a rendezvényünket. De egyre inkább országossá válik a Dunafutás: vannak szekszárdi, budapesti, veresegyházi és alföldi nevezőink is. A Dunafutás melletti másik nagyobb rendezvényünkre, a június 23-ai Pécs-Pogány Repülőtéri Éjszakai Félmaratonra már 80 településről érkeznek a sportolni vágyók.

Milyen jutalmakkal ösztönzitek részvételre és jó teljesítményre a futókat?

Egyrészt minden Ötpróba-tag 10% kedvezményt kap a nevezési díjból – ahogyan azok is, akik Decathlon hűségkártyával rendelkeznek. Emellett a 15 év alattiak féláron nevezhetnek.

Másrészt minden futónk ingyenesen használhatja érvényes rajtszámával a versenyközpont, azaz a Mohácsi Uszoda szolgáltatásait.

A fentieken túl rengeteg befutóéremmel várjuk az indulókat: távok, korosztályok és súlycsoportok szerint is értékeljük a teljesítményüket.

Természetesen a rendezvény után nem hagyjuk éhezni és szomjazni sem megfáradt futóinkat: megvendégeljük őket egy kis zsíros és lekváros kenyérrel, illetve sörrel, borral és fröccsel.

További információk és kedvezményes nevezés március 13-ig