Budapest Urban Games: utcalimpia aktív városlakóknak

Duna-átúszás, kilátókör futás a Citadellán, streetball és grundfoci a Klauzál téren, idei újdonságként pedig falmászás: ezzel a színes programmal búcsúzik a nyártól a Budapest Urban Games augusztus 31-én. De az aktív életmódnak ezzel koránt sincs vége: a BUG kezdeményezésére számos kisebb sportközösség jön létre, ahol a tagok egész évben rendszeresen találkoznak, hogy együtt mozogjanak a városban és azon kívül is. A részletekről Mezős Balázst, a BUG alapítóját kérdeztük.

Hatalmas a választék sporteseményekből a fővárosban. Mi az, ami a Budapest Urban Games-t mégis mássá és különlegessé teszi?

Mi arra törekszünk, hogy az emberek használják a várost sportolásra: ezt úgy próbáljuk elérni, hogy a helyi sportközösségeket támogatjuk, vagy újakat hozunk létre. A BUG egyes versenyeit például úgy találjuk ki, hogy bevonjuk a sportközösségeket, akik aktívan részt vesznek a szervezésben, sőt: az ő városi álmaikat váltjuk valóra. Olyannyira, hogy amikor új sportágat emelünk be a BUG sportágai közé, akkor a szervezés egy közösségi fórummal kezdődik, ahol felmérjük, hogy az adott csapatnak mire van szüksége, mely területeken igényel a hozzájuk tartozó sportág fejlesztést, és milyen versenyt szeretnének rendezni a BUG-on belül. Ezután közösen találunk megoldásokat.

Ez egyszeri együttműködés vagy folyamatos?

Folyamatos: évközben is igyekszünk különböző sportközösségi programokat létrehozni, vagy nagyobb városi sportberuházások kapcsán adunk tanácsokat az aktuális közösségek bevonása mentén. Mi tulajdonképpen egy ernyőszervezet vagyunk, amelyben kommunikációs szakemberek, menedzserek és hobbisportolók dolgoznak. Így sok sportág világába belelátunk. De alapvetően magukat a rendezvényeket a kisebb közösségek találják ki.

 

Készültök újdonsággal a tavalyi eseményekhez képest?

Idén a Duna-átúszás, a Citadella-futás, a streetball és a grundfoci mellett ismét lesz laser run, újdonságként pedig falmászás. De egyébként is minden évben hozzájárulunk valamivel a város sportinfrastruktúrájához. Tavaly például felújítottuk a Klauzál téri focipályát, tavalyelőtt pedig vettünk egy 100 fős lelátót a Bikás parki közösségnek, amire ők már nagyon vágytak. Idén pedig egy mászófalat tervezünk egy belvárosi kéményre.

Kiket céloztok meg a rendezvényekkel?

A már aktív, sportszerető budapesti lakosságot. Mozgásra ösztönzés helyett – amire az ő esetükben már nincs szükség, hiszen adottság, hogy rendszeresen sportolnak – azt tartjuk fontosnak, hogy elkötelezzék magukat egy-egy sportág iránt. Ez csak úgy lehetséges, ha közösségekbe épülnek be, ezért erre törekszünk. Például a Duna-átúszás annyira fontossá vált sokaknak, hogy tavaly elkezdtünk építeni egy Duna-átúszó közösséget. Az elmúlt egy évben már 20 – 30 uszodai edzést tartottunk, a közösség tagjai pedig maguk szerveznek kirándulásokat különböző tavakhoz, nyílt vízi versenyekre. Már nőnek ki tehát a BUG kapcsán a mi kezdeményezésünkkel létrejövő, önálló közösségek.

A korábbi években több híresség is részt vett a BUG-on. Idén kikre lehet számítani?

Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes atléta biztosan velünk lesz. Minden évben ellátogat az eseményre Verrasztó Dávid kétszeres világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok úszó és Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó. A meteorológus Németh Lajos közismerten lelkes futó: ő ugyancsak csatlakozik hozzánk. Szabó Erika színésznő – aki leginkább az extrém sportokat kedveli – szintén ott lesz.

Mennyire kell igyekezni a nevezéssel?

3000 körüli összlétszámra számítunk. A futásnál és az úszásnál minden évben túljelentkezés van, limitált a résztvevők száma, ezért érdemes sietni. Az átúszásnál adott, hogy van egy folyami zár, ami meghatározza azt, hogy hány embert tudunk átengedni. Futni körülbelül 800-an fognak, úszni pedig 5 – 600 ember. A Klauzál tér ad otthont a labdajátékoknak: ott 5 – 600 résztvevőre számítunk. A látogatók egyébként többek között éppen azt szeretik a BUG-ban, hogy nem egy óriási tömegrendezvény. Különböző sportági helyszínek vannak, ezért az emberek szétszóródnak.

További információk és nevezés a Budapest Urban Games weboldalán.