Az Ötpróba bloggerei nem elégszenek meg azzal, hogy a maguk örömére sportolnak. Szeretik tapasztalataikat megosztani másokkal is, mert egy felemelő sportélmény attól csak még élvezetesebb lesz, ha mások is kapnak belőle egy kis ízelítőt. Így egyszerre többen gazdagodhatnak általa – nem mellesleg pedig motiváló erővel bírhat a többiek számára is. Most Rozgonyi Orsi mesél nekünk arról, mit ad neki a sport és az Ötpróba.

Milyen sportokat űzöl, mennyit edzel és milyen sportágakban versenyzel?

Főbb sportágaim a futás, a kerékpározás és az úszás – gyerekkoromban évekig versenyszerűen úsztam. Az Ötpróbának köszönhetően viszont tavaly óta egyre többet járok túrázni, és a Balaton-átevezéssel várhatóan egy másik gyerekkori kedvencem, az evezés is újra visszatér az életembe. Tizenévesen minden nyáron egy hetet a Rábán kenuztunk a barátaimmal. Vágyom rá nagyon, hogy évente egyszer ezt az élményt is újra átélhessem.

Az edzéseim zöme a heti 2-3 futásból áll, és ilyenkor nyáron átlagosan hetente egyszer lehetőségem van úszni is. Versenyre szintén az Ötpróbának köszönhetően kezdtem el járni tavaly nyáron. Az elmúlt fél évben átlagosan havi 2-3 sportrendezvényen vettem részt.

Mik az eddigi legjobb eredményeid, amikre igazán büszke vagy?

Életem négy évtizedét nézve azt mondhatom, hogy rengeteg profi versenyen vettem részt. A legemlékezetesebb pillanatok mégis azok voltak, amikor egy-egy versenyt nem a görcsös erőlködés és a győzni akarás jellemezte, hanem átadtam magam egy kihívásnak, és ezáltal érzelmileg egészen másként mentem neki a megmérettetésnek. A legjobb eredményeim azok, amikor szavakkal leírhatatlan katartikus élményt éltem át. Ilyen például, amikor 18 évesen úgy vágtam neki a Balatonfüred–Siófok 12,5 km-es távjának, hogy akkor már 4 éve nem úsztam rendszeresen, és csak minimális úszóedzés előzte meg ezt az azóta is emlékezetes napot. Szerettem volna kipróbálni magam, valami olyat csinálni, amiben nem vagyok biztos, hogy sikerül, azaz: amiben meghaladhatom önmagam. Ilyen volt 7 évvel ezelőtt életem első és egyetlen maratoni kenuversenye is a Rábán, amikor mindenféle evezős edzés nélkül ültem be egy gyerekkori jóbarátom mellé a kenuba, és így lettünk végül vegyes kettesben másodikak. Az elmúlt egy évben pedig életem első félmaratonján és az első egynapos Balaton-körömön éltem át hasonlókat. Hat éven át minden évben körbetekertem a Balatont, de 2018-ig mindig csak két nap alatt. Viszont az első év óta foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon sikerülne-e egyazon napon elindulnom és letekernem a bő 200 km-t. Az Ötpróba ezt is összehozta nekem idén áprilisban. S hogy mi a közös ezekben az élményekben? Ahogy már említettem: a célba érve olyan leírhatatlan katarzist él meg az ember, hogy önkéntelenül sír, miközben mérhetetlenül boldog és nevet. Azt hiszem az ókori színházakban élhettek meg hasonlót az emberek. Manapság ez az érzés már nagyon ritka.

Mit nyújt neked a sport, és milyen hatással van az életed egyéb területeire?

Számomra a sport, mint minden olyan tevékenység, amiben valamilyen módon próbára teszem magam, egy lehetőség, hogy időről időre „szembe találkozzam” az éppen aktuális önmagammal. Sok ember úgy gondolja például, hogy a futás unalmas, monoton, és mindig ugyanolyan. Mindeközben a valóság az, hogy minden futás más. A futások során azzal szembesül az ember, ahogyan éppen van, amik éppen gátolják vagy segítik az adott napon, vagy tágabb értelemben abban az időszakban. Amikor elmegyek futni, akkor az edzés végén úgy térek haza, hogy nemcsak a futás terén, hanem az életem egyéb dolgait megakasztó tényezők viszonylatában is elmozdult valami: valamilyen módon sikerül fejlődni és meghaladni önmagam. Mindaddig, amíg nem sportol az ember, szerintem ezt nem is nagyon értheti. Amikor nap nap után elmész edzeni – pláne, ha időnként a rajthoz is odaállsz egy-egy versenyen –, igazán akkor érted meg ennek a valóságát és mélységét. Amikor az ember félredobja kényelemszerető hajlamát, és valami olyat tesz, amit nem egy másik ember vagy az élethelyzete követel meg tőle, hanem ami mögött saját erőfeszítése és elhatározása áll, akkor igazi csodákat tapasztal. Szepes Mária ezt mágiának nevezi. Érdemes a nyomába eredni, mert azzal mindenki egy egészen személyes utazás részese lesz, ami újabb és újabb állomásokat és felfedezéseket tartogat.

Mit ad neked az Ötpróba?

Ahogy a fentiek miatt vonzódom a sporthoz, úgy részint ezek miatt vonzódom az Ötpróbához is. De az Ötpróba rendezvények számomra mindezeken túl is rengeteget adnak. Három éve született a kisfiam, és az Ötpróba segített hosszú idő után újra visszatalálni a sporthoz. Alapvetően soha nem voltak súlygondjaim, de a szülés után be kellett látnom, hogy bizony százszorta nehezebb dolga van annak, aki túlsúlyos. Bitang nehéz belekezdeni, és aztán kitartónak maradni a sportban, ha az ember még többletkilókat is cipel. Ezért aztán manapság különös tisztelettel tekintek azokra, akik túlsúlyosan vágnak neki ugyanennek a feladatnak. Az Ötpróba azonban nemcsak a fölösleges kilóktól segített megszabadulni, hanem újra összekapcsolt önmagammal. A rendezvények másik hatalmas ajándéka, hogy már az elmúlt egy év során is olyan barátságokat kötöttem, amiket korábban álmomban sem reméltem volna. Érdekes, hogy ezek mindegyike a túrázáshoz kötődik. Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg, akik közül többel egészen szoros kapcsolatot ápolok, és – ha sikerül – igyekszünk együtt járni a különböző eseményekre, legyen az éppen túra vagy bármilyen más sport.

Mi motivál jobb és jobb teljesítmény elérésére?

Egyszer egy barátom azt mondta, hogy ő 40 évesen azért kezdett el tűzzsonglőrködni, mert egy nap rádöbbent, hogy nem sok ideje van megfordítani az élete történetét, már ami a mindennapos mozgást illeti. Azt mondta magának, hogy ha most nem kezd el valamit csinálni, 5 év múlva sokkal nehezebb lesz, 10 év múlva pedig hatványozottan csökken annak a valószínűsége, hogy valaha is belevágjon. Ezért kiválasztott egy számára szimpatikus tevékenységet, és elkezdte magát kiművelni ezen a területen. A szavai éveken át visszhangzottak a fejemben, és egy évvel ezelőtt (vicces, hogy éppen 40 évesen) nálam is fordulópont következett be. Ekkor úgy döntöttem, hogy megajándékozom magam életem első félmaratonjával és ezáltal a rendszeres sportolás újbóli örömével. Teljes sportolói múltamra visszatekintve épp a közelmúltban jutottam arra a következtetésre, hogy számomra a legmotiválóbb, ha nem motiválni akarom magam, és nem görcsösen jobb eredményt akarok elérni, hanem egyszerűen nyitottá válok az adott sportra, és elmerülök benne, befogadva mindazt, amit éppen akkor számomra tartogat. Amióta ez a felismerés és mentális átállás megtörtént bennem, érdekes módon valahogy az eredményeim is ugrásszerűen javultak. A motiváció maga a testmozgás: hogy a szellemem és lelkem ápolása mellett, illetve azzal párhuzamosan a testemmel is foglalkozzak. Valahogy így csinálhatták az ókori görögök is. Talán ennyiben lehetett más az olimpia is a régi korokban.