Június utolsó hétvégéjén a nagy melegben rengetegen vettünk részt valamilyen sporteseményen. Én mindkét napot kihasználtam, szombaton hatodszor úsztam át a Balatont, vasárnap pedig a Szent László napi félmaratonon küzdöttem a kilométerekkel, így aztán az élmények és eredmények mellett kilenc pontot is bezsebeltem.
Az átúszást minden évben tervezem, persze az időjárás miatt kissé mindig lutri, hogy meg lehet-e rendezni. Idén jó helyzetben voltak a szervezők és mi résztvevők is, aki betervezte az időpontot örülhetett, már az első időpont nyerő volt. Én is így készültem, de azért biztonsági alapon az orvosi igazolást viszonylag későn szereztem be, az egy hónapos érvényesség miatt ha eltolják az úszást, akkor se kelljen újat kérni.
A társaság, leutazás kérdés egész sokáig lógott a levegőben. Mivel kora délutánra már egy összejövetelre voltunk hivatalosak (és mivel reggel jobban szeretek úszni), így korai érkezést terveztünk. Tavaly Gergővel úsztam, ő sokáig vacillált, de idén végül nem csatlakozott, öcsémet is próbáltam meggyőzni, de végül ő sem növelte az eddigi átúszásainak számát. Így egyedül kompoztam át a révfülöpi rajtra, ahol azért találkoztam ismerősökkel, meg hát közel tízezren úsztunk, szóval túlságosan magányosan senki nem érezhette magát.
A korai csobbanás végül nem jött össze idén, az M7 forgalma, a parkolás, öltözés, fotózkodás hűséges fegyverhordozómmal, Zsófival, aztán a kompozás elvitte az időt. Szerencsére a nagy tömeget jól kezelték a szerevezők, itt-ott kellett csak sorban állni, de nem vitt el sok időt, 10 óra tájt ugorhattam vízbe. A terv az volt, hogy idén is összejöjjön az 1:40-en belüli idő. A körülmények jók voltak, hol volt már a kenesei 15°C, tíz fokkal melegebb vízben tempózhattunk. Enyhe szél miatt ugyan a tó hullámzott kicsit, de bíztam benne, hogy ennek ellenére meglesz a kitűzött cél.
Mint mindig, most is össze-vissza váltogattam az úszás nemeket, legnagyobb részt gyorsban úsztam, de pihenésképp sokszor jött egy kis mell, vagy hátúszás. Nyílt vízen a tájékozódás sohasem egyszerű, szerencsére azért nem ütköztem le útközben se sporttársat, se hajót. A tömeggel azért meg kell ilyenkor küzdeni, mivel az átlagnál gyorsabban úszom, így aztán az 5 km alatt rengeteget előzgettem az úszótársakat. Idén úsztam először órával, így nem az volt mint az elmúlt években, hogy a célban szembesültem az időmmel, végig tudtam követni hogy állok.
Mivel a Balatonman óta nem vittem túlzásba az úszó edzéseket, azért a végére elfáradtam, de megvolt a boldogság is: ha csak pár másodpercet, de sikerült javítanom a tavalyi csúcsomon, 1:37:16-tal értem célba. A célban szusszantam egy jót, a frissítéshez minden adott volt. A forró csokiért nem álltam sorba, minden mást gyorsan megkaptam és délben már az új “Megúsztam”-os pólómban feszítettem. Kíséretem eddigre kifürdőzte magát, mivel mindenkinek dolga volt, délután nem tudtunk tovább maradni. Szuper úszás után, kellemesen elfáradva indultunk haza, jövőre pedig jöhet a folytatás.
A szombattal még nem ért véget a hétvégi kihívások sora, vasárnapra kértem Zsuzsit, hogy nevezzen be a Szent László napi futás félmaratoni távjára. Ez a négy körös verseny Kőbánya központi részein vezet. Számomra kissé hazai pályának nevezhető, ugyanis az Óhegy parkban már több száz, de lehet ezer kilométert is futottam. Ennek megfelelően – a kellemes futóélményen túl – dobogós helyezést tűztem ki magamnak célul.
A versenyközpontba időben érkeztem, gyorsan átestem a szokásos teendőkön. Az esemény kellemes, vidám hangulatú volt, sokan vettek részt a sulis és családi futamokon is. Az első 300 kőbányai lakosnak ingyenes volt a nevezés, de Budapest minden sportszerető lakójának érdemes volt eljönni, jó kis napsütéses, nyári sportélményben lehetett részük.
A közös bemelegítés végén közel százan álltunk rajthoz félmaratoni távon. A körülmények – hogy kihozzam magamból a maximumot – nem voltak optimálisak. Keveset aludtam, a hőmérséklet a rajt idejére már az egekben volt, az átúszásnál okosan használt kidörzsölődés elleni krémet elfelejtettem (ezt szegény mellbimbóim meg is sínylették). Szerencsére az akarattal nem volt probléma.
A kezdeti pár kilométeren visszafogottan hajtottam magam, nem akartam elfutni az elejét. Mivel éreztem, hogy megvan a lendület, szép lassan sikerült az élre állnom. Innentől kezdve nem volt megállás, sikerült végig az élen maradnom és elsőként értem célba. Persze addig sok minden volt még vissza.
A hőmérséklet szépen emelkedett, jó kis nyári kánikulában kezdhettük meg a második körünk. A frissítőállomásokon igyekeztek a kedvünkre tenni, adták a kezünkbe az izotóniás italt, vizet. A melegben úgy éreztem itt az ideje kipróbálni, hogy mit tud a hideg vizes szivacs, ha a nyakamhoz a póló alá teszem. Biztos hasznos volt, de nagy felfrissülést nem éreztem tőle.
A kánikula mellett ennek a pályának az volt a nehézsége (és egyben érdekessége), hogy viszonylag sok szint van benne. Küzdhettünk az emelkedőkkel (legfőképp az utolsó körben), de aztán jöttek a gyors lejtős szakaszok felüdülésként. Viszonylag stabil 04:10-es tempót tudtam tartani, ami magamhoz képest nem jó, de nem is tragikus. A felvezető biciklis jelenléte sokat segített, hogy ne lassuljak, itt is köszönöm a segítségét.
Végül 1:27:38-cal értem elsőként célba, ami nagyon feldobta a teljesítmény orientált lelkemet. A befutóérem osztása után csak egy kis szusszanásra tudtam maradni, az eredményhirdetésre sajnos nem. Hangulatos, jó verseny volt, úgyhogy jövőre cél a címvédés és hogy ne csak photoshop-pal állhassak ott a dobogón.
