Az idei Balaton-átúszás számomra a korábbiaktól nagyon is eltért. Márpedig, ha azt mondom, hogy a korábbiaktól, akkor elég régi hagyományról beszélek, hiszen idén tizenvalahányadszorra vágtam neki az 5,2 km-es távnak. Ennek megfelelően ez az esemény nekem már nem okoz akkora izgalmat, egészen más a „kapcsolatom” vele. Viszont így, hogy idén a sok halasztás miatt egy napra esett az átevezéssel, már nagyon is érdekes volt számomra is a történet. Július első heteiben végig tűkön ültem, miközben újra és újra azt latolgattam, hogy a halasztásokkal a balatoni Ötpróba terveim vajon miként „találkoznak egymással”, és hogyan fogom áthidalni az ebből adódó esetleges nehézségeket. Ez az egybeesés volt az első nehézség (ígérem, a további események kapcsán hamarosan a többibe is beavatlak benneteket), bár amikor kiderült, nem hozott különösebben zavarba.
Az úszás végső időpontját megelőzően fejben már többször lejátszottam, hogy miként tudom megoldani a helyzetet úgy, hogy eredeti terveimből ne kelljen feladnom: kora reggel csobbanok Révfülöpön, majd Balatonboglárról átugrom Fonyódra, ahol délig bőven elcsípem a rajtot, és még a lángosról sem kell lemaradnom. Ez a számítás nagyjából be is igazolódott, a lángost leszámítva. Na, de maradjunk az átúszás témájánál, és haladjunk sorban!
Mivel az átúszás reggelén én éppen Somogy megyében tartózkodtam, a korábbiaktól eltérően most először azzal indult a nap, hogy Bolgárról áthajóztam Révfülöpre. Bár a hangosbemondó igyekezett tudtomra adni, hogy az „ideális Balaton-átúszó az, aki a déli parton lead mindent, egy fürdőruhában áthajózik Révfülöpre, ahol már csak elrajtol”, én ezzel nem értettem egyet, és ragaszkodtam a saját terveimhez. Mert hát ki élvezi, hogy reggel 7-kor a hűvösben, egy szál fürdőruhában, a nevezési lappal és díjjal a kezében hajózik át az északi partra? Én egész biztosan nem. Szóval nem bántam, hogy én végül nem leszek más, mint a kevésbé ideális Balaton-átúszók egyike. Az első hajó 6 órakor indult, amit én viccből sem szántam volna magamnak, a következőről pedig éppen 10 másodperccel lemaradtam. Amint beállt a Badacsony nevű hajó, azonnal felszálltam, majd miután bekentem magam izomlazítóval, leültem a fedett részben, és vártam az indulásra. Biztos a krém is közrejátszott, és mellette az, hogy alapból (mint a nők többsége) inkább fázós vagyok, de én végigvacogtam a hajóutat. Ezen a ponton egy porcikám sem kívánta, és el sem tudtam képzelni, hogy a többiekkel együtt hamarosan én is ott szelem majd a hideg habokat.
Aztán megérkeztünk Révfülöpre. Tempósan lépkedtem, így egészen felmelegedve érkeztem a helyszínre. Na, ott egyből össze is futottam Barnával, akivel még tavasszal, a Félsziget Kupa alkalmával ismerkedtem meg, amikor is közösen tekertünk egy jót, és megosztottuk egymással és másokkal az Ötpróbás élményeinket. Váltottunk néhány szót, és én nem is lepődtem meg, amikor elárulta, hogy az átúszásról ő aznap este a Balatonkör Iccakai Kiskörre megy. Mikor mondtam neki, hogy én az evezésre, egy pillanatra láthatóan elgondolkodott. Aztán az eredeti tervénél maradt. Egy puszival minden jót kívántunk egymásnak, és onnantól már magányosan küzdöttünk a hullámokkal.
Magáról az úszásról én nagyon nem is írnék, hiszen számomra az pontosan olyan, mint minden más úszás: úszom, úszom, és úszom, miközben figyelem magamat és kész. Ennyi az egész. Viszont néhány gondolatomat megosztanám veletek az egész esemény és a sok halasztás miatt kialakult hisztéria kapcsán. Mint minden átúszó, én is heteken át figyeltem a szervezők megosztásait arról, hogy az eseményt megtartják, vagy éppen halasztják. Nem tudom, hogy vajon a közösségi oldal az oka vagy az, hogy az évek, évtizedek során ennyire megváltoztunk, de számomra döbbenetes élmény volt, hogy sokan őrületes hisztériát rendeztek nyilvánosan az esemény és a halasztások kapcsán. Gyakorlott úszóként úgy érzem, hogy a szervezők nagyon is felelősségteljesen döntöttek, döntenek, amikor az időjárás miatt halasztják az eseményt. De azt gondolom, hogy akkor is ugyanilyen felelősségteljesen járnak el, amikor úgy döntenek, megtartják. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a beharangozó kapcsán olyan megjegyzést is láttam, hogy a szervezők „pénzhajhászok”, pusztán azért, mert felhívták az emberek figyelmét, hogy a szeles időre való tekintettel lehetőleg csak azok vágjanak neki a távnak, akik számára nem kétséges, hogy képesek ilyen körülmények között is átúszni a tavat. Aztán ott a másik véglet: egy csomó ember, akik azért hisztiztek, mert szerintük nagyon hideg lesz a víz, talán mégis inkább el kellene halasztani megint az egész rendezvényt. Hát, nem tudom… Én már tizenéves fejjel is ott voltam minden évben, és valahogy akkoriban soha nem hisztiztünk, hogy a víz esetleg hideg lenne. Arról nem is beszélve, hogy egy átlagos uszodai úszó(!)medence hőmérséklete 24-25 fok körül van, hiszen magasabb vízhőmérséklet esetén az úszó ember beleőrülne a melegbe. És pontosan ilyen volt, egyszóval ideális, a Balaton hőmérséklete azon a szombat reggelen. Szóval értem én, hogy ez egy népszerű rendezvény, és hogy minél többen szeretnének részt venni, de azért azt is fontos belátni, hogy a Balaton-átúszás nem feltétlen való minden embernek. Legalábbis nem bármelyik évben. És emlékezzünk azokra az évekre is, amikor a rendezvény elmaradt. Az bizony különösen fájó volt még több ember számára! Szóval én tapasztalt úszóként csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal mindenki előtt, aki átússza a magyar tengert – de ne legyen elkeseredve az se, akinek mindez azonnal nem sikerül. A Balaton nem egy egyszerű tó, messze nem könnyű történet. És egy sportolónak a sport mellett az alázatot legalább olyan fontos gyakorolni. Szerintem jobb, ha belátjuk ezt. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon és az Ötpróba berkein belül is számtalan olyan úszóesemény van, ahol a kevésbé tapasztalt úszók is nyugodtan próbára tehetik magukat, és nem kell csalódniuk az esetleges halasztások miatt.
Azért is érzem fontosnak, hogy mindezt kiírjam magamból, mert én tényleg sok átúszáson ott voltam, és az én meglátásom szerint a rendezvénnyel és a szervezők munkájával most is minden tökéletesen rendben volt. Egy ilyen volumenű esemény megszervezése nem piskóta. Úgy érzem, hogy köszönettel tartozom a szervezőknek, nem panasszal. Egyébként is, ez egy sportesemény, aminek az elsődleges eleme az élmény! Számomra legalábbis. Akkor meg mit mufurckodunk mindig?
Ha már így alakult, hogy a korábbi átúszásokkal összehasonlítva is látom az idei eseményt, néhány szóban megemlékeznék arról, milyen is volt a Balaton-átúszás régen, legalábbis ahogy az én emlékeimben él. Akkoriban még nem volt ekkora hűhó az egész esemény körül. Sokkal kevesebben voltunk ott, ami akkor talán még jobban tükrözte, hogy valójában miről is szól ez az egész megmérettetés. Talán ezért is volt az, hogy akkoriban nem azzal foglalkoztunk, hogy panaszkodjunk vagy becsméreljünk. Ha jó volt az idő, odamentünk és úsztunk. Ha nem, akkor tettük tovább a dolgunkat, és megpróbáltuk újra egy év múlva. Akkoriban a Balaton-átúszásnak szponzora sem volt még. Emlékszem a régi pólókra és törölközőkre… Azok még amolyan „művészi kompozíció” számba mentek. Más volt, az tény. Ahogyan az élet is nagyon más manapság, mint a 80-as évek végén. Ettől függetlenül a Balaton-átúszás számomra továbbra is fontos esemény. Nem olyan, ami kapcsán a szervezés milyensége érdekel, mint inkább maga a lehetőség. Az a pillanat, amikor belecsobbanok a mi szeretett tavunkba, és ahogyan majd’ két órán át kettesben lehetek vele és magammal. Ezeken a napokon mindig különösen jól vagyok. Azért valljuk be, nem semmi, hogy évente egyszer lehetőségünk adódik rá, hogy az egyik partról egészen a másikig ússzunk a Balaton vizében! Én nyaraláskor is minden megmártózásom alkalmával ezt kívánom, és sajnálom, hogy nincsen rá lehetőségem bármikor. Szóval a magam részéről köszönöm a szervezőknek, hogy évente egyszer továbbra is alkalmam nyílik erre az igazán bensőséges és élményekkel teli utazásra. Számomra ez az egész Balaton-átúszás lényege.
