A kihívások kihívása: NN ULTRABALATON 2018

220 km futás, maximum 32 óra alatt, egyhuzamban a Balaton körül – hőségben, fogvacogtató hidegben és özönvízszerű esőben is. Ezt az emberfeletti kihívást és életre szóló élményt kínálja a hazai sportprogramok egyik csúcseseménye: az NN Ultrabalaton. Kik azok, akik évről évre képesek teljesíteni a szinte lehetetlennek tűnő kihívást, és mire számíthatnak az idei megmérettetésre készülők? A rendezvény kulisszatitkaitól a szervezőket kérdeztük.

Mi az NN Ultrabalaton filozófiája, miért hívtátok életre a rendezvényt?

Összeköt bennünket a Balaton és a sport szeretete, illetve az egymás és az óriási táv iránti kölcsönös tisztelet. Az NN Ultrabalaton egyik legfontosabb célja, hogy összehozza az embereket, és igazi csapatokat kovácsoljon – nemcsak a sport terén, de a mindennapi életben is. Nem véletlen, hogy annyi cég választja rendezvényünket csapatépítő programnak.

De az NN Ultrabalatonnak jótékonysági célja is van. Évek óta partnerünk a Mosoly Alapítvány, amely beteg gyerekek rehabilitációjára és ellátására gyűjt. Együttműködünk továbbá a Suhanj! Alapítvánnyal is: ők sérült emberek számára biztosítanak sportolási lehetőségeket.

Évek óta nagyon népszerű a rendezvény, sok visszatérő versenyzővel. Mik azok az újdonságok, amelyek az idei NN Ultrabalatonra jellemzőek?

Az NN Ultrabalaton az utóbbi 3 évben már telt házas volt. Idén villámgyorsan, 37 perc alatt beteltek a helyek a nevezés megnyitása után, így 400 csapat már csak a várólistára kerülhetett fel. Tehát bátran állíthatjuk, hogy ez Magyarország legnépszerűbb sporteseménye. Ennek megfelelően folyamatosan fejlesztjük a logisztikát, és igyekszünk megteremteni annak a feltételeit, hogy egyre több csapatot tudjunk befogadni a rajtzónába. Idén több mint 1300 csapat indul, ez kb. 12 000 embert jelent.

Büszkék vagyunk arra, hogy nemcsak a csapatlétszám, de az ultrafutók (50 km-es táv fölött teljesítők) létszáma is egyre növekszik, hiszen az ő teljesítményük az, ami a leginkább csodálatra méltó. Idén az egyéni versenyre rekordlétszámban neveztek: összesen 210 embert köszönthetünk az indulók között. Ők egyedül próbálják majd meg teljesíteni a teljes, 220 km-es Balaton-kört. Emellett ultrafutóknak minősülnek a 2 és 3 fős csapatok is. Az ő esetükben szintén rekordnevezésnek örülhetünk: a kategóriában több mint 500 ember indul. Jelenleg tehát összesen kb. 700 futó célozza majd meg az ultratáv teljesítését. De hogy még pár meghökkentő számot mondjak: 30 tonna víz, 60 váltó- és frissítőpont, 300 fő forgalomirányító, 2 tonna banán, 500 kg paradicsom, 150 kg citrom, 1 tonna jég – erre mind szükségünk lesz az idei NN Ultrabalaton megrendezéséhez.

Végül, de nem utolsósorban: fontos újdonság, hogy 2018-ban az NN Ultrabalaton csatlakozott az Ötpróba mozgalomhoz, így a résztvevők nálunk is gyarapíthatják pontjaik számát, hogy aztán értékes ajándékokra váltsák azokat.

Aki tehát nem élt eddig a nevezési lehetőséggel, annak jövő évig várnia kell?

Jelenleg egyetlen olyan kategóriánk van, amire még lehet jelentkezni, ez pedig a félmaraton. A félmaratonisták ugyanazt a szolgáltatást kapják, és ugyanazokat a pontokat érintik, mint a csapatban indulók, így távtól függetlenül mindenkinek lehetősége lesz belekóstolni az igazi Ultrabalaton hangulatba.

Nem kérdés, hogy igazi hősök azok, akik ilyen elképesztő távot képesek teljesíteni. Ki az, akire különösen büszkék vagytok közülük?

Természetesen mindenkire büszkék vagyunk, akik teljesítik a távot – az NN Ultrabalaton ikonikus alakjára, a francia ultrafutó Gilles Pallaruelóra azonban különösképpen. Ő az egyetlen, aki eddig az összes Ultrabalatonon jelen volt, és mindig célba is érkezett szintidőn belül.

A gigantikus távon túl az NN Ultrabalaton néha extra kihívásokkal is meglepi a résztvevőket. Mire érdemes felkészülni?

Outdoor sport vagyunk, így a versenyzők kitartását és türelmét időnként próbára teszik az időjárás szeszélyei. Két olyan versenyünk volt eddig, ahol extrém módon meleg volt: 2012-ben nappal kb. 40 fokban küzdöttek a futóink, de éjszaka sem süllyedt 35 fok alá a hőmérő higanyszála. Tavaly pedig a mezőny végét a déli oldalon éjszaka olyan özönvízszerű esőzés és orkánerejű szél lepte meg, hogy még a verseny lebonyolítása is veszélybe került. De nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ennek ellenére egyik csapat sem adta fel a küzdelmet. Az idei évre viszont nagyon jó időt rendeltünk – drukkolunk, hogy össze is jöjjön!