A Balaton visszavár: novemberi futóünnep 16-odszorra Siófokon

Mit tud a Balaton főszezonon kívül? Erről hosszan tudna mesélni az a sok ezer futó, aki évről évre hűségesen visszatér Siófokra, hogy megbirkózzon a K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton kínálta kihívásokkal – és mindeközben töltődjön a balatoni őszutó szépségeivel. Az idén 16. alkalommal megrendezett versenysorozat november 16. és 17. között várja a sportbarátokat.

A 16. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton fő versenyszámainak indulói igazi futóünnepnek örülhetnek: a rendezvénysorozat napjai teljes egészében a futásról fognak szólni, mert a fő távok több részletben, egy-egy napra elosztva teljesíthetők. Remek alkalom a maratonnal először próbálkozóknak, némi könnyítéssel. Az első félmaratonjuknak nekifutó versenyzők még egy kis extra figyelmességet is kapnak: ők egy Első félmaraton feliratú, egyedi rajtszámot viselhetnek.

Üde színfolt a verseny életében, hogy a szervezők idén nem csak azokra gondoltak, akik rendszeresen koptatják a futócipőjüket, de szeretnék kirobbantani nyugalmi helyzetükből a kütyük bűvöletében élőket is. Az ő kedvükért egy könnyen teljesíthető, 1024 méteres rövid futamot is beiktattak a programba.

Azok sem fognak unatkozni, akiket még nem ragadott magával a futás heve, de szívesen elkísérnék családtagjaikat vagy barátaikat. A futóhétvégét bátran meg lehet spékelni pár kirándulással vagy sétával a parton és a környéken, így mindenki szép emlékeket vihet haza az idei talán utolsó Balatonnál töltött napokról.