Hosszú csend, pihenés és súlygyarapodás után a hétvégén végre elindult számomra a 2019-es sportév. Januárra nem jellemző a sok verseny, mint az elmúlt 3 évben mindig, idén is a Zúzmara Futófesztvál volt az első kihívás. A bátrabbak akár hét pontért is futhattak, én megelégedtem a szokásos 21 kilométeremmel.
Miután a biciklit már november végén elraktam télire, az uszoda ünnepi nyitvatartása kissé keresztbe tett nekem, így a heti 2-3 futás mellett a versengés leginkább arra korlátozódott, hogy a folyamatosan halmozódó ünnepi kajahegyeket próbáltam időben elpusztítani. Szóval sejthető, január első hetében nem a legjobb formámban vágtam bele a felkészülésbe, volt honnan feljönni. Ehhez nem mondom, hogy a hó és a mínuszok hiányoztak, de hát milyen legyen a tél, ha nem hideg?
Nem tudom, hogy a futótársak, hogy oldják meg a téli öltözködést, nekem sokszor nem jól sül el. A verseny előtt is gyakorta néztem az előrejelzést, milyen időre készüljek. Persze, így is sikerült végül vasárnap reggel elrontani a ruházatot: egy plusz nadrág itt, felesleges kesztyű, sapka ott, na és persze a letisztított aszfaltra nem előnyös terepfutó cipő… Pedig nem mindenki kombinálja ezt túl, Zoli – aki már a verseny arcává vált ezzel – idén is kesztyű, rövidgatya, cipő öltözetben futott.
Fél 10 előtt már a helyszínen voltam, ahol ekkor már rengetegen voltak, eddigre az 5 km-es futam gyorsabb fele is már a célban volt. A tömeggel a jó szervezés simán megbirkózott, gyorsan el tudtam intézni az öltöző-mosdó-ruhatár hármast és nyugodtan maradt időm bemelegíteni. A rajtzónában az indulás előtt sok ismerős arcot láttam. A dudaszóra várva az órám meglepett, a csarnok nem túl nagy ablakain keresztül is sikerült befognia GPS holdakat és a versenyen végéig tartotta is.
Jó hangulatban indultunk neki a távnak a hol napsütéses, hol kissé borongós időben. Igyekeztem az élbolyban maradni, a cél az volt, hogy 1:30-on belül fussak. A pálya három körből állt, a szokásostól csak egy rövid szakaszon, a lóversenypálya lelátója előtt tért el. Néhol kissé csúszott (az egyik fordítóban előttem egy srác elesett), de összességében jól futható volt. A leglátványosabb rész volt talán a legnehezebb, a Kincsem park pályáján küzdhettünk a leginkább havas, de néhol saras részekkel. A frissítőállomások, a zenei pontok hozták a szokásos pluszt, ami megdobja az embert, ha épp fáradni kezdene, mint velem megtörtént.
Ahogy faltam a kilométereket, határozottan éreztem, hogy egyre nehezebben bírom. Az óra alapján azért láttam, hogy az időmmel nem lesz gond. Előztem, előztem, viszont később már engem előztek. A mosoly nem múlt el, de az utolsó kilométerek már inkább csak rutinból jöttek. A harmadik kör végén, a 20. hivatalos félmaratonomon végül 1:27:25-tel értem célba. Nem számítottam rá, hogy ennyit ki kell adnom magamból, de az idő és a helyezés feledtette a fáradtságot.
Egy kis nyújtás, frissítés után egy kollégával még átbeszéltük a verseny tapasztalatait, aztán elindultam haza. Nem vártam meg a délutáni 10 km-es futamot, talán majd jövőre emelem a tétet. A Hungexpóról kifelé sétálva, látva a sok vidám érmét szorongató sporttársat és azokat akik még csak akkor érkeztek a délutáni versenyre, átfutott az agyamon, hogy milyen remek dolog aktív részese lenni ennek a dinamikusan fejlődő hazai szabadidősport közösségnek.
Szóval nagyon jó verseny volt az idei első, habár igyekeztem magamnak megnehezíteni a rossz öltözéssel (miből is tanulna az ember, ha minden simán menne?). A kezdetek óta ott vagyok ezen a félmaratonon, szeretném ezt a hagyományt megtartani. Mindenkinek ajánlom a versenyt, a karácsonyi bejgli ledolgozása, az újévi fogadalmak betartása vagy csak a közösségi mozgás élménye miatt, amiben a téli hidegben ritkábban lehet részünk.
