„16 évesen kaptam meg a saját válogatott mezem, akkor a fiatal judósok csak kölcsön kaptak nemzeti melegítőt, ha nemzetközi versenyre utaztunk, de végre megkaptam az első sajátot. Fel is vettem az első versenyre, ami egy magyar bajnokság volt. Hiba volt. Egyrészt nem volt talán illendő sem, hiszen mindenki magyar volt, másrészt végzetes lett a hülyeségem ára. A versenyt megnyertem. A verseny zárásaként a szervezők egy kis koncertet szerveztek, talán Orsi nevű, vezetéknév nélküli sztárpalánta énekelt. Mindegy. Verseny utáni felszabadultságtól józanságomat veszítve csúsztam be a színpad elé a parkettán két térden, ahogy azt a filmekben tették a sztárok. Mikor felálltam, egy csarnok röhögött az instant bemutatott fizikai kísérletemen, miszerint a műszál a súrlódástól felmelegszik, megolvad, az önjelölt sztár meg két hatalmas lukkal az új melegítőjén szégyenkezik. A tanulságot levontam, a leckét megtanultam. A nemzeti mezt tisztelni kell, akár a zászlót! Orsi jól énekel, de nem csúszunk előtte térden csúszva…”
