Mit tehetsz, ha már kezded unni a menetrendszerű, esti, monoton futópályás kilométereket? Új kihívásként – a manapság divatos „hagyd el a komfortzónád” szlogen jegyében – érdemes részt venni egy sáros akadályfutó versenyen. Erre tökéletes alkalom volt a Brutálfutás, ahová elcsaltam gyanútlan barátnőmet és a húgát is.
Ez a 7 km-es verseny olyan szinten addiktív, hogy ha nem lenne egészséges, akkor nagyon gonosz dolog lenne. Ez az a táv, amit bárki végigcsinál a saját tempójában, miközben a remek hangulat, az akadályok leküzdéséből fakadó sikerélmények és impulzusok hatására akaratlanul is függővé válik. Ha valakit rá akartok kapatni a mozgásra, csak nevezzétek be – Zsófi is így sétált be a csapdámba. A verseny után pedig már lelkesen ecsetelte, hogy hol vesztegetett sok időt, hogy fogja jövőre csinálni, és hogy menjünk más hasonló akadályfutásokra is…
Persze ez a kora reggeli induláskor még egyáltalán nem érződött, de mire a helyszínen átvettük a rajtcsomagot, miközben már zajlott az első előfutam, láttam a lányokon is az izgatottságot. Én, biztos ami biztos, izgulni már előző este elkezdtem, mivel egy jó versenyt akartam, mindenképp döntős szerepléssel. Két éve már sikerült döntőzni, most többet vártam magamtól és az ilyen versenyekre vett, de eddig csak túrázással tesztelt terepfutó cipőmtől.
09:55-kor a rajtvonal mögött álltunk: egyesek mezítláb, de a legtöbben zokniban, cipőnk pedig jó két méterrel előttünk – ugyanis az első akadály azok felvétele volt. Itt a két évvel ezelőttihez képest jóval nehezebb lett a pálya, ugyanis tele volt királydinnyével. A rajt előtti topogásban folyton a lábukhoz kapkodó embereket lehetett látni, ahogy a szúrós termést próbálták leszedni magukról. Murphy törvénye, hogy a rajtszó és cipőfelvétel után maradt egy darab a cipőmben… Persze volt ennek előnye is, motivált a gyorsabb befejezésben.
Sajnos a lányokat korán elvesztettem magam mellől, mert a cipőfelvételt nem siették el. Az akadálypálya nagyon ismerős volt, csak egy-két kisebb módosítás történt a két évvel ezelőttihez képest. Voltak vizesárkok, szögesdrót, füsttel teli sötét átjáró, megmászandó szalmabálák, csúszkálós szakaszok. Hihetetlen volt, de az új cipőben mindenhol stabilan álltam a lábamon. Mire az erdős szakaszhoz értem (túl a táv kétharmadán), már magabiztosan vezettem a futamot. A tempót tartva 38:21-es idővel elsőként végeztem a futamomban, amivel szinte biztosan döntős voltam. A lányok nagyot küzdve, sárosan, de kéz a kézben értek be 1 órás idővel.
Muszáj pár szót szólni a szervezésről, a hangulatról és az éremről is. A Brutálfutás az első olyan versenyem volt, ahol az érem végre nem szalagon lógott, hanem láncon. Ezzel már levettek a lábamról: nagyon jó ötlet és stílusos – mellé pedig a befutócsomag is bőséges volt. Ami még számomra abszolút telitalálat volt és hatalmas plusz, az a zenei felhozatal a verseny alatt. Azokra a rock és pop-punk zenékre lehetett küzdeni az akadályokkal, amiken felnőttem, és amiket a mai napig imádok. Szóval ezek miatt már döntő nélkül is emlékezetes verseny maradt volna a szombati. De ott volt még a döntő…
Az utolsó futam végére kiderült, hogy összesítésben hetedikként bejutottam a döntőbe. A döntőről azt kell tudni, hogy csak két körből áll: 5 km, szemben az előfutam 7 kilométerével. Azt tudtam, hogy nem a hatszoros győztes és többszörös magyar bajnok hegyi futó Szabó Sándorral kell versenyeznem, hanem a dobogót kell megcélozni. Ehhez képest elég rosszul rajtoltam: mire a cipőt felvettem, többen már „túl voltak a sövényen”. Így az első rövid köröm a felzárkózásról szólt. Az erdei szakasz futós részén sokat sikerült javulnom, onnantól hárman futottunk együtt, érzésre a 2, 3. és 4. helyekért. Az akadálypályán folyton előzgettük egymást, de sajnos a végére elfogytam, és hármunk közül utolsóként érkeztem be. De még ez is elég volt az összesített negyedik helyre, a 18-35 év közti férfiak között pedig dobogóra állhattam! Ismét egy olyan élménnyel lettem gazdagabb, amit nem fogok elfelejteni.
Tanulságként csak ismételni tudom magam: gyertek bátran, még akkor is, ha kezdők és félénkek vagytok! Vegyetek példát Zsófiékról, vagy arról a 70 éves néniről, aki szintén boldogan ért célba. Tapasztaltabb versenyzőként pedig ott a kihívás a döntőbe jutásért és a dobogós helyekért. A sáros ruháért és pár karcolásért cserébe olyan élményt kaphatsz, amivel felvértezve ismét felfrissülten fogsz futni az esti monoton edzéseken.
