Az elmúlt évek fix nyári programja számomra legnagyobb tavunk átúszása. Öcsémmel és Dáviddal szinte már menetrendszerűen teljesítettük az 5,2 km hosszú távot. Idén a többszöri halasztás miatt korábbi társaim nem értek rá, de csatlakozott hozzám Gergő barátom. A halasztás arra is jó volt, hogy halmozzam az élvezeteket, ugyanis szintén erre a szombatra esett a Balaton-átevezés, amellyel már a tavalyi évben is erősen szemeztem.
Azt hiszem, nem szükséges a helyszín szépségeit ecsetelnem, eleget „ömlengtem” már az elmúlt beszámolóimban a Balaton-szerelemről, amivel láthatóan egyáltalán nem vagyok egyedül (rengeteg résztvevő, mindenfelé teli strandok, zsúfolt parkolók…). Szüleim és Zsófi is – a Vitézlő túrás kenuzás pozitív tapasztalatai után – örömmel csatlakoztak a balatoni sárkányhajózáshoz, amit az Ötpróba tett lehetővé. Így aztán, hogy az átúszás után még odaérjünk az átevezésre, a napfelkelte már az autópályán ért minket, és kevéssel 6 óra után Gergővel már a zsúfolt boglári kompon vártuk az átkelést.
A korai érkezés sok pozitívumot tartogatott. Tavaly 10 óra tájt érkeztünk, akkor már szinte végeláthatatlan sorokban várakozott a tömeg az indulásra, míg most 07:45 előtt sikerült csobbannunk a 23 °C-os vízbe. Megbeszéltük, hogy saját tempónkban 2 órán belüli időt szeretnénk úszni. Én reménykedtem, hogy a sok edzés után a mostani profibb úszófelszereléssel egyéni csúcsot úszok majd. Nekem ez volt az ötödik, Gergőnek pedig az első hivatalos átúszása, bár évekkel ezelőtt közösen osztálytársakkal átúsztuk már. (De az egy másik sztori, amiben szerepelt pár doboz sör, egy felfújható gumiteknős, viharfelhők és hajóstoppolás…).
A víz az ideálisnál jobban hullámzott, emiatt a nehezebb tájékozódás és a lassabb sporttársak előzgetése miatt elvesztettük egymást, és legközelebb már csak a célterületen találkoztunk. Az „út maga a cél” szellemében sportolás alatt élveztem a pillanatot. Például, hogy a napsütéses, felhőtlen időben rengeteg ember közösen küzd ugyanazért a célért, vagy hogy 30 méterenként áll egy vitorlás, ahol bátorítják és felfrissítik a megfáradt sportolókat, akik végül mind legyőzik a magyar tengert.
3–3,5 km után a tömeg eloszlott, a hullámzástól eltekintve szinte uszodai környezetben teljesíthettük az utolsó két kilométert. A célba boldogan, 1:37:21 idővel érkeztem be, majdnem 8 percet javítva eddigi legjobb időmön. Gergő 1:45-ön belül ért be, kicsit több rutinnal és jobb szemüveggel valószínűleg be is előz. A célterületen teával, péksütivel, alkoholmentes sörrel frissítettünk. Akiben elég erő maradt, adhatott vért is, de ezt én idén kihagytam, mivel siettünk Fonyódra, az átevezés helyszínére.
Idén másodszor rendezték meg az átevezést, de a szervezők valószínűleg alábecsülték az érdeklődők számát: Fonyódra beérve azzal szembesültünk, hogy szinte az egész város megbénult. Parkolóhelyet csak egy eldugott zugban, a helyszíntől 1 km távolságban találtunk. Fél 12-kor gyülekeztünk az Ötpróba sátornál – mint a hatos sárkányhajó legénysége. Jó volt látni, hogy többen szintén már átúszásos pólóban várták az indulást. Az eligazításig árnyékba menekült, aki tudott: a déli melegben szörnyen tűzött a nap. Kis csapatunk kétségbeesve realizálta, hogy senki nem készült baseballsapkával, a tűző napon 2-3 óra elég kellemetlen hatású lehet. Jobb híján naptejjel próbáltunk védekezni, és reméltük a legjobbakat.
Az eligazításon megtanultuk a helyes lapátfogást, mindenki megkapta a karszalagját, közben pólót és vizet vettünk magunkhoz. A sárkányhajóhoz érve kiderült, hogy sem a hátizsák, sem a zárt cipő nem volt jó ötlet. Előbbivel a mögöttünk ülőt akadályoztuk volna, utóbbinak pedig a combig érő vízből történő beszállás nem tett volna jót. Így a család cipőivel és hátizsákunkkal a kezemben, egy sprinttávú futással melegítettem az Ötpróba sátorig és vissza, ahol már szinte mindenki mentőmellényben és lapáttal a kezében készülődött.
A vízre szállás izgalmai után hamar kiderült, hogy felesleges aggódnunk amiatt, hogy hosszú órákat fogunk a napon tölteni. A hajó orrában ülő két profi társunk és a kormányosunk irányítása alatt szinte száguldottunk a vízen. Aki romantikus csónakázásra számított, az csalódhatott, mert vezéreink hajtottak minket, mint anno a gályákon a rabszolgákat. Bár nem hiszem, hogy ők olyan mosollyal és vidáman eveztek volna, mint a mi 16 fős társaságunk. Féltávnál, a badacsonyi parthoz közel jutott egy kis pihenő, így aki akart, oldalt cserélhetett a párjával. A közben kapott dicséret tapasztalt társunktól, valamint az előttünk 10 perccel induló másik sárkányhajó elérhető közelsége tovább növelte bennünk a versenyszellemet. Újult erővel ragadtuk meg az evezőket, hogy utolérjük a riválist. Az ütemes evezés nem mindig sikerült ugyan, összeakadtak az evezők, lefröcsköltük egymást, de jó hangulatban, gyorsan haladtunk a cél felé. Végül a másik hajóval szinte egyszerre, 53 perces idővel teljesítettük a távot, maradandó élményekkel gazdagodva.
A kiszállás után segítettünk elrakni a hajót. Kiderült, hogy szép kis súlyt hajtottunk magunk alatt, a szárazföldön 8-10 ember kellett a csónak mozgatásához. A nevezési díjban szereplő lángosért hatalmas sor állt, amit nem bírtunk kivárni (a jövőben érdemes lenne a szervezőknek erre jobban odafigyelni), de ez nem csökkentette az élményt. A későbbiekben is jó volna sok ilyen, ehhez hasonló tartalmas napot átélni, együtt lenni a családdal, barátnővel, barátokkal, ugyanilyen szép nyári időben és szuper helyeken, egyéni rekordokat dönteni és új élményeket, tapasztalatokat szerezni. Mint például a sárkányhajózás, amit az Ötpróba nélkül valószínűleg sosem próbálok ki.
