Tekertünk a szívünkért

Pontok tekintetében abszolút jól állok az Ötpróba programban, de szeptember negyedik vasárnapjáig az előírt 5 sportágból csak futásban és túrázásban jeleskedtem.

Több biciklis rendezvényre próbáltam már bringatársat keresni, de valamiért eddig egyszer sem jártam sikerrel. Pedig annyi jó biciklis esemény van a programban és azon kívül is, de mivel bárhol nem tudunk tandemet kölcsönözni, „optimális” esetben Budapestről kell odavinni a járgányt. Esetleg odatekerni? Az sem rossz buli, de az jó eséllyel nem egynapos program.

A Szívünk Napja kampányeseménye, a Tekerj a szívedért! viszont helyben van, és a 15 km-es táv simán teljesíthető még úgy is, hogy az utóbbi években nem sokat ültem biciklin, inkább csak spinneren vagy másfajta szobakerékpáron. Ezúttal sofőr is akadt, így semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy Adrival nekivágjunk első biciklis „kirándulásunknak”.

A Suhanj! Fitness-ből kölcsönöztünk tandemet, így bemelegítésként rögtön áttekerhettünk a Jászai Mari tér mellől a Millenáris Parkba. Nem nagy távolság, viszont azt nem tudtam, hogy a Margit híd kerékpárútja után mi vár ránk a Margit körúton. Közút?

Emiatt egy kisebb zabszemmel meg kellett küzdenem, de mikor láttam, milyen simán haladunk és hogy az autósok abszolút partnerként kezelnek, megnyugodtam, és ezután már csak a száguldást kellett élveznem, bár ebben addig sem volt hiány.

A Millenárisban felvettük a rajtcsomagot, majd ugyanezt tettük – kicsit más értelemben – az ott kapott láthatósági mellénnyel is, aztán a többi biciklis mögé soroltunk, és nekivágtunk!

A bemelegítő szakaszon az első 2-3 indulás nem egészen úgy sikerült, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de aztán úgy összehangolódtunk, hogy a 15 km-en, illetve visszafelé a bázishelyre már semmilyen izgalmat nem jelentett, ha egy piros jelzésnél meg kellett állni, aztán újraindulni.

Praktikus okokból maradtunk inkább a mezőny végén: apró kis jószágunkkal nem akartunk a biciklisek között keveregni, így nekünk is kényelmesebb volt, és jóval biztonságosabb is.

A mellettünk és mögöttünk haladó motoros rendőrök figyeltek ránk, biztosították a szabad utat, bár engem eléggé zavart, mikor mögülünk nagy gázzal a mezőny elejére húztak, majd a 15 km-en „párszor” még megismételték ezt.

Tettünk egy kört a városban és én nagyon élveztem, hogy olyan utakon (Margit híd, Szent István körút, Dózsa György út, Thököly út) tekerünk, ahol eddig csak tömegközlekedési eszközön utaztam. A kilátásban ugyan zavart egy kicsit, hogy a tandemen hátul ültem, de így egyeztünk meg, és egy helycserés támadással nem akartam húzni az időt. 🙂 Na, majd legközelebb, mondjuk valamelyik használaton kívüli reptéren vagy a lezárt M7-es autópályán. 🙂

Augusztus elején a sűrű sötét éjszakában tettünk már két kört a Széchenyi István téri körforgalomban, természetesen futva. Most pedig egyszer tekertünk át rajta, majd az Alagúton is – ha már versenyen annyiszor átfutottunk alatta.

És hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, a végére kaptunk egy hosszabb, alattomos kis emelkedőt, de valamiért a tekerés oroszlánrészét Adri itt rám testálta.

Nem mondom, hogy könnyen, de csak felértünk, és közben pár biciklist le is előztünk, de néhány biciklitúrán már volt szerencsém megtapasztalni, hogy egy jó váltóval felszerelt tandem felfelé mennyivel gyorsabb, mint egy szóló bicikli. De szerintem lefelé is. 🙂

Ezt követően már csak be kellett gurulnunk a Millenáris területére, regisztrálni magunkat az ötpróbás asztalnál, az esemény egyik fotósával csináltatni magunkról egy fényképet, aztán indultunk is vissza a Tátra utcába.

Rendőri biztosítás már nem volt, de szükség se volt rá. Csak az okozott kisebb „riadalmat”, kb. két másodpercig, mikor a kerékpársáv letért a Margit körútról, de a következő pillanatra Adri kiokoskodta, hogy valószínű ugyanúgy a hídhoz vezet, csak más útvonalon. Igaza volt, hamarosan jött is a kaptató, és máris fent voltunk a hídon. Egy-két perc múlva pedig a Suhanj! Fitness előtt.

Végezetül nagy-nagy köszönet Adrinak, hogy velem tartott. Az indulás előtti órákban elgondolkodtam azon, valóban jó ötlet volt-e nekivágni a fővárosnak egy ismeretlennel. De ahogy a mellékelt írás mutatja, kár volt emiatt aggódni. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy nagyszerű embert ismerhettem meg a személyében. Fogunk mi még együtt biciklizni! 🙂